Rangadót nyert az MTK; nem hibázott a Kisvárda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 16:50
null
Torghelle Sándor szállította az MTK győzelmét (mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB II 11. fordulójában az éllovas MTK 1–0-ra legyőzte az idáig szépen menetelő Kazincbarcikát, a Kisvárda nem hibázott a Budafok vendégeként. A korábbi élvonalbeli együttesek csatáján az ETO megverte a Nyíregyházát. A Vác és a Békéscsaba is gólfesztivált rendezett.

 

A Kazincbarcika sorozatban szerzett négy győzelme miatt önbizalommal tele fogadhatta az MTK-t, na meg azzal a tudattal, hogy ha megveri, meg is előzi az éllovast. A mérkőzés aztán 80 percig különösebben nagy helyzet nélkül zajlott, ám Torghelle Sándor eldöntötte a rangadót, így 1–0-s győzelmével az élen maradt a fővárosi együttes.

A Kisvárda az előző fordulóban a szezonbeli első vereségét szenvedte el, ezúttal az újonc Budafok otthonában volt meg az esélye arra, hogy visszataláljon a győztes útra. Majd egy órán át teljesen nyílt volt az összecsapás kimenetele, eztán azonban elfáradtak a hazaiak, ezt kihasználva hármat lőtt a Várda, amely kapaszkodik az MTK-ra.

A Zalaegerszeg az előző héten a 92. percben egyenlített a Budafok ellen, most nem akart ennyi ideig esélyt adni ellenfelének, a 73. percben már 2–0-ra vezetett a Budaörs vendégeként. A mérkőzés hajrájában izgalmasabbá vált a találkozó, ám a hazaiak csak szépíteni tudtak.

A Dorog egymás után kétszer nyert, a kieső zóna elől menekülő Mosonmagyaróvár ellen folytathatta volna remek szereplését, de még csak gólt sem sikerült lőnie. Legalábbis szabályosat nem, ugyanis a mérkőzés 92. percében egy bal oldali szögletet követően Simon Attiláról a hálóba került a labda. A játékvezető néhány másodpercig nem ítélt semmit, majd kifelé adott szabadrúgást.

A Csákvár a forduló előtt 24 kapott góllal, három ponttal az utolsó helyen állva utazott a Váchoz, Óbudára. Nem most indult meg felfelé a Fejér megyei együttes, öt-egyes, kiütéses vereséget szenvedett. A váciak ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

A Csákvár közvetlen riválisát, a Sopront sem érte túl sok öröm – ezúttal a Soroksár vendégeként maradt alul, továbbra sincs még győzelme.

A Nyíregyháza és az ETO FC Győr néhány éve még az élvonalban találkozott, most az NB II-ben kellett egymásnak feszülniük. A találkozó külön pikantériája, hogy a korábban Szparinál is megforduló Szentes Lázár, első mérkőzésén ült régi-új csapata kispadján, a győri együttesnél. A hazaiak nem tudtak igazán nagy veszélyt teremteni a ETO kapuja előtt, igaz, a vendég együttes is csak egy tizenegyesből volt eredményes, ez azonban elég volt számára a győzelemhez. Külön érdekesség, hogy a találkozón együtt szurkoltak a két csapat ultrái.

A Békéscsabánál valamit nagyon kitaláltak támadásban, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 11 forduló után már 24 gólnál járnak, mindezt úgy, hogy az előző három körben 15-ször találtak be. A szenvedő fél ezúttal a Cegléd volt.

Az első osztályból kieső Gyirmót 1–0-ra megverte a Szegedet, ezzel egyre inkább megközelíti az élmezőnyt.

NB II
11. FORDULÓ
KAZINCBARCIKAI SC–MTK BUDAPEST 0–1 (0–0)
Tiszaújváros, 2000
néző. Vezette: Molnár Attila
KBSC: Somodi – Palmes (Tóth Sz., 77.), Heil, Belényesi, Lőrincz P. (Süttő, 82.) – Sigér Á., Kovács O. – Constantinescu (Kristófi, 59.), Takács P., Mikló – Boros G. Vezetőedző: Vitelki Zoltán
MTK: Demjén – Bori, Balogh B., Gengeliczki, Deutsch – Vass Á. – Vass P., Kanta J. (Lencse, 73.), Farkas II B. (Gera D., 62.) – Torghelle, Korozmán (Hrepka, 73.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Torghelle (0–1) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Vitelki Zoltán:
– Emelt fővel jöhettünk le a pályáról, ugyanis játékosaim mindent elkövettek a helytállás érdekében. Az MTK-nak egyetlen kidolgozott helyzete sem volt, a gólt megelőzően mi hoztuk őket helyzetbe. Fájó ez a vereség, de mennünk kell tovább az úton, a következő héten megpróbálunk javítani.
Feczkó Tamás: – Nagyon jól játszó csapat otthonában okos, türelmes játékkal harcoltuk ki a győzelmet. Szerencsés góllal szereztünk három pontot egy olyan mérkőzésen, amelyen keveset forogtak veszélyben a kapuk.

BUDAFOKI MTE–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–3 (0–0)
Promontor utca, 500
néző. Vezette: Gaál Ákos
BUDAFOK: Somogyi Cs. – Harsányi I., Vaszicsku, Khiesz, Vígh B. (Oláh L., 73.) – Margitics, Csizmadia – Kercsó (Kerekes K., 78.), Nagy T. 6 (Vankó, 73.), Filkor – Pölöskei P. Vezetőedző: Prukner László
KISVÁRDA: Zöldesi – Melnyik (Erdélyi, 81.), Izing, Ryshko, Vári, Hej – Oltean, Lucas, Misics (Gosztonyi, 75.) – Lukács R. (Horváth Z., 58.), Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Horváth Z. (0–1) a 60., Ilics (0–2) a 63., Horváth Z. (0–3) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Prukner László:
– Hatvan-hetven percig egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó. A második játékrészben a szokásos hibákat követtük el, a jó erőkből álló Kisvárda fölénk kerekedett.
Kondás Elemér: – Az első játékrészben néhányszor ránk ijesztett a Budafok, a találkozó második felében azonban egyre jobb játékkal gólokat szereztünk és magabiztosan szereztük meg a három bajnoki pontot.

VÁC FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 5–1 (2–1)
Budapest, Hévízi út, 400
néző. Vezette: Dolnegó Bálint
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Króner, Szabó M., Gulyás M. – Tóth G., Durso (Major, 83.) – Kákonyi, Nagy R. (Búrány, 68.), Zsolnai R. – Balajti (Borvető, 75.). Vezetőedző: Horváth Károly
CSÁKVÁR: Markek – Horvat (Csonka, 19.), Fényes, Tar, Nagy Zs. – Kiprich D. – Sándor Gy., Polonkai (Magyari, 85.), Bokros – Jelena (Oldal, 57.), Máté J. Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző: Zsolnai R. (1–0) a 6., Balajti (2–0) a 25., Nagy Zs. (2–1) a 38., Kákonyi (3–1) a 49., Balajti (11-esből 4–1) a 73., Zsolnai R. (5–1) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Károly:
– Az első forduló óta vártunk arra, hogy kiszakadjon a gólzsák, végre összejött és ezért mindenki dicséretet érdemel.
Szijjártó István: – Két döntő fordulópontja volt a meccsnek: az egyik, hogy a hatodik percben gólt kaptunk, majd a másik, hogy a második félidő elejét is kapott góllal nyitottuk, és ebből a hátrányból már nem bírtunk felállni.

SOROKSÁR SC–SOPRONI VSE 1–0 (1–0)
Dabas, 200
néző. Vezette: Kovács Gergely
SOROKSÁR: Kovács Dániel – Gárdos (Fülöp N., a szünetben), Gyömbér, Gyepes, Valencsik – Tamási Zs. (Csillag, 69.) – Albert Á., Huszák, Fröhlich R. (Pál A., 77.), Gera D. – Lakatos I. Vezetőedző: Lipcsei Péter
SOPRON: Heinrich – Batizi-Pócsi, Sifter, Szabó L., Fazakas – Gyürki, Harangozó – Garda (Kovács Dominik, 69.), Kulcsár K., Szőke D. (Krizsonits, 51.) – Horváth P. (Winkler, 81.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Gyömbér (1–0) a 16. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Nem játszottunk jól, de a lényeg, hogy ezer sebből vérző csapatunk megnyerte a mérkőzést, ráadásul mindezt kapott gól nélkül tette.
Németh Szabolcs: – Küzdelmes, kiegyenlített találkozót vívtunk a Soroksárral. Tipikus ikszes meccs volt, amelyet végül egy megpattanó lövés döntött el.

BUDAÖRSI SC–ZTE FC 1–2 (0–1)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 100
néző. Vezette: Radványi Ádám
BUDAÖRS: Bese B. – Menyhárt A., Gyurácz, Tányéros, Medgyes – Czvitkovics, Szántó (Lengyel B., 64.), Sajbán Máté, Sajbán Miklós – Horváth R. (Csobánki, 80.), Deli (Pethő, 68.). Szakmai igazgató: Bognár György
ZALAEGERSZEG: Szappanos – Nagy I G., Koszó, Forgács A., Szabó M. – Dubek, Nagy T. – Babati (Patvaros, 83.), Végh G. (Ekker, 55.), Fujsz – Vernes (Polényi, 93.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző: Fujsz (0–1) a 9., Vernes (0–2) a 73., Czvitkovics (11-esből, 1–2) a 87. percben.
MESTERMÉRLEG
Bognár György:
– Körülményesebbek és tompábbak voltunk a megszokottnál, kevés helyzetet dolgoztunk ki. Ellenfelünk is masszívan védekezett, mi pedig nem tudtuk átjátszani őket.
Zoran Szpisljak: – Kiegyenlített mérkőzés volt, mindkét csapat alaposan felkészült a másikból. A gyors vezető gól után felszabadultabban játszhattunk, és ugyan a Budaörs is próbálkozott, nekünk akadtak nagyobb helyzeteink.

DOROGI FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 0–0
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 600
néző. Vezette:Nagy Róbert
DOROG:
Zima – Szalai A., Berkó,Bora,Németh Á. – Lénárt – Szedlár (Göblyös,86.), Kamarás,Mészáros Á.,Faragó T. (Sitku,72.) – Vígh Á. (Simon A.,60.). Vezetőedző:Schindler Szabolcs
MOSONMAGYARÓVÁR:Tarczy – Bohner,Szpirulisz,Szépe,Katona K. – Vágó L. (Juhász Gy.,85.), Zsirai, Kovács B. – Darázs (Tóth L.,45.), Laki B. (Kapacina V.,78.), Lőrinczy A. Vezetőedző:Várhidi Péter
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs:
– Szervezetten és fegyelmezetten védekezett a Mosonmagyaróvár kilencven percen keresztül. Öt gólszerzési lehetőségünk volt, a mi hibánk, hogy nem rúgtuk be őket. A 92. percben meg nem adott gólunkról nem szeretnék nyilatkozni...
Várhidi Péter:
– Küzdelmes összecsapás volt. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, tipikus ikszes meccs volt. A legnagyobb helyzet előttünk adódott, de sajnos kihagytuk.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–CEGLÉDI VSE 6–2 (4–0)
Békéscsaba, 855
néző. Vezette: Veizer Roland
BÉKÉSCSABA: Máthé – Kiss L., Szélpál N., Nagy S., – Nagy I. (Király P., 77.), Viczián, Szatmári I., Mészáros M. (Gyurján, 60.) – Pilán, Gránicz (Szalai D., 77.), Birtalan B. Vezetőedző: Boér Gábor
CEGLÉD: Mursits – Albert I., Nánási, Preklet, Farkas A. – Virág, Törtei – Szilágyi P. (Asztalos, szünetben), Peres (Nyilas, 72.), Damásdi – Farkas J. (Fehér M., szünetben). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző: Gránicz (1–0) a 6., Birtalan B. (2–0) a 26., Nagy I. (3–0), a 32., Kiss L. (4–0) a 43., Damásdi (4–1) az 57., Gyurján (5–1) a 62., Asztalos (5–2) a 64., Birtalan (5–2) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor:
- Örülök az újabb nagy gólkülönbségű győzelemnek, jól focizott ismét a csapat, egységesek voltunk, így megismételtük a múlt heti sok gólos meccsünket. Jó volt a támadó játékunk, ezt a szintet kell tartani a jövőben is.
Klausz László: – A gyorsan kapott gól megfogta a csapatot. Tény, a Békéscsaba jobban játszott nálunk, mi pedig mérsékelt teljesítményt nyújtottunk, ennek tudható be a súlyos vereség.

GYIRMÓT FC GYŐR–SZEGED 2011 1–0 (0–0)
Győr-Gyirmót, 514
néző. Vezette: Pillók Ádám
GYIRMÓT: Sebők Zs. – Áchim S., Lengyel D., Lázár P., Présinger – Kiss M., Szőcs (Paku, 74.) – Kőris (Szegi, a szünetben), Nagy P., Szalánszki – Janó (Simon A., a szünetben). Vezetőedző: Molnár László
SZEGED: Szántai – Coroian, Papp F., Farkas M., Zabari – Horváth A., Áchim Á. (Beke, 79.), Germán T., Pászka (Nicorec, 81.), Molnár J. (Balogh G., 71.) – Zádori. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Nagy P. (1–0) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Molnár László:
– Az első játékrészben nem játszottunk jól, úgy éreztem, pszichés nyomás miatt görcsösek voltak a fiúk. A szünetbeli fejmosás után, no meg a cserékkel sikerült lendületet vinni játékunkba, ami szerencsére eredményre is vezetett.
Supka Attila: – Amit felépítettünk a hazaiak játékának ellenszereként, az az utolsó negyed óráig remekül működött. Úgy érzem, szándékos kezezéssel indult a Gyirmót góllal végződő akciója. Hétről-hétre küzdünk, jól játszunk, de sajnos mennek el a pontok.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–ETO FC GYŐR 0–1 (0–1)
Nyíregyháza, 1943
néző. Vezette: Gyarmati Tibor
NYÍREGYHÁZA: Jova – Hinora, Fodor F., Kelemen D., Farkas M. – Holdampf, Csilus T. – Szinanovics (Kártik, 72.), Pekár, Rezes (Bajzát, 67.) – Gajdos (Papp M., 77.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
ETO: Gyurákovics – Vadász V. (Kovács K., 25.), Nagy Á., Debreceni A., Völgyi – Bagi I. – Szatmári L., Beliczky, Szimcso, Magasföldi (Tajthy, 89.) – Zamostny (Kabát, 67.). Vezetőedző: Szentes Lázár
Gólszerző: Zamostny (11-esből, 0–1) a 45. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás:
– Az első negyedórában a Győr ránk erőltette az akaratát, aztán meddő mezőnyfölényben futballoztunk, de nem volt gördülékeny a játékunk, mert kevés az önbizalmunk. Kondicionálisan ugyan a Győr felett álltunk, de ezt a lehetőséget meg kellett volna lovagolnunk.
Szentes Lázár: – Jobban kezdtük a mérkőzést, mint a Nyíregyháza, helyzeteink is voltak, domináltunk. Aztán voltak olyan időszakok, amikor beszorultunk, mégis megszereztük a vezetést. Szünet után már nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit szeretnénk, a hazai csapat nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de meg tudtuk tartani az előnyünket.

Szombaton rendezték
Szolnok–Siófok 1–0
(Farkas A. 17.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 11 9 1 1 24– 8 +16 28
2. Kisvárda 11 8 2 1 27–13 +14 26
3. Kazincbarcika 11 7 2 2 13–11 +2 23
4. Szolnoki MÁV FC 11 6 3 2 15– 8 +7 21
5. Békéscsaba Előre 11 6 2 3 24–11 +13 20
6. Gyirmót FC Győr 11 6 2 3 22–13 +9 20
7. ZTE FC 11 5 3 3 16–14 +2 18
8. Vác FC 11 4 4 3 14–10 +4 16
9. Nyíregyháza Spartacus FC 11 4 4 3 16–13 +3 16
10. Soroksár SC 11 4 4 3 13–12 +1 16
11. ETO FC Győr 11 4 2 5 10–12 –2 14
12. Szeged 2011 11 4 2 5 10–13 –3 14
13. Ceglédi VSE 11 4 2 5 11–18 –7 14
14. Dorogi FC 11 3 3 5 15–16 –1 12
15. Budaörs 11 3 3 5 20–22 –2 12
16. Budafoki MTE 11 2 4 5 9–16 –7 10
17. Mosonmagyaróvár 11 1 6 4 7–11 –4 9
18. BFC Siófok 11 1 2 8 8–20 –12 5
19. Soproni VSE 11 4 7 5–17 –12 4
20. FC Csákvár 11 3 8 8–29 –21 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik