A Gyirmóté a bronzérem, ötöt hintett a bajnok a Vasasnak

Vágólapra másolva!
2019.05.19. 14:28
null
Jól hallhatta az egerszegi szurkolók hangját Bobál Gergely, hiszen a drukkerek ötször ünnepelhettek a Vasas ellen (Fotó: Meder István)
A bajnok ZTE 5–0-ra kiütötte a Vasast Újpesten a labdarúgó NB II 38., utolsó fordulójában, a Gyirmót FC Győr pedig pontot szerzett Nyíregyházán, így a gyirmótiaké lett a bronzérem. A Budaörs a Csákvárnak, a Balmazújvárosnak a Vácnak vágott négy gólt, míg a második helyen feljutó Kaposvár a Soroksárt győzte le. Az ETO megverte a Mosonmagyaróvárt a családi napján, a Kazincbarcika pedig Békéscsabán aratott fölényes sikert. Szépen búcsúzott a másodosztálytól a Monor, amely a Budafokot győzte le.

A labdarúgó NB II 38., utolsó fordulójában a bajnok ZTE 5–0-ra kiütötte a Vasast Újpesten. A zalaiak már a 8. percben előnybe kerültek Hudák Martin góljával, majd húsz perccel később Bese Balázs elütötte Bobál Gergelyt a tizenhatoson kívül, amiért a játékvezető kiállította. Az ezt követő szabadrúgását Bedi Bence a bal kapufára lőtte. A 42. percben Aljosa Vojnovic növelte a ZTE előnyét, a szünet után pedig hiába dolgozott és hagyott ki több lehetőséget a Vasas, a zalaiak szereztek újabb gólokat – Novák Csanád, Bobál és Bedi is betalált, így gála lett a vége. A mérkőzés után a ZTE futballistái átvették az aranyérmeket.

BESE BALÁZS ELÜTÖTTE BOBÁL GERGELYT, AMIÉRT PIROS LAPOT KAPOTT



A Vasas vereségével a Gyirmót FC Győr előtt esélyt nyílt a bronzérem megszerzésére. A Nyíregyháza azonban Hornyák Marcell találatával az első játékrész végén vezetést szerzett, de a 62. percben Szarka Ákos Nagy Patrik beadása után a kapuba lőtt. Ezzel a gyirmótiak megszerezték azt a döntetlent, amely a dobogóhoz volt szükséges – végül azonos pontszámmal végeztek a Vasassal, de több győzelmük miatt övék a harmadik hely.

A második helyen az NB I-be jutó Kaposvár a Soroksárt győzte le hazai környezetben biztosan. A somogyiaknál Nagy János első góljait szerezte a bajnokságban, hiszen duplázott, Erdélyi László szépítése után pedig a hajrában Ádám Martin is betalált. A Rákóczi utolsó hat bajnokiját kivétel nélkül megnyerte.

Szépen búcsúzott a másodosztálytól a Monor, amely a Budafokot győzte le 2–1-re, pedig Ihrig-Farkas Sebestyén góljával még a XXII. kerületiek szereztek vezetést. A szünet előtt Szerencsi Miklós egyenlített, majd a hajrában a csereként beálló Hunya Krisztián fejesével a Monor a győzelmet is kiharcolta.

A Cegléd azonban nem tudott szépen búcsúzni az NB II-tól, a Pest megyei együttes Siófokon kapott ki 2–0-ra. A játék képe és a helyzetek alapján a Balaton-partiak fölényesebb győzelmet is arathattak volna, igaz, Izing Martin kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be a meccset.

Győrben, az ETO-parkban egész nap programokkal – többek között Freddie fellépésével – várták a szervezők a szurkolókat családi nap keretében. Ennek fénypontjaként az ETO FC Győr magabiztosan megverte a búcsúzó Mosonmagyaróvárt, és a 8. helyen végzett.

A Kazincbarcika Békéscsabán aratott fölényes sikert, a 3–0-s eredményhez hozzájárult, hogy a csabaiak sérülések miatt több fiatal, rutintalan játékost vetettek be – a kapus, Baráth Bence első mérkőzését játszotta a csapatban. Boér Gábor így vereséggel búcsúzott a csabaiak kispadjától, a tréner a következő idényben már másutt fog edzősködni.

A Budaörs idegenben a Csákvárnak, míg a Balmazújvárosnak otthon a Vácnak vágott négy gólt.

A budaörsieknél Fejős Áron triplázott, rajta kívül Czvitkovics Péter is betalált tizenegyesből. Sőt, ötgólos budaörsi siker is lehetett volna a vége, de Lengyel Béla büntetőjét Markek Tamás kivédte.

Az egy héttel ezelőtt NB II-es tagságát biztosító Balmazújváros felszabadultan játszva verte meg a Vácot – Zádori Krisztián duplája után a második félidőben Szabó Balázs, illetve a hajrában Pongrácz Viktor is betalált. A Vác öt, egymás után elszenvedett vereséggel fejezte be az idényt.

A Tiszakécske gyenge színvonalú meccsen otthon 1–1-re végzett a Doroggal, így a dorogiak a 14., a kécskeiek a 15. helyen fejezték be a bajnokságot.

LABDARÚGÓ NB II
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ

VASAS–ZTE FC 0–5 (0–2)
Szusza Ferenc Stadion, 850
néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Bertalan Dávid)
VASAS: Bese B. – Szivacski, Kelemen D. (Bősz, 33.), Tóth B., Hajdú Á. – Kovács M. (Szilágyi Z., 80.), Szatmári L., Hinora – Birtalan B., Balajti, Király B. (Rétyi R., 81.). Vezetőedző: Szanyó Károly
ZALAEGERSZEG: Zöldesi – Bolla, Szépe, Devecseri, Gergényi – Kocsis G., Vojnovics (Novák Cs., 47.), Hudák M., Bedi – Bobál G. (Szökrönyös, 77.), Barczi (Czuczi, 81.). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Hudák M. (0–1) a 9., Vojnovics (0–2) a 42., Novák Cs. (0–3) a 67., Bobál G. (0–4) a 69., Bedi (0–5) a 85. percben
Kiállítva: Bese (gólhelyzetben buktatta Bobál Gergelyt) a 28. percben
MESTERMÉRLEG
Szanyó Károly
: – Szív és lélek nélkül nem lehet futballozni, márpedig néhány játékosom lélekben már az Adrián volt. Döntő mégsem a kiállítás, sokkal inkább a kihagyott helyzeteink száma volt.
Dobos Barna: – Az egész idényben mutatott teljesítményt megkoronáztuk ezzel a sikerrel. Hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést, mindemellett ebből a győzelemből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

TISZAKÉCSKE VSE–DOROGI FC 1–1 (0–0)
Tiszakécske,
Városi Sportcentrum, 450 néző. Vezette: Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Kovács II Gábor)
TISZAKÉCSKE: Molnár M. – Oláh M. (Szabó L., 83.), Kardos, Ludánszki, Sváb – Kocsis G., Tölgyesi, Kirchner – Puskás Z., Stoiacovici (Gréczi M., a szünetben), Gréczi G. (Mihály D., 71.). Vezetőedző: Simon Antal
DOROG: Vajda G. – Erdélyi B., Csató, Nagy Zs., Berkó (Papp M., 59.) – Beke, Fodor Á., Hegedűs M. (Barna, 59.), Faragó T. (Vígh Á., 59.), Nagyházi – Paudits. Szakmai igazgató: Balogh Pál
Gólszerző: Puskás Z. (1–0) az 51., Barna (1–1) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Simon Antal
: – Vezetésünknél azt gondoltam, sikerül újabb gólt elérnünk, mert a lehetőségünk megvolt rá. Abban az esetben biztosan megnyertük volna a mérkőzést.
Balogh Pál: – Gyenge színvonalú mérkőzés volt, a második félidőben a hármas cserének köszönhetően volt jó húsz percünk, s egyenlítettünk. Talán ez volt a mérkőzés egyetlen pozitívuma.

BFC SIÓFOK–CEGLÉDI VSE 2–0 (2–0)
Siófok, 450
néző. Vezette: Németh Ádám (Kulman Tamás, Baghy Csaba)
SIÓFOK: Molnár P. – Lapos, Lorentz, Izing, Csibra – Réti (Magasföldi, 58.), György (Horváth A., a szünetben) – Medgyes Z., Szakály D., Balogh B. (Zamostny, 85.) – Horváth P. Vezetőedző: Márton
Gábor
CEGLÉD: Tulipán – Wild, Preklet, Farkas A., Fejes J. – Varjas Z. (Orlov, 90.), G. Bíró (Lukács R., a szünetben) – Kárász (Katona G., 89.), Csirmaz, Földi B. – Szilágyi P. Vezetőedző: Schőn László
Gólszerző: Horváth P. (1–0) a 10., Szakály D. (2–0) a 18. percben
Kiállítva: Izing (a második sárga lap után) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor
: – Ezúttal két feladatunk is volt, hogy megnyerjük a mérkőzést, s hogy ne kapjunk gólt. Mindkettőt sikerült teljesítenünk, így a tabellán is feljebb léptünk, igaz, ebben az eredmények szerencsés alakulása is segített.
Schőn László: – Élvezetes mérkőzést játszottunk, a Siófok ezzel a két góllal jobb volt, megérdemelten győzött.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1 (1–0)
Nyíregyháza, 900
néző. Vezette: Nagy Róbert (Tőkés Róbert, Márkus Péter)
NYÍREGYHÁZA: Jova – Polényi G., Fodor F., Pejovics, Gulyás M. – Motkó (Kovács N., 12.), Ötvös B. (Farkas M., 65.), Rezes, Tóth Á. (Rokszin, 78.) – Kártik, Hornyák. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
GYIRMÓT: Pálfi – Villám, Lipták, Szilvási (Kontár, 43.), Széles – Nagy P., Lázár P. – Heffler N. (Koltai, 84.), Herjeczki, Présinger – Szarka. Vezetőedző: Hannich Péter
Gólszerző: Hornyák (1–0) a 38., Szarka (1–1) a 62. percben
MESTERMÉRLEG
Zoran Szpisljak
: – Több fiatal játékosnak szerettem volna lehetőséget adni, hogy tapasztalatot szerezzenek. Összességében az elmúlt tizenhét mérkőzésen olyan eredményt ért el a csapat, és olyan teljesítményt nyújtott tavasszal, amire lehet építeni a következő idényben.
Hannich Péter: – Az első tíz perc után javult a játékunk, helyzeteket is kialakítottunk, de egy vitatható szituáció után hátrányba kerültünk. Egyébként csak akkor volt esélyünk a harmadik hely megszerzésére, ha pontot vagy pontokat szerzünk, s ez sikerült.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–SOROKSÁR SC 3–1 (1–0)
Kaposvár, 2300
néző. Vezette: Oláh Gábor (Farkas Balázs, Legeza László)
KAPOSVÁR: Bonnyai – Vachtler, Ur (Tratnyek, 81.), Szabó A., Fodor M. – Nagy J. (Zsiga, 72.), Szakály A. (Nagy T., a szünetben) – Tömösvári, Nagy R., Bíró D. – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert
SOROKSÁR: Kovács D. – Gárdos, Dvorschák, Gyömbér, Molnár R. – Huszák, Derekas (Csernik, 62.) – Orosz M. (Pál A., 83.), Lőrinczy, Kundrák – Erdélyi L. (Korozmán, 73.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Nagy J. (1–0) a 17., Nagy J. (2–0) az 53., Erdélyi L. (2–1) az 58., Ádám M. (3–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Waltner Róbert
: – A mérkőzés előtt elmondtam a játékosoknak, próbáljuk meg győzelemmel befejezni a bajnokságot, mert jobban esik úgy az ünneplés. Sikerült, de külön öröm, hogy négy fiatal játékossal a kezdőben is jó teljesítményt nyújtottunk.
Lipcsei Péter: – Jól játszottunk, nem érdemeltünk vereséget. Az első két gól több mint harminc méterről született, ezenkívül nem igazán volt helyzete a hazai csapatnak.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BUDAÖRSI SC 0–4 (0–2)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Dolnegó Bálint (Mohos Milán, Aradi József)
CSÁKVÁR: Markek – Papp M. (Oroszi, 68.), Dulló, Baranyai Á., Deutsch L. – Farkas A. (Molnár Cs., 59.), Mészáros D. – Szabó M., Sándor Gy., Baracskai – Daru (Kiprich D., 41.). Vezetőedző: Szijjártó István
BUDAÖRS: Demjén – Fodor D. (Csobánki, 64.), Kékesi, Tányéros Á. (Marques-Airosa, 56.), Ódé, Medgyes Sz. (Tóth K., 51.) – Sajbán Miklós – Lengyel B., Sajbán Máté, Czvitkovics – Fejős. Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Fejős (0–1) a 16., Fejős (0–2) a 43., Czvitkovics (11-esből, 0–3) az 53., Fejős (0–4) a 73. percben
Kiállítva: Dulló (megütötte Fejőst) a 40. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István
: – Jobb csapat a Budaörs, s jobban, motiváltabban is futballozott. Játékosaim ezúttal semmit sem tettek hozzá a mérkőzéshez.
Bognár György: – Számunkra volt még tétje a bajnokinak, mégpedig az ötödik helyért járó jutalom. Jobban is pörögtünk, mint a hazaiak, és biztosan nyertünk.

BALMAZÚJVÁROS–VÁC FC 4–0 (2–0)
Balmazújváros, 550
néző. Vezette: Ducsai József (Horváth Zoltán, Bede Tamás)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. (Ferenczi J., 80.) – Kovács N., Papucsek, Bora, Király Á. – Pongrácz, Berki (Szabó B., 52.), Kónya M. – Ternován (Varga B., 74.), Zádori, Óvári. Vezetőedző: Toni Golem
VÁC: Lőrincz – Varjas L., Szekszárdi, Szabó N., Földi M. – D'urso, Tóth G. – Mátyás (Tóth B., 87.), Wieland (Murai, 54.), Kákonyi (Gyürki, 54.) – Sóron. Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerző: Zádori (1–0) a 15., Zádori (2–0) a 29., Szabó B. (3–0) a 79., Pongrácz (4–0) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Toni Golem
: – Azt játszottuk, amit elterveztünk, amit gyakoroltunk. Sok lehetőséget alakítottunk ki a gólszerzésre, s ezúttal értékesítettünk is néhányat. Megérdemelten nyertünk fölényesen is.
Horváth Károly: – Nem tudtunk teljes kerettel kiállni, voltak olyan játékosaink, akik már el sem utaztak az utolsó mérkőzésünkre. Hű képet kaptunk a teljesítménybeli különbségekről.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–KAZINCBARCIKAI SC 0–3 (0–2)
Békéscsaba, 572
néző. Vezette: Veizer Roland (Horváth Róbert, Szvetnyik Bence)
BÉKÉSCSABA: Baráth B. – Pilán, Viczián, Babinyecz (Vólent, 30.), Mészáros M. – Szalai D., Mezei, Király P., Zahorán (Szinanovics, a szünetben) – Urbin (Ilyés T., 67.), Szatmári I. Vezetőedző: Boér Gábor
KAZINCBARCIKA: Fila – Palmes, Oltean, Belényesi Cs., Mikló – Toma, Krausz – Tóth L. (Takács P., 81.), Kanalos (Ádám F., 68.), Kiss B. – Lukács R. (Gábor, 73.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Lukács R. (0–1) a 19., Kanalos (0–2) a 37., Ádám F. (0–3) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor
: – Nem így terveztük a búcsút. Az első kapott gólig határozottan jól játszott a csapat, de a hátrány megfogta a játékosokat, és a folytatásban nem sikerült talpra állni. A végső helyezéssel és pontszámmal legalább elégedettek lehetünk.
Gálhidi György: – Azt kértem a mérkőzés előtt, mindenki mutassa meg, mit tanult az esztendő folyamán. Akár vizsgafeladatnak is tekinthetem ezt a teljesítményt. Tervünk szerint stabil védekezésből gyors kontrákat vezettünk.

BSS MONOR–BUDAFOKI MTE 2–1 (1–1)
Budapest,
Hévízi út, 300 néző. Vezette: Barna Gábor (Király Krisztián, Kiss Balázs)
MONOR: Paulovicz – Sági, Tóth F. (Barthel, 80.), Fülöp N., Szerencsi – Palincsár, Kovács B. – Haragos (Ficsor, 68.), Hunya (Pintér D., 91.), Farkas N. – Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid
BUDAFOK: Póser – Margitics, Vaszicsku, Króner, Kirják – Vass M. (Kovács D., 58.), Oláh B. – Farkas B. (Micsinai, 58.), Kulcsár K., Vankó (Filkor A., 69.) – Ihrig-Farkas. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Ihrig-Farkas (0–1) a 8., Szerencsi (1–1) a 35., Hunya (2–1) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Dávid
: – Győzelemmel zártuk az idényt és egy korszakot is a monori labdarúgás életében. Mindenkinek köszönöm, aki ebben segített minket.
Csizmadia Csaba: – Egy hónapja még a mennyben éreztük magunkat, most pedig saját magunkat vertük meg. Ezzel a hozzáállással én és a klub sem képes azonosulni, mert nem ilyen csapatot szeretnék, hanem olyat, amelyik a jövőben jelentős célokért küzd.

ETO FC GYŐR–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–0 (0–0)
Győr,
ETO-park, 3500 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Kóbor Péter, Huszár Balázs)
GYŐR: Gyurákovics (Keserű, 90.) – Kovács K., Tar, Vukaszovics, Kalmár O. – Vaskeba, Bagi – Madarász (Vitális, 83.), Múcska (Szánthó R., 89.), Szimcso – Lovrencsics B. Vezetőedző: Herczeg Miklós
MOSONMAGYARÓVÁR: Somogyi Cs. – Zsirai, Sziklási, Forgács A., Czár – Vágó (Darázs, 57.), Bakos B. (Kovalovszki, 73.) – Szalka D. (Winkler A., 57.), Kovács Á., Eszlátyi, Szabó V. Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Szimcso (1–0) a 63., Tar (2–0) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Herczeg Miklós
: – Több fiatalt is beépítettünk, s ez alapján büszke lehet az ETO az utánpótlásbázisára. Külön köszönet a fiatalokat felkészítő és munkámat segítő Tuifel Péternek.
Király József
: – Örülök, hogy az ETO edzője is lehettem korábban. Kívánom, hogy jövőre mindkét csapat egy osztállyal feljebb szerepeljen.

A VÉGEREDMÉNY
1. ZTE FC 38 25 7 6 77–41 +36 82
2. Kaposvári Rákóczi FC 38 21 11 6 62–41 +21 74
3. Gyirmót FC Győr 38 20 5 13 75–50 +25 65
4. Vasas FC 38 18 11 9 73–64 +9 65
5. Budaörs 38 20 4 14 65–46 +19 64
6. Békéscsaba Előre 38 17 9 12 56–49 +7 60
7. Soroksár SC 38 18 5 15 68–61 +7 59
8. ETO FC Győr 38 17 7 14 60–46 +14 58
9. Kazincbarcika 38 16 8 14 59–50 +9 56
10. Nyíregyháza Spartacus FC 38 15 11 12 53–49 +4 56
11. FC Csákvár 38 12 16 10 57–59 –2 52
12. BFC Siófok 38 12 11 15 49–53 –4 47
13. Vác FC 38 11 13 14 44–51 –7 46
14. Dorogi FC 38 10 13 15 54–59 –5 43
15. Tiszakécske VSE 38 9 16 13 34–52 –18 43
16. Budafoki MTE 38 12 5 21 46–66 –20 41
17. Balmazújváros 38 10 10 18 33–48 –15 40
18. Ceglédi VSE 38 8 8 22 35–68 –33 32
19. Mosonmagyaróvár 38 6 13 19 35–61 –26 31
20. Monor 38 7 9 22 49–70 –21 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik