NB II: a kiesőjelölttől elszenvedett vereség után elköszöntek az edzőtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.19. 11:36
Az utóbbi hetek eredménytelensége miatt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV vezetősége a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Kis Károly vezetőedzővel – számolt be róla a klub honlapja.

„Volt egy bravúros bennmaradás, ezen kívül értünk el nagyszerű eredményeket, akár a bajnokságban, akár a kupákban – mondta Kis Károly a klub honlapján. – Minden évben léptünk előre, egyet viszont kár lenne tagadni, hullámvölgybe kerültünk. Számomra nagy öröm, hogy nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt. A továbbiakban csak a jövővel kívánok foglalkozni."Kis Károly a klub honlapján. – Minden évben léptünk előre, egyet viszont kár lenne tagadni, hullámvölgybe kerültünk. Számomra nagy öröm, hogy nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt. A továbbiakban csak a jövővel kívánok foglalkozni."

A szolnokiak a bajnokság előtt a feljutást tűzték ki célul, de tíz forduló elteltével csak a 12. helyen állnak a másodosztályban. A 10. fordulóban ráadásul a kieső helyen álló Soprontól szenvedtek 3–1-s vereséget hazai pályán.

Kis Károly 2012 decemberében ült le a Szolnok kispadjára, irányításával az együttes kiharcolta az egycsoportos NB II-ben való részvételt, majd a 2013–14-es kiírás 12. helyezése után az előző szezonban a 6. helyen végzett. Érdekesség, hogy a klub vezetői a jó szereplés miatt februárban még 2017-ig szerződést hosszabbítottak a trénerrel.

A Nemzeti Sport Online információi szerint az egyik jelölt a Tisza-partiak kispadjára Csábi József, aki korábban már dolgozott a Szolnok vezetőedzőjeként.

Kis Károly Albert Flórián után a második edző ebben az idényben az NB II-ben, akitől elköszöntek a vezetők, a szigetszentmiklósi Horváth Ferenc – fehérvári ajánlata miatt – önként távozott csapata kispadjáról.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 10 7 2 1 16–7 +9 23
2. Mezőkövesd Zsóry FC 10 6 2 2 16–8 +8 20
3. ZTE FC 10 6 1 3 18–9 +9 19
4. Budaörs 10 5 1 4 17–17 0 16
5. Aqvital FC Csákvár 10 5 5 18–19 –1 15
6. Kisvárda 10 4 3 3 17–11 +6 15
7. Balmazújváros 10 4 3 3 12–11 +1 15
8. Szigetszentmiklósi TK 10 4 3 3 18–19 –1 15
9. FC Ajka 10 4 2 4 11–10 +1 14
10. Dunaújváros PASE 10 4 2 4 12–18 –6 14
11. Szeged 2011 10 4 2 4 10–16 –6 14
12. Szolnoki MÁV FC 10 4 1 5 15–14 +1 13
13. BFC Siófok 10 3 3 4 13–14 –1 12
14. Soproni VSE-GYSEV 10 3 1 6 12–14 –2 10
15. Soroksár SC 10 1 3 6 8–16 –8 6
16. Vác FC 10 1 1 8 6–16 –10 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik