NB II: a Békéscsaba után a Gyirmót is megtorpant

Vágólapra másolva!
2015.04.05. 20:03
A Gyirmót hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Szigetszentmiklóssal a labdarúgó NB II 22. fordulójában.

A mérkőzés elején vezetést szerzett a Gyirmót, Magasföldi József bedobása után Beliczky Gergő robogott végig a jobb oldalon, beadását három méterről Madarász Márk vágta a hálóba. Fél óra után kiegyenlítetté vált a játék képe, enyhült a nyomás a Szigetszentmiklóson, de veszélyes helyzetet egyik együttes sem tudott kialakítani.

A második félidőben büntetőhöz jutott a Gyirmót, miután Puskás Gábor buktatta Cseri Tamást. Graszl Károly balra tartó lövését Horváth László hárította, de az ismétlésnél is rontott a hátvéd.

A 69. percben egyenlített a Szigetszentmiklós. Egy beadást követően Somogyi Csaba az ellenfélnek öklözte ki a labdát, Barna Zsolt középre fejelte a játékszert, amit Szabó Bence három méterről a hálóba vágott.

Az egyenlítő gól után feltámadtak a Pest megyeiek, de nem tudták megszerezni a győzelemhez szükséges második gólt, így tovább tart a Gyirmót szeptember óta tartó veretlensége.

KORÁBBAN

Az utolsó helyen álló Balmazújváros hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a feljutásért küzdő Békéscsabával.

A vezetést a Balmaz szerezte meg tizenegyesből – Zdravko Popovic volt higgadt a 60. percben. A lilák Szilágyi Péter fejes góljával egyenlítettek tíz minutummal később.

A két pont elvesztése miatt a Békéscsaba nem tudta megelőzni a Vasast a bajnoki tabella élén. A Balmazújváros pedig a bravúrpont ellenére is nagyon nagy bajban van.

NB II, 22. FORDULÓ
GYIRMÓT FC-GYŐR–SZIGETSZENTMIKLÓS 1–1 (1–0)
Győr-Gyirmót, 600 néző. Játékvezető: Botló Béla (Iványi István, Kiss Balázs)
GYIRMÓT: Somogyi Cs. – Nagy S., Graszl, Lázár P., Fejes J. – Papp K., Madarász – Beliczky, Magasföldi, Cseri – Bobál G. Csere: Bobál G. helyett Oross a 61., Magasföldi helyett Kiss M. a 68., Cseri helyett Molnár M. a 86. percben
SZTK: Horváth L. – Puskás G., Tóth F., Hevesi-Tóth, Pollák – Kornis A. – Kollega, Barna Zs., Domokos, Weitner – Szabó B. Csere: Kornis A. helyett Osváth az 55., Weitner helyett Szepessy a 81., Kollega helyett Jasarevic a 91. percben
Gólszerző: Madarász (1–0) a 6., Szabó B. (1–1) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Sisa Tibor, a Gyirmót FC-Győr vezetőedzője: – Egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből. Az ellenfelünk egy kapura lövésével is betalált, mi azonban nem éltünk az adódó lehetőségeinkkel.
Horváth Ferenc, az SZTK-Erima vezetőedzője: – Mérkőzésünk olyan volt, mint egy igazi randevú, sokáig ismerkedtünk, de a végére kiderült, kik is vagyunk valójában.

KORÁBBAN
Balmazújváros–Békéscsaba 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 22 14 2 6 44–23 +21 44
2. Békéscsaba Előre 22 13 4 5 31–22 +9 43
3. Gyirmót FC Győr 22 11 9 2 35–19 +16 42
4. Mezőkövesd Zsóry FC 22 11 7 4 42–23 +19 40
5. Szolnoki MÁV FC 22 10 7 5 39–35 +4 37
6. Szeged 2011 22 10 4 8 26–22 +4 34
7. Soproni VSE-GYSEV 22 8 8 6 33–30 +3 32
8. ZTE FC 22 7 8 7 27–31 –4 29
9. Szigetszentmiklósi TK 22 6 10 6 18–23 –5 28
10. FGSZ Siófok 22 5 9 8 31–37 –6 24
11. Soroksár SC 22 6 5 11 22–30 –8 23
12. Ceglédi VSE 22 5 8 9 27–33 –6 23
13. Aqvital FC Csákvár 22 5 7 10 31–36 –5 22
14. FC Ajka 22 5 6 11 30–36 –6 21
15. Kaposvári Rákóczi FC 22 4 6 12 20–31 –11 18
16. Balmazújváros 22 3 6 13 21–46 –25 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik