NB II: kikapott és még nem feljutó a Szpari, ötöt kapott a Siófok

Vágólapra másolva!
2014.05.03. 16:00
A labdarúgó NB II 26. fordulójában szombaton hat mérkőzést rendeztek. A listavezető Nyíregyháza még nem tekintheti magát biztos feljutónak, mert egy hajrágóllal alulmaradt Szolnokon. A feljutásért küzdő Siófok hazai pályán óriási pofonba szaladt bele, 5–1-re kapott ki a Vasastól. A Dunaújváros szigetszentmiklósi meccse a heves esőzés miatt félbeszakadt és csak 45 perc várakozás után folytatódott, a Pest megyeiek végül legyőzték a feljutásért küzdő újvárosiakat. A Kisvárda fájó vereséget szenvedett a Békéscsabától, míg a Kozármisleny és a Tatabánya újabb vereségével szinte biztosan elbúcsúzott a másodosztálytól.

Nem bővelkedett nagy gólhelyzetekben a Szolnok–Nyíregyháza találkozó, úgy tűnt, hogy a vendégeknek megfelel az iksz, amely a többi eredmény alakulása miatt gyakorlatilag a feljutásukat jelentette volna. Egészen a 87. percig úgy nézett ki, hogy a Szpari eléri a célját, de ekkor az U19-es válogatott Zsótér Donát remek szabadrúgás-beívelését a kapunak háttal álló Papucsek Barna a tizenegyespontról úgy csúsztatta a kapuba, hogy a labda a lécről pattant a hálóba. Ezzel a góllal a Szolnok legyőzte a Szparit és nagy lépést tett a bennmaradás felé. Lucsánszky Tamás együttese pedig gödörben van, hiszen az utóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt.Szolnok–Nyíregyháza találkozó, úgy tűnt, hogy a vendégeknek megfelel az iksz, amely a többi eredmény alakulása miatt gyakorlatilag a feljutásukat jelentette volna. Egészen a 87. percig úgy nézett ki, hogy a Szpari eléri a célját, de ekkor az U19-es válogatott Zsótér Donát remek szabadrúgás-beívelését a kapunak háttal álló Papucsek Barna a tizenegyespontról úgy csúsztatta a kapuba, hogy a labda a lécről pattant a hálóba. Ezzel a góllal a Szolnok legyőzte a Szparit és nagy lépést tett a bennmaradás felé. Lucsánszky Tamás együttese pedig gödörben van, hiszen az utóbbi öt mérkőzésén nyeretlen maradt.

Takács Tamás lövése révén az SZTK-Erima korán előnybe került a Dunaújvárossal szemben, sőt az is a Pest megyeiek győzelmi esélyét növelte, hogy az ellenfél védőjét, Kocsis Gábort a 35. percben kiállította a játékvezető. A 41. percben azonban a szakadó esőt olyan villámlás és mennydörgés tarkította, hogy Böcskei Balázs játékvezető jobbnak látta az öltözőbe terelni a csapatokat. Csak 45 perc várakozás után folytatódhatott a találkozó és a második félidő elején Takács újabb gólja révén a hazaiak már kettővel vezettek. A hátralévő időben rákapcsolt Dobos Barna együttese, de már csak szépíteni tudott. Így a Szigetszentmiklós a Nyíregyháza mellett a másik feljutásra esélyes csapatot, a Dunaújvárost is felülmúlta hazai környezetben!

Óriási pofont kapott otthon a Siófok a Vasastól. Pedig a Balaton-partiak abszolút offenzív taktikával, négy csatárral a kezdőcsapatban vágtak neki a mérkőzésnek, és sokáig úgy látszott, működhet az öngyilkosnak tűnő taktika. 1–1-es állásnál a 71. percben azonban az angyalföldi gárda büntetőt kapott, amelyet Remili Mohamed értékesített, ezt pedig egy perccel később Kiss Zsolt kiállítása követte. Az emberhátrányban összezuhant Horváth Károly együttese, a vendégek tetszés szerint alakítottak ki újabb gólhelyzeteket és meg sem álltak öt találatig. A 5–1-es vereség nagy kudarc egy olyan csapatnál, amely az egész bajnokságban kimondva is a feljutásért küzd. Ettől persze egyre távolabb állnak a siófokiak, akik ráadásul egy hét múlva a listavezető Nyíregyháza otthonában lépnek pályára.

Kellemetlen vereséget szenvedett hazai pályán a Kisvárda a Békéscsabától. A bennmaradásért küzdő szabolcsiak a játék képe alapján nem érdemeltek győzelmet, a csabaiak többet birtokolták a labdát és jobban is játszottak ellenfelüknél. Ráadásul az első vendégtalálatot egy butaság előzte meg, hiszen Nacsa Péter, a kisvárdaiak kapusa ahelyett, hogy kiengedte volna a labdát az alapvonalon, meg akarta játszani, és az végül elhagyta a játékteret. A vendégek első sarokrúgását még hárította a védelem, az ismétlésből azonban megszületett az (ön)gól.

Újabb vereségével gyakorlatilag bizonyossá vált, hogy a Kozármisleny a következő szezont a harmadosztályban kezdi meg. Az első félidőben a vendég Ajka sokkal jobban futballozott és Sowunmi Thomas találata mellett a félidő végén kétgólosra is növelhette volna az előnyét, de Sipos Norbert büntetője a kapufán csattant. A második játékrészben a Kozármisleny már többet tett az egyenlítés érdekében, ám gólt nem sikerült szereznie, így ismét pont nélkül maradt.

Könnyedén hozta a kötelezőt a Soproni VSE a Tatabánya ellen. Supka Attila együttese Heffler Norbert duplájával és Németh László góljával már háromgólos előnyben is volt, s a Bányásznak a hajrában csak a szépítés sikerült. A Tatabánya óriási bajban van, hiszen az újabb vereséggel szinte biztossá vált, hogy a kék-fehérek a következő szezont a harmadosztályban kezdik meg.

LABDARÚGÓ NB II
26. FORDULÓ

SZOLNOKI MÁV-STADLER RAIL–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–0 (0–0)
Tiszaligeti Stadion, 300 néző. Vezette: Szőts Gergely (Demeter Miklós, Georgiou Theodoros)
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Racskó, Papucsek, Fritz – Zvara, Mile (Hamar Á., 74.) – Rokszin (Mundi, 77.), Zsótér, Lengyel B. – Zsolnai (B. Tóth, 64.)
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Szokol, Rubus, Gengeliczki, Jánvári – Csordás, Sándor I. (Ulviczki, 81.) – Pákolicz (Huszák, 86.), Paku, Kis R. (Kákonyi, 86.) – Bajzát
Gólszerző: Papucsek (1–0) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
KIS KÁROLY
, a Szolnok vezetőedzője: – Rendkívül szervezetten játszottunk és egy nagyszerű alakításnak köszönhetően értékes három pontot szereztünk a szinte már NB I-es Nyíregyháza ellen.
LUCSÁNSZKY TAMÁS, a Nyíregyháza vezetőedzője: – Már a zsebünkben éreztük az egy pontot, s az ezzel járó feljutást, de ilyen a futball, egy potya góllal a hajrában mégis vereséget szenvedtünk.

SIÓFOK–VASAS 1–5 (1–1)
Siófok, 300 néző. Vezette: Radványi Ádám (Kis Zoltán, Pápai Zoltán)
SIÓFOK: Tajti N. – Kiss Zs., Tímár, Papp Sz., Fülöp N. – Futó, Ivancsics (Peszmeg, 78.) – Nagy D. (Gárdos, 65.), Waltner, Horváth P., Papp M. (Dajic, 78.)
VASAS: Hermány – Cseke, Grúz, Tamás L., Horváth L. – Gál M. (Ádám M., a szünetben) – Nagy T., Berecz (Pál D., 85.) – Vida (Kiss R., 78.), Ferenczi I., Remili
Gólszerző: Ferenczi I. (0–1) a 6., Grúz (öngól, 1–1) a 32., Remili (11-esből, 1–2) a 72., Remili (1–3) a 74., Ferenczi I. (1–4) a 88., Nagy T. (1–5) a 90. percben
Kiállítva: Kiss Zs. (második sárga lap után) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
HORVÁTH KÁROLY
, a Siófok vezetőedzője: – Lehetetlen szakmailag értékelni a mérkőzést, elsősorban az ellenünk megítélt tizenegyes és a későbbi kiállítás miatt.
SZANYÓ KÁROLY, a Vasas vezetőedzője: – Csapatom maximálisan megtette, amit kértem, és a győzelmet ekkora különbséggel is megérdemeltük. Bárhova megyünk, a saját játékunkat játsszuk, s a Siófoknak kellett ehhez alkalmazkodnia.

SZTK-ERIMA–DUNAÚJVÁROS PASE 2–1 (1–0)
Szigetszentmiklós, 150 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Horváth Zoltán, Kormányos II Gábor)
SZTK: Sánta – I. Jakovljevics, Kornis, Pollák, Deutsch – Barna, Vágó L. – Majoros (Kollega, 63.), Kvekveskiri, Sipos B. (Khous, 50.) – Takács T. (Fekete Á., 79.)
DUNAÚJVÁROS: Milinte – Villám (Beleuc, 89.), Farkas V., Kocsis G., Csehi T. – Lázár Zs., Petneházi – Jakab, Böőr, Godslove (Perovics, 71.) – Urbin
Gólszerző: Takács T. (1–0) a 8., Takács T. (2–0) a 47., Urbin (2–1) a 61. percben
Kiállítva: Kocsis G. (második sárga lap után) a 35. percben
MESTERMÉRLEG
PUSZTAI VIKTOR
, az SZTK vezetőedzője: – Az első félidő a miénk volt, a kényszerszünetet követően a kétgólos előnyünk után már nagyon támadott a Dunaújváros, de végül sikerült nyernünk, s roppant fontos három pontot szereztünk. Tisztelet a játékosoknak, hogy ilyen körülmények között is jó meccset produkáltak.
DOBOS BARNA, a Dunaújváros vezetőedzője: – Az első félidőben a Szigetszentmiklós uralta a mérkőzést, a félórás viharszünet után kaptunk még egy gólt, ezután a nagyon rossz talajon is megmutattuk, hogy tudunk futballozni, ám sajnos ez kevés volt a pontszerzéshez.

KISVÁRDA MASTER GOOD–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–2 (0–1)
Kisvárda, 1100 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Galán Roland)
KISVÁRDA: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Mboussi, Bognár Zs. – Kornutjak, Nagy B. (Miskolczi, 62.), Brankovics (Üveges, 73.), Popovics (Irhás, 62.), Fodor A. – Pavlov
BÉKÉSCSABA: Póser – Tolmbaye, Koszó, Balog Zs., Király P. – Tölgyesi, Gajdos (Soós J., 91.), Bagi (Károly B., 77.), Lucas – Pantovics, Prasler (Mosquera, 78.)
Gólszerző: Nagy B. (öngól, 0–1) a 23., Pantovics (0–2) az 53., Balog Zs. (öngól, 1–2) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
RÉVÉSZ ATTILA
, a Kisvárda szakmai igazgatója: – Az első félidei játéka alapján a Békéscsaba győzelme teljesen megérdemelt, összehasonlítva a két támadószekciót sajnos osztálynyi volt a különbség. A második játékrészben szívből játszottunk, de a minőséget sajnos ekkor sem mi képviseltük.
KOMJÁTI ANDRÁS, a Békéscsaba vezetőedzője: – Ha az első félidőben, vezetésünket követően pontosabbak és figyelmesebbek vagyunk, akkor könnyebbé tehettük volna a mérkőzést. Kettő nullás előnyünk után érthetetlen módon visszaálltunk, így a magunk dolgát nehezítettük meg.

KOZÁRMISLENY–AJKA 0–1 (0–1)
Kozármisleny, 100 néző. Vezette: Kovács Gergely (Kulman Tamás, Szvetnyik Bence)
KOZÁRMISLENY: Holczer – Vattai, Fellai, Petrók, Vituska – Szabó B., Kovács T. – Fitos, Reitz (Schneider, a szünetben), Cziráki – Tóth D.
AJKA: Jánosa – Mogyorósi, Jagodics M., Pákai, Gunther – Rajos, Horváth A., Sipos N. (Fodor M., 86.) – Mihalecz P. (Dóczi, 67.), Sowunmi, Major (Köles, 91.)
Gólszerző: Sowunmi (0–1) a 23. percben
MESTERMÉRLEG
EDUARDO ALMEIDA
, a Kozármisleny vezetőedzője: – Fontos mérkőzés volt, az első félidőben jobban játszott az Ajka és gólt is tudott szerezni. A második játékrészben mi vettük át az irányítást, de nem sikerült a kapu elé odaérni.
JÁKLI PÉTER, az Ajka vezetőedzője: – Az első félidőben több gólt is szerezhettünk volna, nagyon jól játszottunk. A másodikban aztán feljavult a Kozármisleny, ám magabiztosan védekeztünk és veszélyesen kontráztunk.

SVSE-GYSEV–TATABÁNYA FC 3–1 (2–0)
Sopron, 400 néző. Vezette: Nagy Róbert (Márton Zsolt, Mohos Milán)
SVSE: Halasi – Fazakas, Baranyai N., Horváth A., Katona M. – Sifter (Varga G., 80.), Németh L. (Pados, 72.) – Heffler N., Deme, Faggyas (Szabó Zs., 61.) – Gaál B.
TATABÁNYA: Farkasdi – Czanik, Ludánszki I., Zámbó, Almási – Kovács I. – Bakos Sz., Kis Sz. – Szabó R., Batizi Pócsi, Birtalan B. (Weitner, 65.)
Gólszerző: Heffler N. (1–0) a 24., Németh L. (2–0) a 40., Heffler N. (3–0) a 75., Kis Sz. (3–1) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
SUPKA ATTILA
, a Sopron szakmai igazgatója: – Ismét jók voltunk támadásban, helyzeteinket jó százalékkal használtuk ki, viszont védekezésben most is több hibát vétettünk. Ezeket kell a jövőben a minimálisra szorítani. Ettől függetlenül megérdemeltük a győzelmet.
BOZSIK PÉTER, a Tatabánya vezetőedzője: – Nem játszottunk rosszul, a csapat tisztességesen tette a dolgát, de sajnos a labdarúgás nem pontozásos sportág. Ha az lenne, nyertünk volna.


AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 26 17 5 4 47–20 +27 56
2. Dunaújváros PASE 26 15 5 6 38–23 +15 50
3. Gyirmót FC Győr 26 13 6 7 47–30 +17 45
4. Siófok 26 12 8 6 35–30 +5 44
5. Vasas 26 12 4 10 43–39 +4 40
6. Békéscsaba Előre 26 11 7 8 46–35 +11 40
7. FC Ajka 26 11 7 8 38–31 +7 40
8. Zalaegerszegi TE FC 26 9 9 8 38–42 –4 36
9. Balmazújváros 25 9 8 8 41–42 –1 35
10. Szolnoki MÁV FC 26 9 5 12 36–36 0 32
11. Soproni VSE 26 8 8 10 34–39 –5 32
12. Szigetszentmiklósi TK 26 8 7 11 26–32 –6 31
13. Kisvárda SE 26 6 9 11 35–38 –3 27
14. Ceglédi VSE 25 7 4 14 30–45 –15 25
15. Kozármisleny 26 4 6 16 22–40 –18 18
16. Duna FC Tatabánya 26 4 6 16 21–55 –34 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik