NB II: a Szpari szerződtette az U20-as vb-t megjárt védőt

2020.01.15. 08:19
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus bejelentette Forgács Dávid érkezését. A 24 esztendős bal oldali védő legutóbb a Diósgyőri VTK játékosa volt.

A szegedi születésű futballista 16 évesen a Tisza Volántól külföldre szerződött, az olasz Atalanta labdarúgója lett. Olaszországban játszott a Pisában és az Anconában is. Forgács 2014-ben szerepelt a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságon, s egy évvel később játszott az U20-as világbajnokságon.

Az 1995-ös születésű labdarúgó 2017 nyarán Diósgyőrbe igazolt, ahol első idényében 14 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s egy gólt szerzett. Az előző évadban nyolc mérkőzésen játszott az élvonalban, majd 2019 áprilisában elszakadt a keresztszalagja.

Forgácsnak a nyáron lejárt a szerződése a DVTK-nál, így szabadon igazolható játékosként írt alá a Szparihoz, méghozzá két évre. A DVSC elleni felkészülési találkozón kezdő volt.

„Nagyon örültem, amikor a Nyíregyháza megkeresett – nyilatkozta a Szpari hivatalos honlapjának Forgács Dávid. – Az elmúlt fél évben sérüléssel bajlódtam és csapat nélkül voltam, nehéz időszak van a hátam mögött. A rehabilitáció folyamán igyekeztem úgy felépíteni magamat, hogy erőnlétileg jó állapotba kerüljek. A játék nagyon hiányzott, és ha a felkészülési időszak során minden rendben lesz, akkor a bajnoki rajtra olyan formába kerülök, hogy az elejétől kezdve számíthatnak rám a csapatnál tavasszal. Jó közösségbe kerültem, a társak amennyire csak tudtak segítettek már a Debrecen elleni meccsen is. A célom az, hogy tavasszal én is segítsem a Spartacust a játékommal.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Ásványi Balázs (a PAFC kölcsönjátékosaként KFC Komárno – Szlovákia), Fadgyas Tamás (Újpest), Forgács Dávid (szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Györgyi Arthur (romániai, Debreceni VSC), Patvaros Zsolt (Kecskemét)
Távozók: Busai Attila (?), Csorvási Tamás (?), Cenaj Drilon (albán, ?), Jova Levente (Vasas), Kovác Alan (szlovák, ?)

Legfrissebb hírek

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 perce

Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 18:49

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33