NB II: a Nyíregyháza három játékost szerződtetett a Fraditól

Vágólapra másolva!
2017.06.20. 16:41
null
Szűcs Mihály sportigazgató és a Szpari egyik új szerzeménye, Jova Levente (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Ferencvárostól érkező három új szerzeménye, Jova Levente, Csilus Tamás és Dragóner Filip egyaránt kétéves szerződést kötött a klubbal.

 

A Ferencváros korábbi kiváló középhátvédje, Dragóner Attila fia, Dragóner Filip kölcsönben már az előző szezonban is Nyíregyházán játszott, ahol 25 mérkőzésen öt gólt szerzett az NB II-ben. A Szpari most végleg megvásárolta a Fraditól a 19 éves támadót, aki két évre írt alá a nyírségi klubhoz.

Dragóner Filip nem egyedül érkezik a zöld-fehérektől, rajta kívül Csilus Tamás, és ahogy azt korábban már előrejeleztük, Jova Levente is Nyíregyházán folytatja pályafutását. Utóbbi két futballista szintén 2019-ig kötelezte el magát a Spartacushoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt (Haladás, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Budaörs), Jova Levente (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Csilus Tamás (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben), Dragóner Filip (FTC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Silye Erik (FTC, legutóbb soroksári kölcsönben)
Távozók: Dvorschák Gábor (lejár a szerződése), Pálinkás Gergő (lejár a szerződése), Perger Bence (lejár a szerződése), Törtei Tamás (visszavonul)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Harsányi Zoltán, Máté Péter, Tamási Zsolt, Tisza Tibor, Úr László, Vámos Márk

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
3 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik