NB II: Torghelle duplájával nyert az MTK, várdai siker Győrben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.06. 17:23
null
A sárga-kék mezes Cegléd csak egyszer tudott egyenlíteni az MTK otthonában (Fotó: Hetényi Zoltán)
A labdarúgó NB II 2. fordulójában Torghelle Sándor duplájának köszönhetően az MTK 2–1-re legyőzte otthon a Ceglédet. A Kisvárda három gólt szerezve nyert Győrben, míg a Nyíregyháza hátrányból felállva 4–2-re verte meg a Budaörsöt. Négyet vágott a Békéscsaba is, amely a Szeged 2011 ellen győzött, míg az újonc Kazincbarcika második meccsét is „behúzta”.


A labdarúgó NB II 2. fordulójában az MTK Torghelle Sándor duplájának köszönhetően 2–1-re legyőzte a Ceglédet a Hungária körúton. A rutinos támadó az első félidőben Takács Ronald passza után lőtt a hálóba, majd a hajrában Vass Patrik beadását fejelte gyönyörűen Mursits Roland kapujába, ez pedig a győzelmet jelentette a kék-fehéreknek.

Lukács Raymond révén már a 4. percben vezetést szerzett a Kisvárda az ETO otthonában és bár a győriek a szünet után egyenlítettek, a hajrában Horváth Zoltán és Délczeg Gergely is betalált, így a taktikusan játszó szabolcsiak mindhárom pontot hazavitték.

Kétszer is vezetett a Budaörs a Nyíregyháza vendégeként, Medgyes Sinan kiállítása után azonban összeomlott, a Szpari újabb gólokat szerzett, így végül 4–2-re nyert. A szabolcsiaknál a hajrában pályára lépett a háromszoros gólkirály, Bajzát Péter is, akit – korábbi kedvencként – hatalmas ováció fogadott.

Változatos meccset játszott a Sopron a Csákvárral, a nagyobb lehetőségek a hazaiak előtt adódtak, de Kokenszky Norbert és Batizi-Pócsi Balázs sem tudott négy méterről az üres kapuba (!) találni, így maradt a döntetlen.

Második meccsét is megnyerte az újonc Kazincbarcika, amely a Békéscsaba után – ideiglenes otthonában, Tiszaújvárosban – a Vácot győzte le egy olyan találkozón, amelyen két gól is tizenegyesből esett.

Alacsony színvonalú mérkőzésen két fejes góllal nyert a Budafok a Dorog otthonában, így megvan Prukner László együttesének első győzelme.

Rosszul kezdett a Békéscsaba a szomszédvár Szeged 2011 „otthonában”, Gyulán (Ribánszki László potyagólt kapott), de gyorsan rendezte a sorokat és még az első félidőben fordított. A szünet után még meggyőzőbbé vált a csabaiak futballja, akik végül fölényesen győztek.

Kisebb meglepetésre egy öngólnak köszönhetően győzött a Szolnok a Soroksár otthonában, míg a Mosonmagyaróvár Schmatovich Ádám találatával verte meg a Siófokot.

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BUDAÖRSI SC 4–2 (1–1)
Nyíregyháza, 3300
néző. Vezette: Ducsai József (Punyi Gyula, Berényi Ákos)
NYÍREGYHÁZA: Jova – Hinora, Kelemen D., Rubus, Forró – Holdampf, Csilus T. – Pekár (Kesztyűs, 81.), Rudolf G. (Bajzát, 81.), Rezes – Dragóner (Szinanovics, 76.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
BUDAÖRS: Bese Balázs – Marques-Airosa (Menyhárt A., 92.), Kékesi, Tányéros Á., Medgyes S. – Sajbán Miklós, Lengyel B. (Ódé, 72.) – Czvitkovics (Horváth R., 67.), Bakos Sz., Deli – Sajbán Máté. Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Kelemen D. (1–0) a 10., Deli (1–1) a 14., Sajbán Máté (1–2) a 62., Csilus T. (2–2) a 64., Dragóner (3–2) a 71., Rezes (4–2) a 78. percben
Kiállítva: Medgyes S. (második sárga lap után) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Lucsánszky Tamás
: – A Budaörs igazolta jó hírét. A mérkőzés fordulópontjaiból az elején nem, a végén viszont mi jöttünk ki jobban. Sorsdöntő volt, hogy hamar egyenlítettünk, és a második félidei játékunk megmutatta, hogy mit is gyakoroltunk a nyáron.
Bognár György: – Közel álltunk a jó eredményhez a kiállításig, aztán a piros lap eldöntötte a mérkőzést. Abban az öt percben a Nyíregyháza jobban játszott, megfordította az eredményt, és onnan már nem volt visszaút. Több volt ebben a meccsben.

ETO FC GYŐR–KISVÁRDA 1–3 (0–1)
Győr, 2200
néző. Vezette: Kassai Viktor (Király Zsolt, Aradi József)
GYŐR: Gyurákovics – Vadász V., Nagy Á., Debreceni, Rokszin – Bagi, Nagy M. (Szatmári L., 28.) – Zamostny, Magasföldi, Zeke (Szimcsó, 36.) – Kabát (Beliczky, 76.). Vezetőedző: Bekő Balázs
KISVÁRDA: Molnár-Farkas – Zanko (Erdélyi B., 74.), Izing, Vermes – Lucas, Hej (Oltean, 65.), Oláh G., Misic, Fodor A. – Délczeg, Lukács R. (Horváth Z., 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Lukács (0–1) a 4., Magasföldi (1–1) az 51., Horváth Z. (1–2) a 78., Délczeg (1–3) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Bekő Balázs
: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, a kapott gól után szaladtunk az eredmény után. A célfutball diadalmaskodott mai meccsünkön, hiszen ellenfelünk másfél helyzetből szerzett három gólt. Csapatként főztük ki ezt a vereséget, együtt kell elfogyasztanunk és megemésztenünk.
Kondás Elemér: – Izgalmas meccsen vagyunk túl, amelyet jól kezdtünk, korán gólt is szereztünk. Az első játékrész végén és a második elején akadtak problémáink, ekkor feljött játékban az ETO. Végig hideg fejjel küzdöttek a fiúk, ennek is köszönhető a diadalunk.

SZEGED 2011–BÉKÉSCSABA 1–4 (1–2)
Gyula, 600
néző. Vezette: Bőcskei Balázs (Szvetnyik Bence, Baghy Csaba)
SZEGED: Szántai – Jagodics, Causic, Farkas M., Katona M. – Balázs R. (Molnár J., 52.), Horváth A., Povázsai (Coroian, 52.), Zabari – Germán (Beke P., 71.), Zádori. Vezetőedző: Supka Attila
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szélpál N., Dlusztus, Mészáros M. – Pilán, Nagy S., Viczián, Szatmári – Gránicz (Eszlátyi, 57.), Urbin (Király P., 73.), Birtalan (Gyurján, 65.). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Ribánszki (öngól, 1–0) a 21., Gránicz (1–1) a 33., Urbin (1–2) a 44., Nagy S. (1–3) a 47., Szatmári I. (1–4) a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Supka Attila
: – Sok hibával játszottunk, sok munka vár még ránk. Gyenge volt a helyzetkihasználásunk.
Boér Gábor: – Minden elemében felülmúltuk ellenfelünket, az óriási kapushibát sikerült kijavítanunk. Meggyőző játékot mutatva, szép gólokat szerezve magabiztos győzelmet arattunk.

SOPRONI VSE–FC CSÁKVÁR 0–0
Sopron, 250
néző. Vezette: Gyarmati II Tibor (Dolnegó Bálint, Kulman Tamás)
SOPRON: Gelei V. – Fazakas, Ágh, Fehér Z., Bor – Kővári, Tóth M. (Szabó L., 78.), Hadházi – Szőke (Harangozó, a szünetben), Garda, Kokenszky (Batizi-Pócsi, 64.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
CSÁKVÁR
: Horváth D. – Pintér B., Tar, Csonka, Baranyai Á. – Oldal (Molnár T., 83.), Sándor Gy., Mészáros D. (Bokros Sz., 78.) – Daróczi (Magyari, 65.), Jelena, Galambos. Vezetőedző: Szanyó Károly
Kiállítva: Jelena Richárd (szándékosan hanyatt lökte ellenfelét) az 53., Ágh Zoltán (második sárga lap) az 56. percben
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs
: – Közelebb álltunk a győzelemhez, három ordító helyzetünk volt, de sajnos ezeket nem tudtuk értékesíteni. A játékosok hozzáállása pozitív volt, küzdöttek, hajtottak, de még a csapatépítés elején tartunk.
Szanyó Károly: – Küzdelmes mérkőzést játszottunk, helyzeteink voltak, a maximumot hozták ki a meccsből a játékosaim. Nagy egyéni csaták voltak, de a foci sava-borsa, a gól hiányzott.

SOROKSÁR SC–SZOLNOKI MÁV FC 0–1 (0–0)
Dabas, 300
néző. Vezette: Karakó Ferenc (Garai Péter, Bornemissza Norbert)
SOROKSÁR: Kovács D. – Silye, Dvorschák , Gyömbér, Valencsik – Derekas, Tamási Zs. (Gera D., 80.) – Albert Á., Huszák, Lakatos I. (Pál A., 85.) – Orosz M. (Gárdos, 71.). Vezetőedző: Lipcsei Péter
SZOLNOK: Hrabina – Molnár R., Horgosi, Papp Sz., Földi – Tóth B. – Jasarevic (Katona Gy., 83.), Farkas A. (Berdó, 87.), Kenderes, Tóth L. (Angyal N., 75.) – Olasz D. Vezetőedző: Balogh Pál
Gólszerző: Dvorschák (öngól, 0–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – A második félidő alapján közelebb álltunk a győzelemhez, így az utolsó pillanatban kapott öngól miatt nem tudom hibáztatni játékosaimat. Sajnos az utolsó passzok pontossága hiányzott játékunkból.
Balogh Pál: – Jól kezdtünk, jó ritmusban futballoztunk, és az első félidőben sok helyzetet alakítottunk ki. Szünet után feljött a Soroksár, de az utolsó percben sikerült begyötörnünk egy gólt, és ezt az előnyünket most meg is tartottuk.

DOROGI FC–BUDAFOKI MTE 0–2 (0–1)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 700
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Kepe Arnold, Bede Tamás)
DOROG
: Vajda D. – Szalai A., Berkó, Csató, Bora – Lénárt (Göblyös, 15.) – Mészáros Á., Németh Á. (Kamarás, 57.) – Faragó (Sitku, 70.), Simon A., Szedlár. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
BUDAFOK
: Szabó B. – Patkós, Vaszicsku, Csizmadia, Kirják – Vass M., Nagy T. – Oláh L. (Veszelinov, a szünetben) – Kovács D. (Khiesz, 82.), Pölöskei P., Vankó (Margitics, 73.). Vezetőedző: Prukner László
Gólszerző: Pölöskei P. (0–1) a 23., Kovács D. (0–2) az 51. percben
Kiállítva: Szalai A. (Kovács Dávid ellen elkövetett szabálytalanságért) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs
: – Rengeteget tettünk azért, hogy megnyerjük a mérkőzést, de sajnos ez nem sikerült, mert az első félidőben sok helyzetet elpuskáztunk. Eközben kettőt hibáztunk hátul, és ez megpecsételte a sorsunkat. Ami szomorú számomra, az az, hogy úgy éreztem, idegenben játszottunk.
Prukner László: – Tartottunk a Dorogtól. Összességében azt gondolom, hogy mezőnyfölényt tudtunk kiharcolni, és a lehetőségeink közül kettőt ki is használtunk. Ezzel, úgy érzem, szerintem megérdemelten nyertük meg a találkozót.

KAZINCBARCIKAI FC–VÁC FC 2–1 (1–1)
Tiszaújváros, 450
néző. Vezette: Lovas László (Medovarszki János, Csatári Tibor)
KAZINCBARCIKA: Somodi – Tóth Sz. (Hegedűs D., 75.), Palmes, Heil, Süttő – Takács P., Sigér Á. (Kovács O., 81.) – Constantinescu, Engel (Bene A., 63.), Kanalos – Boros. Vezetőedző: Vitelki Zoltán
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Tóth F., Görgényi, Gulyás M. – Kákonyi (Havasi, 76.), Tóth G. – Szabó N., Major (Zsolnai, 57.), Nagy R. – Balajti (Borvető, 57.). Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerző: Balajti (11-esből, 0–1) a 15., Takács P. (11-esből, 1–1) a 39., Kanalos (2–1) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Vitelki Zoltán
: – Nagyon kiélezett találkozót játszottunk a szervezett Vác ellen. Meglehetősen pontatlanul játszottunk, és a frissességet hiányoltam csapatom játékából. A lényeg persze a győzelem.
Horváth Károly: – Sajnálom, hogy pont nélkül maradtunk, ugyanis jó néhány helyzetet alakítottunk ki, de ezek zöme sajnos ki is maradt. Kár, hogy csak pontrúgásból találtunk be, többet érdemeltünk volna.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–SIÓFOK 1–0 (1–0)
Mosonmagyaróvár, 600
néző. Vezette: Farkas Tibor (Török Katalin, Szalai Dánil)
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczy – Bohner, Spirulisz, Vágó L., Juhász G. – Schmatovich, Zsirai (Huszárik, 72.), Lőrinczy (Bartos, 56.) – Laki, Katona K., Tóth L. (Kovács B., 80.). Vezetőedző: Várhidi Péter
SIÓFOK: Balajcza – Szilágyi Z., Lorentz, Hidvégi, Farkas N. – Gál M., Erőss Cs. (Bévárdi, 47.) – Petneházi – Nagy D., Elek B., Kovács D. Vezetőedző: Disztl László
Gólszerző: Schmatovich (1–0) a 10. percben
MESTERMÉRLEG
Várhidi Péter
: – A mai meccsen szívvel, lélekkel játszottunk, és megpróbáltunk gyors játékkal gólt szerezni, ami sikerült is. A vezetésünk után fölénybe került a Siófok, de nem volt gólszerzési lehetőségük. Maximálisan elégedett vagyok játékosaimmal.
Disztl László: – Az egész mérkőzésen fölényben játszottunk, sok beívelés után reméltem, hogy tudunk legalább egy gólt szerezni. Nem érdemeltünk vereséget.

MTK BUDAPEST–CEGLÉDI VSE 2–1 (1–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 951
néző. Vezette: Molnár Attila (Bertalan Dávid, Hofbauer Roland)
MTK:
Szentpéteri – Katona M., Balogh B., Gengeliczki, Deutsch – Vass P., Borbély (Jakab D., 70.), Vass Á., Takács R. (Schaffer, 61.) – Torghelle, Lencse (Bori, 86.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
CEGLÉD:
Mursits – Virág Á., Preklet, Nánási, Farkas A. – Asztalos (Peres, 58.), Peszmeg – Damásdi, Sándor I. (Albert I., 35.), Hujber – Farkas J. (Szabó V., 25.). Vezetőedző: Klausz László
Gólszerző:
Torghelle (1–0) a 18., Albert I. (1–1) a 45+2., Torghelle (2–1) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás:
– A vezető gólunk után túlságosan megnyugodtunk, és rengeteg helyzetet elpuskáztunk, ahelyett, hogy lezártuk volna a meccset. A szünet után fokoztuk a nyomást, még többet voltunk az ellenfél kapuja előtt, és örülök, hogy végül sikerült megszereznünk a győztes gólt, és otthon is győzelemmel kezdeni.
Klausz László:
– Gyenge színvonalú mérkőzést játszottunk. Néhány játékos akaratával és hozzáállásával továbbra is problémák vannak, ezt a játékot futás nélkül nem lehet űzni.

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus FC 2 2 6–2 +4 6
2. MTK Budapest 2 2 4–2 +2 6
3. Kazincbarcika 2 2 3–1 +2 6
4. Gyirmót FC Győr 2 1 1 6–1 +5 4
5. Kisvárda 2 1 1 6–4 +2 4
6. Mosonmagyaróvár 2 1 1 4–3 +1 4
7. Szolnoki MÁV FC 2 1 1 3–2 +1 4
8. Békéscsaba Előre 2 1 1 4–2 +2 3
9. Budafoki MTE 2 1 1 2–2 0 3
10. BFC Siófok 2 1 1 1–1 0 3
11. Szeged 2011 2 1 1 3–5 –2 3
12. Vác FC 2 1 1 1–2 –1 1
12. FC Csákvár 2 1 1 1–2 –1 1
14. Soroksár SC 2 1 1 0–1 –1 1
14. Soproni VSE 2 1 1 0–1 –1 1
16. Budaörs 2 1 1 3–5 –2 1
17. Dorogi FC 2 1 1 2–4 –2 1
18. ETO FC Győr 2 1 1 1–3 –2 1
19. ZTE FC 2 1 1 0–5 –5 1
20. Ceglédi VSE 2 2 2–4 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik