NB II: a ZTE elnöke aláírta az adásvételi előszerződést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 12:02
Nagy Ferenc tulajdonos aláírta azt az előszerződést, amelynek értelmében a labdarúgó NB II-ben szereplő ZTE-t a zalaegerszegi önkormányzat megvásárolja, illetve 50 millió forinttal támogatja.

„Tájékoztatom a klub szimpatizánsait, szurkolóit, hogy a Zalaegerszeg MJV által feltételként szabott, részvényvásárlásra vonatkozó előszerződés – a szükséges pontosításokat követően – ma délelőtt a felek által aláírásra került. Ezzel lehetővé válik, hogy a közgyűlési határozatban megszavazott 50 millió forint átutalása megtörténjen, illetve a végleges többségi tulajdon megszerzésére irányuló részvény-adásvételi szerződés megkötésre kerüljön” – olvasható a ZTE hivatalos honlapján megjelent, Nagy Ferenc által aláírt közlemény.

„Örülünk, hogy hosszas gondolkodás után Nagy Ferenc elnök úr elfogadta feltételeinket. Így örömmel jelentjük be, hogy a mai napon mindkét fél aláírta azt a szerződést, melynek eredményeként egy új formában, megújult vezetéssel működő és folytonos önkormányzati felügyelettel gazdálkodó ZTE FC szolgálhatja majd minden sportolni vágyó és futballbarát örömét” – áll a a zalaegerszegi önkormányzat MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében.

A város polgármestere, Gyutai Csaba által jegyzett dokumentumban olvasható az is, hogy az önkormányzat a zalaegerszegi sportélet legnagyobb támogatójaként az egyéni sportolók segítése mellett mindig fontosnak tartotta a helyi egyesületek működésének biztonságát is.

„Ezért éreztünk felelősséget a megszűnés végső határára jutott ZTE FC-ért is. Mert a klub több mint 90 éves hagyománya kötelez bennünket – hangoztatta a városvezető. – Mi nem hagyhattuk cserben azt a mintegy 550 fiatalt, akik az egyesületben sportolnak, a zalai, zalaegerszegi kötődésű játékosokat és edzőket, akik a nehézségek ellenére kitartottak, a legendákat, akik pályafutásuk során sikeresen és hűségesen dolgoztak érte és természetesen azt a több ezer szurkolót, akik számára nemcsak kikapcsolódást, de számtalan élményt, sok örömet szereztek a ZTE mérkőzései.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik