NB II: a támadó szerződését is módosították az ETO-nál – sajtóhír

F. B.F. B.
2020.03.28. 13:39
Mint arról korábban beszámoltunk, értesüléseink szerint Kondás Elemér vezetőedzőé mellett több játékos szerződését is módosította a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr vezetősége. Az nb2.hu úgy tudja, hogy az egyik módosított szerződésű játékos Horváth Zoltán.

A honlap úgy értesült, hogy a 30 éves támadó, Horváth Zoltán és a klubvezetőség szintén Kondáséhoz hasonló feltételben állapodott meg egymással, tehát a csatár eredetileg jövő nyárig érvényes szerződése már idén június 30. napjával kifut.Horváth Zoltán és a klubvezetőség szintén Kondáséhoz hasonló feltételben állapodott meg egymással, tehát a csatár eredetileg jövő nyárig érvényes szerződése már idén június 30. napjával kifut.

A korábban az Eger, a Debrecen és a Kisvárda színeiben 49 NB I-es bajnokin 14 gólt szerző támadó tavaly nyáron Kisvárdáról érkezett Győrbe. Az ETO-ban eddig összesen 26 meccsen nyolc gólnál tart – ötször a másodosztályú bajnokságban, míg háromszor a Magyar Kupában ünnepelhetett.

Legfrissebb hírek

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
10 órája

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
11 órája

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
15 órája

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
15 órája

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
17 órája

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51

A Csákvár ellen folytatódott a BVSC jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 14:52