NB II: átalakulás az SZTK-nál, Várhidi Péter sportigazgató lesz

2011.10.20. 12:46
Címkék
Átalakította a klubszerkezetét az NB II Nyugati csoportjában szerepelő SZTK-Erima labdarúgócsapata.

A szigetszentmiklósi egyesület vezetése úgy döntött, hogy a jövőben stratégiai feladattal bízza meg Várhidi Pétert, aki sportigazgatóként dolgozik majd tovább a klubnál.

A klub a tervek szerint a közeljövőben stadion építésébe kezd, amellyel párhuzamosan nekivág az utánpótlás-fejlesztési stratégia megvalósításának. Ez nemcsak a város, a csapat, hanem az egész térség számára fontos kezdeményezés, hiszen a régió utánpótlását összefogja majd az SZTK.

Ennek a koordinálása lesz majd Várhidi Péter első számú feladata a jövőben. Az utánpótlás-stratégiában megfogalmazott kitételeknek megfelelően a fiatalok képzésében jártas szakember irányítja majd az SzTK-Erima ilyen irányú tevékenységét. Arról már augusztusban döntés született, hogy a sportigazgatói pozíciót Várhidi tölti majd be. Mivel hamarosan a tervek megvalósítási fázisba lépnek, ezért kellett most hivatalosan is kinevezni a szakembert erre a posztra.

A Várhidi kinevezése után megüresedett vezetőedzői pozíció betöltéséről a napokban születik döntés.

Legfrissebb hírek

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
7 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
13 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
18 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
20 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
59 perce

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik