NB II: megvan a hetedik csabai siker; fordított és nyert a Kövesd

Vágólapra másolva!
2014.11.08. 13:29
null
A ZTE már 3–0-ra is vezetett, de 3–3 lett a vége (Fotó: zaol.hu)
Hét mérkőzést rendeztek szombaton a labdarúgó NB II 13. fordulójában. A Békéscsaba a Szeged 2011 otthonában 3–0-ra győzött, így zsinórban hetedik sikerét könyvelhette el, míg a Soroksár a héten igazolt Pál András duplájával verte meg a Kaposvárt. A Mezőkövesd hátrányból győzte le 2–1-re a Siófokot, a Gyirmót azonban csak 1–1-es döntetlenre volt képes Sopronban. A ZTE hazai pályán 27 perc játék után már 3–0-ra vezetett a sereghajtó Balmazújváros ellen, a végén mégis meg kellett elégednie a döntetlennel. Az Ajka a 92. percben mentett pontot Cegléden, a Szolnok pedig szintúgy a hajrában lőtte a győztes gólt Szigetszentmiklóson.

A labdarúgó NB II 13. fordulójának szombati játéknapján a Békéscsaba folytatta remek sorozatát, a Szeged 2011 ellen 3–0-s győzelem sorozatban a hetedik csabai sikert jelenti. Nyilas Elek együttese számára nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen két nagy védelmi hiba után 21 perc alatt két gólt is kapott, eközben ráadásul csapatkapitányát, Germán Tamást sérülés miatt elveszítette. A szünet után a Szeged megpróbált szépíteni, de helyzetei kimaradtak, egy ellentámadás után pedig a csereként beálló Birtalan Botond megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak. A szervezettebb és egységesebb békéscsabai csapat teljesen megérdemelten győzött.

Elveszítette első helyét a Gyirmót FC Győr, amely csak döntetlenre volt képes a Sopron vendégeként. Az első félidőben Supka Attila együttese dominált, de a nagyobb lehetőségek a Gyirmót előtt adódtak. A szünet után Madarász Márk lövése révén a gyirmótiak kerültek előnybe, de a szívósan küzdő, sok lehetőséget kidolgozó (lécig is eljutó) hazaiak végül a 90. percben megérdemelten egyenlítettek: Eszlátyi István beadása után Horváth Péter bólintott a hálóba. A Gyirmót számára fájó a pontvesztés, hiszen ezzel visszacsúszott a bajnokság negyedik helyére.

Nem sikerült Székely Tibor bemutatkozása az SZTK-Erima élén, a szakember csapata 2–1-es vereséget szenvedett a Szolnoktól. Nagy István élményszámba menő szabadrúgásgóljával szereztek vezetést a Tisza-partiak, a második félidőben Hevesi-Tóth Tamás pontos fejessel egyenlített ki, de a hajrában jött Vári Barnabás, és szép emeléssel megszerezte a Szolnok győztes gólját. A Szigetszentmiklóson zsinórban negyedszer kapott ki, míg Kis Károly együttese továbbra is tapad az élmezőnyre.

A héten leigazolt Pál András duplájának köszönhetően fontos győzelmet aratott a Soroksár a Kaposvár felett. A mezőnyben sokáig jobban játszott a Kaposvár, az első félidőben uralta a játékot, de Pál András beállítása megváltoztatta a játék képét, a támadó két góljával el is döntötte a meccset. Rajta kívül azonban volt még egy főszereplője a mérkőzésnek, Lovas László játékvezető, aki a találkozó elején azonnali piros lappal olyan szabálytalanságért állította ki Rajczi Pétert, amelyből tucatnyi fordult elő a meccsen, majd alig negyedórával később, kompenzálva hibáját, Lovrencsics Balázst úgy állította ki két sárgával, hogy egyik alkalommal sem volt szabálytalan. Hogy a hibát hibára halmozó bíráskodásából nem lett nagyobb botrány, nem az ő érdeme.

A ZTE hazai pályán 27 perc játék után már 3–0-ra vezetett a sereghajtó Balmazújváros ellen, a végén mégis meg kellett elégednie a döntetlennel. Króner Martin, Délczeg Gergely és Szöllősi Ferenc találata után talán senki sem gondolta volna, hogy a Balmaznak lehet keresnivalója, de a félidő vége előtt Belényesi Miklós és Pintér Norbert közeli lövés révén egygólosra csökkentette a különbséget. A szünet után a ZTE próbálta tartani előnyét, de a 85. percben a kifelé cselező Angyal Norbertet Farkas Norbert felvágta a büntetőterületen belül, a megítélt 11-est pedig Belényesi értékesítette. A lefújás után a dühöngő egerszegi szurkolók edzőváltást követeltek, a zaol.hu szerint megpróbáltak bejutni a székházba, de lökdösődés alakult ki köztük és a biztonságiak között, így végül rendőri intézkedésre is sor került. A klubházban eközben a ZTE FC vezetői tanácskoztak, és végül elfogadták a vezetőedző, Lőrincz Emil lemondását.

László András személyében új tréner ült a Siófok kispadján a Mezőkövesd elleni mérkőzésen. A Balaton-partiak jól kezdték a találkozót, Daru Bence egyéni akciója után hamar vezetést szereztek, de a vendégek Takács Péter és Hegedűs Csaba távoli lövéseivel már a szünet előtt fordítottak. A második félidő elején a kövesdiektől Kulcsár Kornélt ütésért kiállították, a Siófok ezután nagy erőkkel rohamozott az egyenlítés érdekében, de Papp Máté révén csak kapufáig jutott. A Mezőkövesd a győzelemmel a tabella élére ugrott.

Izgalmas, fordulatos mérkőzést játszott egymással a Cegléd és az Ajka. Albert István már a 22. percben vezetéshez juttatta a Pest megyeieket, akik sokáig őrizték előnyüket, érdekes módon azonban Mogyorósi József kiállítása után támadt fel a bakonyi együttes, hiszen Németh László szabadrúgásból egyenlíteni tudott. A hajrában aztán úgy tűnt, mégis nyerhet a Cegléd, hiszen pályára küldése után Farkas István az első labdaérintéséből gólt szerzett. Hogy mégis pontosztozkodás lett a vége, arról Szabó Zsolt gondoskodott azzal, hogy a 92. percben a ceglédi kapuba bólintott.

LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ

SVSE-GYSEV–GYIRMÓT FC-GYŐR 1–1 (0–0)
Sopron, 800
néző. Vezette: Berger József (Mohos Milán, Szvetnyik Bence)
SVSE: Halasi – Pados, Baranyai N., Bobál D., Szabó L. – Pintér A. – Erdélyi (Horváth A., 92.), Deme, Kovács Á. (Pető B., 76.) – Eszlátyi, Horváth P.
GYIRMÓT: Somogyi – Hajba, Balog Z., Lázár P., Nagy S. – Beliczky, Kiss M. (Magasföldi, 51.), Papp K., Cseri T. (Présinger, 81.) – Oross (Tóth N., 90.), Madarász M.
GÓLSZERZŐ: Madarász (0–1) a 67., Horváth P. (1–1) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
SUPKA ATTILA
, a Sopron szakmai igazgatója: – A sors igazságtalansága lett volna, ha kikapunk, egyébként is balszerencsés körülmények között alakult az esemény, ám ha ezen az úton folytatjuk, s több szerencsével, akkor még sok sikert érhetünk el.
SISA TIBOR, a Gyirmót vezetőedzője: – Igazi megyei derbi volt, életre-halálra, rossz érzés az utolsó előtti percben pontokat veszíteni. Ám ami még rosszulesett, az az, hogy teljesen oktalanul válogatott szidalmakat kaptam a lelátóról, amire nem szolgáltam rá.

ZTE–BALMAZÚJVÁROS 3–3 (3–2)
Zalaegerszeg, 1230 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Kis Zoltán, Kiss Balázs)
ZTE: Szappanos – Króner, Kovács G., Fodor M., Farkas N. – Simonfalvi, Kovács Gy. – Bíró (Bailo, a szünetben), Szőllősi (Károly, 83.), Babati – Délczeg
BALMAZÚJVÁROS: Perger – Vachtler, Bokros, Papp F., Németh Á. (Angyal, 60.) – Sigér D., Müller (Szatmári Cs., 81.) – Batizi-Pócsi, Pintér N. (Kállai G., 66.), Virág A. – Belényesi
GÓLSZERZŐ: Króner (1–0) a 3., Délczeg (2–0) a 19., Szöllősi (3–0) a 27., Belényesi (3–1) a 39., Pintér N. (3–2) a 44., Belényesi (11–esből, 3–3) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
LŐRINCZ EMIL
, a ZTE vezetőedzője: – Nagyon jól kezdtünk, és rövid idő alatt három nullra vezettünk. Mint a meccs előtt is elmondtam, csak rajtunk múlik, mi lesz az eredmény, így is lett, rajtunk múlt...
SZABÓ JÁNOS, a Balmazújváros vezetőedzője: – Null háromról felállni idegenben, óriási dolog, ezért csak gratulálni tudok a csapatomnak. Amiért jöttünk, azt teljesítettük, a mi helyzetünkben az egy pont nem túl sokat ér, annál többre értékelem azt, amit a második játékrészben láttam.

SIÓFOK–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 1–2 (1–2)
Siófok, 200
néző. Vezette: Bognár Tamás (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SIÓFOK: Tajti – Fülöp N., Kovács J., Papp Sz., Gubicza – Futó (Vass M., 50.), Ivancsics – Gárdos (Kozma, 52.), Peszmeg, Papp M. (Végh B., 76.) – Daru
MEZŐKÖVESD: Kunsági – Hegedűs Cs., Izing, Szeles, Búrány – Hegedűs D., Takács P. – Molnár G. (Csató, 89.), Kulcsár K., George (Tajthy, 56.) – Balajti (Pantovics, 82.)
GÓLSZERZŐ: Daru (1–0) a 7., Takács P. (1–1) a 16., Hegedűs Cs. (1–2) a 32. percben
KIÁLLÍTVA: Kulcsár K. (ütésért) az 55. percben
MESTERMÉRLEG
LÁSZLÓ ANDRÁS
, a Siófok vezetőedzője: – A meccsnek több fordulópontja volt, az első: korai vezetésünk után nem tudtuk megtartani az előnyt; a második: kapott gólnál még fájóbb volt, mert készültünk rá, hogy így kaphatunk; a harmadik: a kiállítás után a meddő mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani.
TÓTH LÁSZLÓ, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Az első félidő alapján úgy éreztem, nem kerül nagy erőfeszítésünkbe a három pont megszerzése. A kiállítás után viszont fölénybe került a Siófok, és ez így is maradt a hátralevő időben, még a hat perc hosszabbításban is, de tudtuk tartani az eredményt.

SOROKSÁR SC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–0 (0–0)
Soroksár, 400
néző. Vezette: Lovas László (Kovács II. G., Vígh-Tarsonyi)
SOROKSÁR: Holczer – Simita, Pandur, Farkas A., Tóbiás – Lannert (Balaskó Cs., 81.) Nyilas – Szabó R., Lisztes (Pál A., 61.), Péter A. (Hodgyai, 76.) – Lovrencsics B.
KAPOSVÁR: Somodi – Karacs, Földes, Lakatos G., Hadaró – Zsdrál, Kovács T. (Hampuk, 81.) – Kozics (Fejős, 53.), Nagy K., Dominic (Király V., 78.) – Rajczi
GÓLSZERZŐ: Pál A. (1–0) a 75., Pál A. (2–0) a 90. percben
KIÁLLÍTVA: Rajczi (rátartott Lovrencsics Balázs lábára) a 26., Lovrencsics B. (második sárga lap után) a 42. percben
MESTERMÉRLEG
VARGA ATTILA
, a Soroksár vezetőedzője: – A csapat átérezte a mérkőzés jelentőségét, óriási szívvel játszva gyűjtötte be a három pontot. Minden játékosom dicséretet érdemel.
MÁRTON GÁBOR, a Kaposvár vezetőedzője: – Egy kettő nullás vereség után nem mondhatok mást, gratulálok a Soroksárnak. A játékvezető ámokfutásáról pedig jobb nem beszélni.

SZEGED 2011–BÉKÉSCSABA ELŐRE 0–3 (0–2)
Gyula, Grosics Akadémia pályája, 900
néző. Vezette: Takács János (Demeter János, Szilágyi Norbert)
SZEGED 2011: Belecan – Farkas M., Markovics, Tóth B., Mészáros M. – Fitos (Kéri, 70.), Máté P., Zelenyánszki, Zabari (Pászka, 57.) – Germán T., (Oláh G., 25.) Oláh L.
BÉKÉSCSABA: Póser – Balogh Milán, Koszó, Balog Zs., Juhász – Balázs R. (Birtalan B., 62.), Bagi, Berki P., Király P. – Kertész (Tölgyesi, 88.), Szilágyi P. (Zsilinszki, 87.)
GÓLSZERZŐ: Balázs R. (0–1) a 15., Király P. (0–2) a 21., Birtalan B. (0–3) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
NYILAS ELEK
, a Szeged vezetőedzője: – Megszoktuk mostanában a jót, a győzelmeket, ám ezúttal nem sikerült nyernünk. Olyan hibákat követtünk el, amely nem volt jellemző eddig ránk. Nehezebb helyzetben is megmutatta már a csapat, hogy van ereje, készülünk a hátralévő két fontos mérkőzésre, és kiköszörüljük a csorbát.
ZORAN SZPISLJAK, a Békéscsaba vezetőedzője: – Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy szervezett csapat ellen játszunk. Ismertük a Szeged gyenge pontjait, s számítottunk arra is, hogy rossz lesz a talaj, és a pályán kívül is nyomás helyezkedik ránk. Játékosaim jól kezelték a körülményeket, és ennek meglett az eredménye.

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–SZOLNOKI MÁV 1–2 (0–1)
Szigetszentmiklós, 250 néző. Vezette: Berke Balázs (Horváth Zoltán, Aradi József)
SZTK: Horváth L. – Puskás G., Kornis, Tóth F., Pollák – Hevesi-Tóth, Barna Zs., Kvekveskiri (Szepessy R., 62.) – Bonifert (Jasarevic, a szünetben), Szabó B., Kollega (Zsivóczky N., 68.)
SZOLNOK: Pokorni – Vári B., Mile (Papucsek, 41.), Antal G., Fritz – Zvara, Kenderes – Nagy I. (B. Tóth., 72.), Lengyel B., Rokszin (Bohner, 86.) – Zsolnai R.
GÓLSZERZŐ: Nagy I. (0–1) a 41., Hevesi-Tóth (1–1) a 75., Vári B. (1–2) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
SZÉKELY TIBOR
, a Szigetszentmiklós vezetőedzője: – Ebbe a mérkőzésbe egy kicsit belehaltam, mert mind labdabirtoklásban, mind helyzetkialakításban abszolút egálban voltunk a Szolnokkal. Mégis gratulálnom kell edzőtársamnak és a szolnoki csapatnak is.
KIS KÁROLY, a Szolnok vezetőedzője: – Ezúttal is szervezetten, taktikusan játszottunk. Szilárdan védekeztünk, és mi irányítottunk már az első félidőben is. A hazaiak egyenlítő gólja után volt tartás a csapatomban, és egy remek kontratámadás végén megszereztük a győzelmet is. Annak külön örülök, hogy először nyertünk a hazaiak ellen.

CEGLÉDI VSE–FC AJKA 2–2 (1–0)
Cegléd, 300
néző. Vezette: Böcskei Balázs (ifj. Varga Gábor, Punyi Gyula)
CEGLÉD: Tóth Z. – Oláh M. (Vattai, 49.), Albert I., Makrai, Pesti D. – Nagy V. (Markó, 58.), Füle Á., Koncz Zs., Szabó D. (Farkas I., 84.) – Koós, Kormos
AJKA: Jánosa – Köles, Asztalos D., Pákai G., Mogyorósi – Varga G. – Németh L. (Zámbó, 92.), Szabó Zs., Gunther, Major – Mihalecz P. (Sowunmi, 61.)
GÓLSZERZŐ: Albert I. (1–0) a 22., Németh L. (1–1) a 70., Farkas I. (2–1) a 84., Szabó Zs. (2–2) a 92. percben
KIÁLLÍTVA: Mogyorósi (páros lábbal becsúszva buktatta Koóst) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
SZABÓ ISTVÁN
, a Cegléd vezetőedzője: – Kétszer is vezettünk, de nem tudtuk megtartani előnyünket. Már megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből, pedig jobban játszottunk ellenfelünknél, győzelmet érdemeltünk volna.
ZORAN KUNTICS, az Ajka vezetőedzője: – A kiállítás után mutatta meg igazán a csapat, hogy van tartása, hogy a játékosok tudnak egymásért küzdeni a pályán. Rászolgáltunk az egyenlítésre, az egy pontra.

Pénteken játszották
Csákvár–Vasas 2–6

AZ ÁLLÁS
1. Mezőkövesd Zsóry FC 13 8 4 1 26–11 +15 28
2. Vasas FC 13 9 4 31–16 +15 27
3. Békéscsaba Előre 13 9 4 19–16 +3 27
4. Gyirmót FC Győr 13 8 3 2 22–10 +12 27
5. Szolnoki MÁV FC 13 8 3 2 25–18 +7 27
6. Szeged 2011 13 6 2 5 16–15 +1 20
7. Soproni VSE-GYSEV 13 4 5 4 20–21 –1 17
8. Soroksár SC 13 5 1 7 16–19 –3 16
9. ZTE FC 13 4 4 5 18–20 –2 16
10. Szigetszentmiklósi TK 13 4 4 5 11–14 –3 16
11. Kaposvári Rákóczi FC 13 4 3 6 15–16 –1 15
12. FC Ajka 13 4 2 7 17–18 –1 14
13. Ceglédi VSE 13 2 7 4 16–19 –3 13
14. Aqvital FC Csákvár 13 2 4 7 15–22 –7 10
15. FGSZ Siófok 13 1 6 6 18–28 –10 9
16. Balmazújváros 13 4 9 12–34 –22 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik