NB II: a válogatott védő aláírta szerződését a Soroksárral

2015.09.01. 12:38
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi értesülései, az NB II-es Soroksár labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 26-szoros válogatott Gyepes Gábor.

Az NB II-ben öt fordulót követően egy ponttal álló soroksáriak középső védőt kerestek, a 34 éves védőben pedig megtalálták az ideális megoldást.

A 26-szoros válogatott Gyepes ferencvárosi nevelésű védő, éveken át légióskodott Nagy-Britanniában (Wolverhampton Wanderers, Northampton Town, Cardiff City, Portsmouth), majd rövid angyalföldi és székesfehérvári kitérőt követően útja Malajziába vezetett.

Ott előbb a Sarawak Crocs megbecsült tagja volt, majd furcsa körülmények között – lábujjtörésből épült fel – 2014. novemberének végén kikerült a keretből. Azóta nem volt csapata. Időközben többször felvetődött, hogy esetleg visszatér Ázsiába, ám ezzel párhuzamosan az is, hogy Magyarországon folytatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL

Érkezők: Bartos Attila (Budaörs), Eördögh Levente (Dunaharaszti), Fülöp Noel, Gárdos András, Peszmeg Viktor (mindannyian Siófok), Gyárfás Tamás (Újpest U21), Gyepes Gábor (szabadon igazolható, legutóbb Sarawak Crocs – Malajzia), Kákonyi Dániel (Gyirmót FC Győr), Koós Gábor (Cegléd), Korozmán Kevin (Ferencváros U21), Szalánszki Bálint (Újpest U21)
Kölcsönbe érkezők:Kapacina Valér (Bp. Honvéd), Valencsik Ádám (Ferencváros), Zsivóczky Péter (Ferencváros)

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balaskó Csaba (Rákosmente KSK), Kincses Péter (befejezte pályafutását), ifj. Nyilas Elek, Sándor István (Ajka)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurácz András (FTC II), Hodgyai László (FTC II), Kovács Dániel (FTC, onnan Pénzügyőr), Lannert Bence (FTC, onnan Pénzügyőr), Péter Antal (FTC II), Rácz Gergő (FTC II), Simita Gergő (FTC, onnan Rákosmente KSK), Szabó Roland (FTC, onnan Hatvan)
Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
6 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
15 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
17 órája

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.14. 17:50

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56