Tizenöt veretlen bajnoki után kikapott az MTK, a Budafok legyőzte a Vasast

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 12:52
null
A Budafok idegenben legyőzte a Vasast (Fotó: Földi Imre)
Az október másodikáról elhalasztott 11. fordulót pótolták szerdán a labdarúgó NB II-ben. A kora délutáni programban a Csákvár sima hármast kapott a Budaörstől Tatabányán, míg a Tiszakécske otthon győzte le a Haladást. Este aztán a listavezető MTK 1–0-ra kikapott az ETO FC Győr otthonában, ezzel véget ért 15 bajnokin át tartó veretlenségi sorozata. A Gyirmót vereséget szenvedett Ajkán, a Budafok győzelemmel távozott a Vasas otthonából, míg a Békéscsaba hármat rúgott a Siófoknak.

 

Az eredetileg október másodikára kiírt 11. fordulót pótolják be szerdán a labdarúgó NB II-ben. A kora délutáni programban szűken mérték a gólokat a csapatok, a nyolc pályára lépő együttesből hat képtelen volt betalálni ellenfele hálójába.

A legelégedettebb a Budaörs lehet, amely sima hármassal küldte haza a játéknapot a harmadik helyről kezdő Csákvárt. A meccs elején a vendégek kapusa, Markek Tamás kétszer is bravúrral védett, harmadszorra, Kulcsár Tamás fejesénél azonban már ő is tehetetlen volt. A budaörsiek nyáron az MTK-tól igazolt játékosa duplázott: a fordulás után pár perccel a 16-os kívülről kapásból bombázott a hálóba. A végeredményt a második játékrész közepén Stieber András állította be. A bajnokságot remekül kezdő Csákvár egymás utáni harmadik vereségét szenvedte el.

Talán legjobb őszi formájával rukkolt ki a Tiszakécske, amely a megbízott edzők által irányított csapatok találkozóján 2–0-ra megverte a vendég Haladást. Akárcsak pár nappal ezelőtt Dorogon, most is Gréczi Gábor lőtte a kécskeiek első gólját, majd a szünet után Kardos Norbert is betalált. A különbség nagyobb is lehetett volna, ám a szombathelyiek kapusa, Gyurján Márton kétszer is bravúrral hárított, a sérülését követően visszatérő Batizi-Pócs Balázs labdája pedig a kapufán landolt. A Haladás nyolcadik vereségét szenvedte el, így továbbra is kieső helyen áll.

Nem esett gól a Soroksár–Szeged és a Dorog–Szolnok mérkőzésen, így a vendégként szereplő újoncok egy-egy ponttal térhettek haza. Soroksáron a hazaiak részéről Korozmán Kevin jelentette a legtöbb veszélyt a Tisza-partiak kapujára, akik a szerencsével sem álltak hadilábon, mert jól védő hálóőrüket, Takács Jánost egy ízben a kapufa is kisegítette. Dorogon rendkívül alacsony színvonalú mérkőzést láthatott a publikum, sok volt a szabálytalanság, igazi helyzetek sem alakultak ki.

Az esti mérkőzéseken véget ért a listavezető MTK nagy sorozata, a kék-fehérek 1–0-ra kikaptak az ETO FC Győr otthonában, ezzel megszakadt 15 bajnokin át tartó veretlenségi szériájuk. A győriek a 26. percben jutottak előnyhöz, jobb oldali beadás után Szánthó Regő távoli, kissé lecsúszott lövése talált utat a kapuba. A szünet után az MTK fokozta a nyomást, több gólhelyzetet is kidolgozott, de az ezen a mérkőzésen meglepetésre kezdőként lehetőséget kapó Horváth Tamás remek formában védett, a kék-fehérek támadói nem tudtak túljárni az eszén. A Győr céltudatos és jó értelemben vett agresszív játékának köszönhetően megérdemelten győzött. A továbbra is listavezető MTK legutóbb a nyitó fordulóban, a Csákvártól kapott ki 3–2-re.

Az Ajka meglepetésre 2–1-re legyőzte hazai pályán a Gyirmót FC Győrt. A vezetést Nagy István 25 méteres lövésével szerezték meg a bakonyiak, majd a szünet után Nagy Krisztián csúsztatta a labdát a hálóba. A gyirmótiak erejéből a hajrában csak a szépítésre futotta, Herjeczki Kristóf lőtt a kapuba. Az Ajka öt nyeretlen meccs után nyert újra, míg a Gyirmót négy bajnoki óta képtelen diadalmaskodni.

Az utóbbi hetekben javuló formát mutatott a Vasas, amely előző négy bajnokiján nyolc pontot szerzett, de a Budafok ellen nem tudott felnőni a feladathoz. A nem túl magas színvonalú találkozót Kovács Dávid döntötte el, aki a fordulás után előbb tizenegyesből, majd akcióból talált be. Az angyalföldiek ráadásul tíz emberrel fejezték be a meccset Kovács Milán kiállítása miatt. A Vasas nyolcból mindössze két bajnokit tudott megnyerni hazai pályán, míg a Budafok utóbbi öt meccséből négyet megnyert, és megerősítette második helyét a tabellán.

Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Nyíregyháza, amely a Vácot győzte le hazai környezetben 2–1-re. Kasza Balázs gyors kiállítása után Hornyák Marcell egyéni akcióból szerzett vezetést a Szparinak, de a szünet után meglepetésre Katona Mátyás remek lövéssel egyenlített. A hajrában ismét jött Hornyák, és fejjel értékesítette Gyurján Bence passzát, így megszületett a szabolcsi siker, amely Lengyel Roland edző megbízatásának kezdete óta már a harmadik nyíregyházi győzelem.

Hátrányból fordítva győzte le a Békéscsaba otthon a Siófokot. A Balaton-partiak az első félidőben jobban játszottak, Szakály Dénes találatával szereztek vezetést, de a szünet előtt Kovács Ádám egyenlített. A második játékrész pedig már a csabaiaké volt, Gréczi Márton és Mészáros Márk a hajrában hat perc leforgása alatt eldöntötte a három pont sorsát.

LABDARÚGÓ NB II
11. (ELHALASZTOTT) FORDULÓ

ETO FC GYŐR–MTK BUDAPEST 1–0 (1–0)
Győr,
ETO-park, 780 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Kiss Balázs)
GYŐR: Horváth T. – Kovács K., Gengeliczki, Vári, Kalmár O. – Borbély B. (Vaskeba, 70.) – Szánthó, Kun (Bagi, a szünetben), Charizopulos, Andrics (Simon M., 61.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Boér Gábor
MTK: Somodi – Fülöp N. (Vass P., a szünetben), Varju, Nagy Zs., Deutsch B. – Cseke (Kata, 66.) – Katona M., Palincsár (Simon A., 73.), Mezei, Szatmári I. – Lencse. Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Szánthó (1–0) a 26. percben
MESTERMÉRLEG
Boér Gábor
: – A héten a pokolból jöttünk vissza, hogy jó mérkőzést játszhassunk. Az utóbbi hetek balszerencsés időszakából talán valamit visszakaptunk. A sikertelenség bénítólag hat, csorbíthatja a tudást, szóval remélem, megnyugodtak a játékosok. Helyén kezeljük az eredményt, de építkezünk belőle.
Michael Boris: – A vereségnek két módja van, ha nem dolgozol ki helyzeteket, vagy ha sokat kidolgozol, de ki is hagyod azokat. Ezúttal a második történt, az ellenfél kapusa pedig a csapat legjobbjaként parádézott. Ezzel a vereséggel tizenöt veretlen mérkőzésből álló sorozatunk szakadt meg.

FC AJKA–GYIRMÓT FC GYŐR 2–1 (1–0)
Ajka,
Városi Sportcentrum, 400 néző. Vezette: Farkas Tibor (Máyer Gábor, Ország Péter)
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Kenderes, Csemer (Nagy B., 89.) – Nagy E. – Nagy I. (Horváth P., 59.), Soltész D., Csizmadia Z. – Nagy K. (Illés D, 78.), Oláh L. Megbízott edző: Jeney Gyula
GYIRMÓT: Rusák – Villám, Hudák D., Széles I., Zeke – Vass Á. – Májer M., Nagy P. (Mayer Á, 81.), Vogyicska (Koltai, 71.) – Szarka, Heffler N. (Herjeczki, 50.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Nagy I. (1–0) a 36., Nagy K. (2–0) a 74., Herjeczki (2–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Jeney Gyula
: – Vezetést szereztünk, amely után nagy nyomást helyezett ránk az ellenfél, de készültünk rá. Büszke vagyok a csapatra, mert beleadott mindent, és így győztesen hagytuk el a pályát.
Csertői Aurél: – Nehéz értékelni, mert mély talajú pályán játszottunk, fizikailag pedig ellenfelünk fölénk nőtt. A második gól eldöntötte a mérkőzést. Ha valóban el akarjuk érni céljainkat, kevesebb hibával kell játszanunk.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–VÁC FC 2–1 (1–0)
Nyíregyháza, 600
néző. Vezette: Ducsai József (Szert Balázs, Varga Gábor)
NYÍREGYHÁZA: Jova – Svedjuk, Fodor F., Végső, Csilus Á. – Szinanovics (Gyurján B., 65.), Szekszárdi (Papp M., 72.), Ötvös B. (Tóth B., 62.), Kovács N. – Hornyák, Kártik. Vezetőedző: Lengyel Roland
VÁC: Halasi – Kasza, Dulló, Hajnal B., Szűcs K. – Katona M., Bonivárt, Géringer L., Szalánszki (Zámbó D., 37.) – Magos (Bartos, 71.), Lefler (Pölöskei P., 55.). Edző: Burzi Attila
Gólszerző: Hornyák (1–0) a 32., Katona M. (1–1) az 59., Hornyák (2–1) a 81. percben
Kiállítva: Kasza (buktatta a gólhelyzetben kitörő Hornyákot) a 29. percben
MESTERMÉRLEG
Lengyel Roland
: – Nagyon fontos három pontot szereztünk, sorozatban harmadszor. Az első tíz percben futballozott úgy a csapat, ahogy elvárható, de a kiállítás mintha minket zavart volna meg. Sok helyzetet kihagytunk, ezért megszenvedtünk a győzelemért.
Burzi Attila: – Készültünk a Nyíregyháza erényeire, de több poszton is cserélnünk kellett, ráadásul az emberhátrány miatt át kellett szerveznünk a csapatot. Az adódó lehetőségek közül egyet kihasználva egyenlítettünk, de egy szöglet utáni figyelmetlenség a vesztünket okozta.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–BFC SIÓFOK 3–1 (1–1)
Békéscsaba, 465
néző. Vezette: Nagy Norbert (Berettyán Péter, Horváth Róbert)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szalai D., Farkas M., Nagy S. (Babinyecz, a szünetben), Mészáros M. – Bidzilya, Király P. (Tóth D., 75.), Hursán, Polényi – Gréczi M., Kovács Á. (Pantovics, 61.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
SIÓFOK: Molnár P. – Kővári, Lorentz, Bora, Kiss B. – Réti, Horváth A. (Magasföldi, 69.), Tajthy (Elek B., 78.) – Szakály D., Horváth P., Balogh B. (Bencze, 63.). Vezetőedző: Gál István
Gólszerző: Szakály D. (0–1) a 20., Kovács Á. (1–1) a 42., Gréczi M. (2–1) a 76., Mészáros M. (3–1) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs
: – Harminc perc után hadrendet váltottunk, majd a szünet után frissítettünk, kockáztattunk is, ami bejött. Örülök, hogy ezúttal a helyzetek befejezése hatékonynak bizonyult.
Gál István: – Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben számtalan helyzetet dolgoztunk ki, akár el is dönthettük volna a mérkőzést. Fordulás után jóval jobb Békéscsaba érkezett ki a pályára, s eldöntötte a pontok sorsát.

VASAS FC–BUDAFOKI MTE 0–2 (0–0)
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion, 500 néző. Vezette: Lovas László (Medovarszki János, Csatári Tibor)
VASAS: Bősz – Terbe, Szivacski, Gál M., Lakatos Cs. (Rétyi R., 66.) – Hinora (Daróczi, 74.), Kovács M., Kleisz (Szatmári L., 59.), Hajdú Á. – Birtalan B., Szedlár. Vezetőedző: Szanyó Károly
BUDAFOK: Póser – Margitics, Vaszicsku, Romic, Kirják – Soltész I. (Micsinai, 93.), Oláh B. – Kovács D. (Farkas B., 89.), Kulcsár K. (Filkor, 67.), Szabó M. – Horváth R. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Kovács D. (11-esből, 0–1) az 53., Kovács D. (0–2) a 71. percben
Kiállítva: Kovács M. (Filkor megrúgásáért) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Szanyó Károly
: – Nagyon gyenge, nívótlan volt a színvonal, s ezt mi alapoztuk meg azzal, hogy két nap alatt nagy változás állt be az agresszivitásunkban, hozzáállásunkban, futómennyiségünkben. Nehéz magyarázatot találni erre a felfogásra, ilyen játékkal nem érhetjük el az idény elején megfogalmazott helyezést.
Csizmadia Csaba: – Egész mérkőzésen masszívak, fegyelmezettek voltunk, a taktikai utasításokat mindvégig betartották a játékosok. Büszke vagyok csapatomra, hét-nyolc sérültünk ellenére megérdemelten győztünk.

BUDAÖRSI SC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 3–0 (1–0)
Tatabánya,
Grosics Gyula Stadion, 100 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Mohos Milán, Tőkés Róbert)
BUDAÖRS: Szabó Balázs – Molnár Cs., Mocsi, Kékesi, Fényes, Medgyes Sz. – Zsidai (Végh G., 72.), Bakos Sz., Szabó Bálint – Kulcsár T. (64.), Halmai Á. (Stieber A., 55.). Szakmai igazgató: Bognár György
CSÁKVÁR: Markek – Huszti A., Albert I., Kiprich D. – Tamás N., Mészáros D. (Nándori, 66.), Madarász M. (Mim, 59.), Sipos Z., Deutsch L. (Sejben, 59.) – Baracskai, Kiss T. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Kulcsár T. (1–0) a 23., Kulcsár T. (2–0) a 49., Stieber A. (3–0) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György:
– A mezőnyben nagyon jól játszottunk, de a lehetőségeinkhez mérten kevés gólt szereztünk, így nem vagyok teljesen elégedett.
Visinka Ede: – Rengeteg pontatlanság volt a játékunkban, amelyet a Budaörs könyörtelenül kihasznált, és megérdemelten nyert. Minél gyorsabban meg kell állítanunk negatív sorozatunkat.

TISZAKÉCSKE LC–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–0 (1–0)
Tiszakécske,
Városi Sportcentrum, 250 néző. Vezette: Berényi Tamás (Vígh-Tarsonyi Gergő, Sinkovicz Dániel)
TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Oláh M. (Horváth A., 67.), Erdélyi B., Kardos N., Preklet, Fabio – Kirchner, Tölgyesi (Szuhodovszki, 39.), Ludánszki B., Gréczi G. (Batizi-Pócsi B., 63.) – Puskás Z. Megbízott edző: Virágh Ferenc
HALADÁS: Gyurján M. – Habovda (Tóth-Gábor, 55.), Jagodics M., Németh Milán, Bosnjak– Medgyes Z.. Holdampf, Kiss B., Szekér (Jancsó, 55.), Eszlátyi (Gaál B., a szünetben) – Novák. Megbízott edző: Desits Szilárd
Gólszerző: Gréczi G. (1–0) a 4., Kardos N. (2–0) a 47. percben
MESTERMÉRLEG
Virágh Ferenc:
– Nagy küzdelemben nyertünk. Alapvető filozófiám a támadófutball, ezt alkalmaztuk ezúttal is, míg ellenfelünk támadásait kivédekeztük.
Desits Szilárd: – Rosszul kezdtünk, mert már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Csalódott vagyok, mert kikaptunk a riválistól, és nagyon nehéz ezzel mit kezdeni.

SOROKSÁR SC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–0
Haraszti út,
Szamosi Mihály Sporttelep, 200 néző. Vezette: Takács János (Szécsényi István, Szilágyi Norbert)
SOROKSÁR: Abu – Molnár R., Takács Zs., Gyömbér, Pászka – Derekas (Csernik, a szünetben) – Huszák, Misics – Orosz M. (Gárdos, 70.), Korozmán K., Szerető (Pócsik, 84.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
SZEGED: Takács J. – Kárász, Tóth G., Deák I., Mohl – Zvara, Oláh G., Pongrácz (Cigan, 72.) – Sóron (Bitó, 61.), Kóródi N. – Andorka (Gajdos, a szünetben). Vezetőedző: Joao Janeiro
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter:
– Az első félidőben mindkét csapat óvatosan futballozott. A folytatásban azonban több ziccerünk is volt, amelyeket értékesíteni kellett volna. Ez már a sokadik olyan mérkőzésünk, amelyen rengeteg helyzetet hagyunk ki.
Joao Janeiro: – A szempontunkból keveréke volt a mérkőzés az akaratnak és a szerencsének. Többet vártam a csapattól, a Soroksárnak volt három-négy nagyon nagy helyzete, így a döntetlen számunkra kedvező.

DOROGI FC–SZOLNOKI MÁV 0–0
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 300 néző. Vezette: Rúsz Márton (Márkus Péter, Bertalan Dávid)
DOROG: Mursits – Nyíri V., Berkó, Lencsés, Forró – Barna G. (Földi B., 72.), Lénárt, Csillag D. (Kitl M., 84.), Papp M. – Délczeg, Vígh Á. (Paudits, 59.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Papp Sz., Horgosi, Tamás L. – Csirmaz, Földi M., Berdó, Kovács O. (Tóth B., 71.), Kotula – Simon A. (Rokszin, 85.), Vólent (Szabó P., 75.). Vezetőedző: Csábi József
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
– Küzdelmes mérkőzés volt, mindkét csapat nagyot harcolt. Rengeteg párharc, ütközés tarkította az összecsapást, de igazából a kapuk nem forogtak veszélyben. Mindkét csapat rászolgált az egy-egy pontra.
Csábi József: – Nem közönségszórakoztató mérkőzésen nagy taktikai csata zajlott, az első félidő alapján kicsit közelebb álltunk a győzelemhez.

Szabadnapos: Kazincbarcika

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 17 11 4 2 41–20 +21 37
2. Budafoki MTE 17 11 2 4 33–17 +16 35
3. FC Csákvár 17 10 1 6 28–29 –1 31
4. Gyirmót FC Győr 18 9 4 5 25–15 +10 31
5. BFC Siófok 17 8 5 4 29–20 +9 29
6. ETO FC Győr 17 7 6 4 23–18 +5 27
7. Vasas FC 17 7 4 6 31–26 +5 25
8. Budaörs 17 7 3 7 27–23 +4 24
9. Dorogi FC 17 7 3 7 22–20 +2 24
10. Nyíregyháza Spartacus FC 17 7 1 9 26–29 –3 22
11. Békéscsaba Előre 17 6 4 7 19–24 –5 22
12. Tiszakécske VSE 17 6 3 8 18–30 –12 21
13. Szeged-Csanád Grosics 17 5 6 6 22–22 0 21
14. Kazincbarcika 17 5 6 6 22–23 –1 21
15. Szolnoki MÁV FC 17 5 5 7 15–20 –5 20
16. FC Ajka 17 5 4 8 28–30 –2 19
17. Soroksár SC 17 5 4 8 17–28 –11 19
18. Szombathelyi Haladás 17 3 6 8 19–26 –7 15
19. Vác FC 17 1 3 13 9–34 –25 6
20. Balmazújváros* 0 0–0 0 0
*A Balmazújvárost kizárták.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik