P. Gy. 2020.03.14 14:22 Frissítve: 2020.03.14 23:24

Az MTK nyerte a dobogósok csatáját, menetel a Hali, ETO-siker Nyíregyházán

Az MTK növelte előnyét közvetlen üldözőivel szemben a labdarúgó NB II 28. fordulójában, amelynek mérkőzéseit a március 15-i nemzeti ünnep miatt szombaton, a koronavírus-járvány következtében elrendelt intézkedések nyomán pedig zárt kapuk mögött rendezték meg. A kék-fehérek hazai pályán 3–1-re legyőzték a harmadik Vasast, amely először kapott ki a tavasszal. Mivel a Budafok otthon csak gól nélküli döntetlenre volt képes a kieső helyen álló Tiszakécske ellen, öt pontra nőtt a lemaradása a listavezető MTK-val szemben.

 

Első vereségét szenvedte el tavasszal a piros-kék mezes Vasas az MTK otthonában (Fotó: MTK Budapest/Zádor Péter)

 

A forduló rangadóján, az MTK–Vasas mérkőzésen változatos első félidőt követően egészen a 62. percig nem esett gólt, utána viszont három perc alatt három is. Ebből a házigazda kék-fehérek jöttek ki jobban, hiszen, bár Cseke találatát az ellentámadásból Vernes kiegyenlítette, Prosser góljára már nem volt válaszuk a piros-kékeknek. Sőt, mivel Feczesinék a végén minden mindegy alapon kitámadtak, fellazult a védelmük, és ezt a ráadás perceiben Baki Ákos kihasználta, így az MTK kétgólos különbséggel nyerte meg a találkozót, és ebben a bajnokságban mind a hat pontot bekasszírozta a Vasas ellen.

A második Budafokra a papírforma alapján könnyebb feladat várt, hiszen az előző fordulóban a sereghajtó Vác ellen hazai pályán 5–1-re veszítő Tiszakécske volt az ellenfele hazai pályán. A vendégek azonban csak azzal törődtek, hogy ne kapjanak gólt, és mivel a fővárosiaknak – köszönhetően Varga Ádám védéseinek – a 90 perc alatt egyszer sem sikerült feltörniük a védelmüket, egy pontot elvittek a fővárosból.

Tovább folytatta jó szereplését a télen megerősített Haladás, amely a múlt heti 4–1-es soroksári győzelem után ezúttal a Békéscsabát győzte le biztosan. Nagyon bekezdtek a szombathelyiek, Tóth Barna góljával már a hetedik percben vezettek. Ezt még pár percre rá Lukács Raymond kiegyenlítette, de félórányi játék elteltével Kiss Bence jóvoltából ismét a vasi zöld-fehéreknél volt az előny. Sőt, a szünet előtt Tóth Barna újra betalált, és mivel a második játékrészben már nem esett újabb gól egyik oldalon sem, Mátyus János együttese 3–1-es győzelmet könyvelhetett el.

A többi mérkőzése már nem volt ennyire gólgazdag. A Kazincbarcika bizonyította, hogy egy hete nem véletlenül tudta két vállra fektetni a tabellát vezető MTK-t, hiszen ezúttal a Vác ideiglenes otthonából, Balmazújvárosból is győztesen tért haza. A döntő találat Alen Kovác nevéhez fűződik.

Szintén 1–0-s vendégsikert hozott a Nyíregyháza–ETO találkozó, amelyet a sérüléséből felépülő Priskin Tamás tizenegyesével húzott be a győri alakulat, ezzel megszakadt az öt forduló óta tartó nyeretlenségi sorozata.

Két hullámzóan szereplő gárda ütközete volt a Szeged–Budaörs meccs, amelyen a hazaiak számára az volt a tét, hogy diadaluk esetén pontszámban beérik ellenfelüket. Ez sikerült is nekik, mert Gajdos Zsolt 20. percben elért góljára nem érkezett válasz a gyenge napot kifogó Pest megyeiektől. Sőt, a Tisza-partiak a helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

A büntetők meccsének is lehetne nevezni a Szolnoki MÁV–Csákvár találkozót, hiszen Rúsz Márton játékvezető mindkét oldalra megítélt egy-egy tizenegyest az első félidőben. A különbség az volt, hogy amíg a hazaiak Novák Csanád révén értékesítették, addig a vendégektől Daru Bence kihagyta, pontosabban Molnár kapus hárította a lövést. Darunak mégsem volt túl sok oka a bosszankodásra, mert  szűk negyedórával később akcióból fejjel sikerült egyenlítenie. A fordulás után mindkét csapat kiharcolhatta volna a győzelmét, de maradt a döntetlen.

Nem hirdettek győztest a Siófok–Dorog párosításban sem, sőt gól sem esett, és ennek a vendégek örülhettek jobban, hiszen ellenfelük nyolc hellyel és kilenc ponttal előzi meg őket a táblázaton.

LABDARÚGÓ NB II
28. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–VASAS FC 3–1 (0–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette:
Bogár Gergő (Kovács II. Gábor, Kiss Balázs)
MTK: Varga B. – Fülöp, Pintér Á., Nagy Zs. (Prosser, 35.), Schön – Cseke, Palincsár – Baki, Bognár I. (Mezei, 72.), Katona – Lencse (Bíró, 81.). Vezetőedző: Michael Boris
VASAS: Jova – Terbe, Csató (Gál, a szünetben), Viczián, Lakatos – Hidi M – Hinora, Szatmári – Balajti (Torghelle, 86.), Feczesin, Vernes (Szedlár, 69.). Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerző: Cseke (1–0) a 62., Vernes (1–1) a 63., Prosser (2–1) a 64., Baki  (3–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Michael Boris: – Nagyot harcoltunk, büszke vagyok a fiúkra, hogy meg tudtuk állítani a Vasast, amely egyre közelebb és közelebb került hozzánk. Elsősorban tehát mentálisan volt számunkra fontos a győzelem, amellyel nagy lépést tettünk a feljutás felé. Itt az ideje, hogy örüljünk a győzelmeknek, de nem szabad elfelejteni, hogy még sok mérkőzés van hátra.
Bene Ferenc: – A második játékrészben kifejezetten jól játszott a csapat, extra munkát tettek bele a játékosok a mérkőzésbe. Sajnos még nem vagyunk készek, úgy látom, hogy koncentrációbeli problémáink voltak, ez nyilvánult meg a kapott gólokban és a sok kihagyott helyzetben. Az MTK kevesebb helyzetből több gólt szerzett, nekünk ezen tudni kell változtatni, hogy egy ilyen rangadót meg tudjunk nyerni.

SZOLNOKI MÁV FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (1–1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette:
Rúsz Márton (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Papp Sz., Kovács O., Tamás L. – Csirmaz, Albert Á. (Tóth B., a szünetben), Földi M., Tisza K., Kotula – Novák, Rokszin (Vólent, 77.). Vezetőedző: Csábi József
CSÁKVÁR: Markek – Tányéros Á., Albert I., Galambos (Madarász, a szünetben) – Major G., Mim, Mészáros D. (Sipos D., 77.), Sejben (Pratsler, 82.), Kocsis B. – Baracskai, Daru. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Novák (11-esből, 1–0) a 21., Daru (1–1) a 45. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József:
– Egy negyedik helyezett csapattal szemben a döntetlennel elégedettnek kellene lennem, de a játék képe alapján nyerhettünk volna. Sokat tettünk a győzelemért, kétszer a kapufát is eltaláltuk, de az egy ponttal így is őrizzük tavaszi veretlenségünket.
Visinka Ede: – Jó mérkőzést játszottunk, de kár a kihagyott tizenegyesünkért, sőt a Szolnok kétszer a kapufát is eltalálta, szóval igazságos a döntetlen.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–ETO FC GYŐR 0–1 (0–0)
Nyíregyháza, zárt kapuk mögött. Vezette:
Berényi Tamás (Kovács Gábor, Baghy Csaba)
NYÍREGYHÁZA: Ásványi – Szvedjuk, Végső, Pejovics, Csilus Á. – Talabér, Kártik (Papp M., a szünetben) – Györgyi (Gyurján, 75.), Ötvös, Szinanovics (Kovács N., a szünetben) – Hornyák. Vezetőedző: Lengyel Roland
ETO FC GYŐR: Horváth T. – Kovács K., Vári, Gengeliczki, Kun – Kiss M., Vaskeba – Múcska, Tömösvári (Bagi, 81.), Andrics (Gaál B., 89.) – Priskin (Simon A., 86.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Priskin (11-esből, 0–1) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Lengyel Roland:
– Az első félidőben a széltől támogatott győriek nagy nyomás alá helyezték a védelmünket. A fordulás után kapufát lőttünk, akadtak helyzeteink, de a vendégek jutottak vezetéshez. A végén pontot szerezhettünk volna, ám nagy ziccerben rontottunk.
Kondás Elemér: – Nagyon ránk fért a győzelem. Több lehetőséget dolgoztunk ki a hazaiaknál, de a kapusuk jól védett. Megérdemelten nyertünk.

SZOMBATHELYI HALADÁS–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 3–1 (3–1)
Szombathely, zárt kapuk mögött. Vezette:
Zám Zsolt (Bertalan Dávid, Bede Tamás)
HALADÁS: Verpecz – Schimmer, Jagodics M., Devecseri, Bosnjak – Kiss B. (Jancsó, 81.), Szekér – Tóth D., Holdampf, Rácz F. (Tóth-Gábor, a szünetben) – Tóth B. (Farkas II B., 58.). Vezetőedző: Mátyus János
BÉKÉSCSABA: Uram – Szalai D., Farkas M., Pantovics, Dávid – Babinyecz, Király P., Kovács Á. (Ilyés T., 82.), Polényi (Kránicz, 78.) – Lukács R., Gréczi M. (Oláh L., 59.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Tóth B. (1–0) a 7., Lukács R. (1–1) a 11., Kiss B. (2–1) a 29., Tóth B. (3–1) a 43. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János:
– Isten óvja Magyarországot!
Schindler Szabolcs: – A mérkőzés elején kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk, olyan hibákat követtünk el, amelyek elkerülését egész héten gyakoroltunk. Nehezen jöttünk ki a mélypontból, de a második félidőben már irányítottuk a játékot, csak sajnos nem nem sikerült újabb gólt elérnünk.

SZEGED-CSANÁD GA–BUDAÖRSI SC 1–0 (1–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette:
Nagy Norbert (Szilágyi Norbert, Belicza Bence)
SZEGED: Takács J. – Kuti, Deák, Moga, Mohl – Oláh G., Zvara, Germán, Kóródi (Bitó, 87.) – Gajdos (Vankó, 65.) Grumics. Vezetőedző: Joao Janeiro
BUDAÖRS: Kovács P. – Marques-Airosa, Fényes, Forgács A., Medgyes Sz. – Sajbán Miklós (Pethő, a szünetben), Bakos Sz., Molnár Cs., Stieber A. – Molnár T. (Molnár B., 74.), Zsóri (Horváth E., 60.). Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Gajdos (1–0) a 20. percben
MESTERMÉRLEG
Joao Janeiro:
– Büszke vagyok a csapatra, mert nagyon kemény ellenfelet sikerült legyőznünk, amely az előző két mérkőzésén nyolc gólt szerzett. A védekezés is a játék része, ebben kiválóak voltunk, és persze rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ahogy szoktunk.
Bognár György: – Inkább vonulok önkéntes karanténba, mintsem hogy ezt a mérkőzést még egyszer meg kelljen néznem. Öregfiúktempóban futballoztunk, ellenfelünk pedig a rúgd előre és fuss taktikát választotta.

BFC SIÓFOK–DOROGI FC 0–0
Siófok, zárt kapuk mögött. Vezette:
Molnár Attila (Bognár László, Ország Péter)
SIÓFOK: Hutvágner – Csilus T., Lorentz, Izing, Jánvári – Réti P.  (Bencze, 76.), Horváth A., Tajthy – Balogh B., Elek B. (Horváth P., 76.), Remili. Vezetőedző: Gál István
DOROG: Mursits – Nyíri, Rjasko, Dlusztus, Forró – Földi B. (Barna G., 67.), Lénárth, Kitl M., Papp M. (Beke, 82.) – Paudits (Vígh Á., 92.), Délczeg. Vezetőedző: Németh Szabolcs
MESTERMÉRLEG
Gál István:
– Mindvégig irányítottuk a játékot, túlnyomórészt birtokoltuk a labdát, de hibáztunk, mert az adódó helyzeteinket nem értékesítettük.
Németh Szabolcs: – Idegenben szereztünk egy pontot, és ez ebben a kiegyenlített mezőnyben a végelszámolásnál még jól jöhet. Kemény, férfias küzdelem dominált, rengeteg szabálytalansággal, ezért nem alakulhatott ki folyamatos játék.

BUDAFOKI MTE–TISZAKÉCSKEI LC 0–0
Promontor utca, zárt kapuk mögött. Vezette:
Veizer Roland (Máyer Gábor, Rózsa Dávid
BUDAFOK: Póser – Opavszky, Oláh B., Romics, Gohér – Filkor, Soltész I. – Ihrig-Farkas (Skribek, 70.), Kulcsár K. (Zsolnai, 63.), Szabó M. (Horváth R., 70.) – Kovács D.  Vezetőedző: Csizmadia Csaba
TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Erdélyi B., Temesvári, Csáki, Preklet, Sváb – Horváth A., Tölgyesi (Simon M., 90.) – Lukács D. (Oláh M., 60.), Szuhodovszki (Farkas N., 75.), Batizi-Pócsi. Vezetőedző: Virágh Ferenc
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba:
– Azért volt nehéz ez a mérkőzés, mert az ellenfél kizárólag az egy pont megszerzéséért küzdött, valamennyi játékosa harminc méterre a kaputól futballozott, így be kellett érnünk az egy ponttal. Remélhetőleg a végelszámolásnál minden megszerzett pontnak jelentősége lesz.
Virágh Ferenc: – Számunkra a pontszerzés volt a legfontosabb és az, hogy ne kapjunk gólt. Mindkettőt sikerült megvalósítanunk, még ha nem is volt szép a játékunk. Küzdünk tovább, hogy az idény végén csapatunk alatt húzzák meg a vonalat.

VÁC FC–KAZINCBARCIKA SC 0–1 (0–0)
Balmazújváros, zárt kapuk mögött. Vezette:
Szilágyi Sándor (Tőkés Róbert, Sinkovicz Dániel)
VÁC: Halasi – Hajnal, Kasza, Dulló, Juhász Gy. – Géringer L. – Szűcs K. (Tóth D., a szünetben), Zámbó, Szenes B., Bartos – Kakuk (Szalánszki, 65.). Vezetőedző: Bánföldi Zoltán
KBSC: Horváth L. – Toma, Oltean, Fótyik, Farkas A. (Oldal, 67.) – Heil – Krausz, Németh T. (Iszák, 88.) – Mitruscsák (Géringer T., 77.), Mikló – Kovác. Vezetőedző: Dzurják József
Gólszerző: Kovác (0–1) a 71. percben
MESTERMÉRLEG
Bánföldi Zoltán:
– Nem nemzetközi mérkőzésre készültünk... Sok futball nem volt ma, helyette a küzdelem dominált, amelyben az ellenfél külföldi játékosai jobbak voltak.
Dzurják József: – Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, és így is lett, harcos Váccal találtuk magunkat szembe. Győzelmi kényszerben voltunk, de jól kezeltük a helyzetet, és megérdemelten szereztük meg az értékes három pontot.

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Gyirmót FC Győr–Soroksár 0–0

Szabadnapos: FC Ajka

AZ ÁLLÁS
  1. MTK Budapest 27 18 5 4 60–33 +27  59
  2. Budafoki MTE 27 16 6 5 42–23 +19  54
  3. Vasas FC 27 14 5 8 55–39 +16  47
  4. FC Csákvár 26 13 4 9 40–43 –3  43
  5. BFC Siófok 26 11 9 6 40–31 +9  42
  6. ETO FC Győr 27 11 8 8 36–32 +4  41
  7. Gyirmót FC Győr 27 10 8 9 32–29 +3  38
  8. Nyíregyháza Spartacus FC 27 11 2 14 45–45 0 35
  9. FC Ajka 26 10 5 11 41–40 +1  35
10. Soroksár SC 26 10 5 11 38–44 –6  35
11. Budaörs 26 10 4 12 38–37 +1  34
12. Szeged-Csanád Grosics 26 8 10 8 31–29 +2  34
13. Dorogi FC 26 9 6 11 29–29 0 33
14. Kazincbarcika 27 8 9 10 33–38 –5  33
15. Békéscsaba Előre 26 8 8 10 30–35 –5  32
16. Szolnoki MÁV FC 26 7 10 9 22–27 –5  31
17. Szombathelyi Haladás 27 7 9 11 32–34 –2  30
18. Tiszakécske VSE 27 7 5 15 25–50 –25  26
19. Vác FC 27 2 6 19 17–48 –31  12

A Balmazújvárost kizárták.

2020.05.19 20:49:16

Labdarúgó NB II BORBOLA BENCE

A kétszeres gólkirály megannyi emlékezetes pillanatot tudott felidézni.

2020.05.06 22:56:51

Labdarúgó NB II MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Hát igen, a felső határ a csillagos ég.

2020.05.05 21:52:38

Labdarúgó NB II BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. A klub töretlenül fejlődött mind szakmailag, mind infrastrukturálisan.

2020.05.05 11:13:33

Labdarúgó NB II BABJÁK BENCE

Bélteky Róbert tulajdonos Ausztráliából gratulált a következő idényt az élvonalban kezdő csapatnak.

2020.04.17 18:26:49

Labdarúgó NB II POLGÁR LÁSZLÓ

Kapusként és edzőként is szolgálta a Zala megyei klubot, fia válogatottságig vitte.