Nagy pálya, kis királyság

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
Vágólapra másolva!
2012.06.11. 19:13
Címkék
A történet apropója tulajdonképpen egy pitiáner, említést sem érdemlő ügy – lenne. Csakhogy néha a kicsi, helyi és elvarratlan esetek bizonyítják: hiába vannak sokan, akik a magyar labdarúgás megújulásáért dolgoznak, ha mások, a magukat a pozíciójuknál fogva mégis „erősnek" képzelők nem a szabályok szellemében járnak el, megsebezve a futballszerető embert és általa valahol a sportágat is.

A hétköznapok sodrásában kit érdekel, hogy mi történik az MLSZ Veszprém megyei igazgatóságán és annak játékvezetői bizottságában?

Nos, azt a játékvezetőt biztosan, aki lassan két hónapja már, hogy partvonalon kívülre került, mert tavaly egy szakmai értekezleten szóba merészelte hozni: egyik kollégája, a JB elnökségi tag, Pákh Csaba a nem teljesített kötelező teszt ellenére levezetett egy olyan meccset, amelyre másik bíró volt kiírva, mi több, a jegyzőkönyvben nem az ő, hanem a találkozóra eredetileg küldött kolléga neve szerepelt, majd amikor erről kérdezték, nem mondott igazat. Később Pákh Csabát ezért hosszú hónapokra minden sporttevékenységtől eltiltotta a fegyelmi bizottság.

Néhány kritikus, számon kérő szó – mondhatni, a mai világban tényleg nem nagy ügy...

Csakhogy Illés László a tavasszal a játékvezető bizottság elnökétől, Mező Bélától kapott egy határozatot, amelyben az állt: az elnökséggel szemben tanúsított, sportszerűtlen, etikátlan, a tagokra tett sértő megnyilvánulása miatt 2012. június 30-ig nem vezethet mérkőzést.

Nem is vezet.

Az igazságot, a sportszerűséget számon kérő bíró a mai napig bűnhődik, pedig – időközben már kiderült – nincs olyan szabály, paragrafus, amellyel megfoszthatnák attól, hogy fújhassa a sípot. Az „eltiltott” Illés László nem is hagyta annyiban az ügyét, és mutatja a precízen, időrendbe rakott levelezését, elmondva, a megyei JB elnökétől és a szövetség igazgatójától kapott semmitmondó, időt húzó válaszokból továbbra sem érti, miért van tiltólistán, hiszen ő senkit sem sértett meg. A fegyelmi bizottság elnöke, dr. Polgár Péter sportjogász ráadásul hivatalosan közölte, hogy ellene, vele szemben nincs semmilyen fegyelmi ügy – akkor viszont neki is a pályán lenne a helye.

No, igen: lenne...

„Nekem a játékvezetés nem pénzkérdés, hanem hobbi, szerelem, szenvedély, amely a futballistamúltamból fakad – magyarázza Illés László. – Mostantól a becsületemért küzdök! A végsőkig elmegyek, hogy bemutassam, mi történik ebben a megyei szövetségben, miként uralkodnak kontroll nélkül a nagypályás kiskirályok, akik az én esetemben is visszaélnek a hatalmukkal.”

Kemény szavak, de Illés László nem fogja vissza magát. „A bosszú áldozata vagyok, mert annak idején kérdezni merészeltem, hogy ki és miért vezette azt a mérkőzést, hiszen a hivatalosan kijelölt kolléga abban az időpontban éppen egy megbeszélésen volt. Ettől kezdve mindenért hibás lettem. Aki viszont az eltiltása ellenére kispályás meccseket vezetett, s már tesztelt is a felmentése előtt az elnök tudtával, az ma már újra a pályán van és fújhatja a sípot. Engem pedig konkrétumok, tények, meghallgatás és tárgyalás nélkül elmeszeltek. Erre mondom, hogy ezt nevezik haverfutballnak – a barátoknak mindent szabad! Ráadásul annak ellenére nem vezethetek meccset, hogy a fegyelmi bizottság megsemmisítette a játékvezetői bizottság elnökének határozatát. Ez aztán már igazán elgondolkodtató! Amondó vagyok, hogy a jog, a törvények, a rendeletek sárba tiprása történik, és ehhez a két vezető asszisztál...”

Innentől csak úgy dőlnek a kérdések a bíróból. Miért vannak egyes fegyelmi bizottsági határozatok eltitkolva? Ha valaki visszaeső, annak miért enyhítik a büntetését súlyosbítás helyett? Az elnök határozata miért nem biztosítja a fellebbezés jogát?

A partvonalon kívülre rekedt bíró az igazságát keresi – és ennek kapcsán felvetődik: vajon eközben nem fél attól, hogy ha világgá kürtöli gondját, baját, s az igazsága bebizonyosodik, mégiscsak örökre „elássa” magát, mert így vagy úgy, de bosszút állnak rajta...

„De, igen, félek ettől. Viszont bízom abban, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetségben nemcsak beszélnek a futballunk tisztaságáért folyó küzdelemről, hanem tesznek is érte. Remélem, ebben az ügyben is. Mert természetesen az MLSZ-t is tájékoztatom a történtekről. A kör bezárult. Már senkihez sem fordulhatok jogorvoslatért, hiszen a vezetőségnek a fegyelmi bizottság megsemmisítő határozata sem számít. Abban bízom, hogy az ügyészséghez nem kell fordulnom. Persze, ha kell, megteszem. Eltökélt vagyok, és a végsőkig elmegyek az igazam bebizonyításáért.”

Amúgy – normál esetben – messzire nem kellene mennie, csupán a megyei szövetségig.

Természetesen az ügy kapcsán megkérdeztük a játékvezetői bizottság elnökét, Mező Bélát és a szövetség igazgatóját, Csík Ferencet, aki kettejük nevében hivatalos választ adott a kérdésekre.

„A játékvezetői bizottság, mint mindegyik elsőfokú bizottságunk, önállóan hozza meg döntéseit – mondta a szövetség igazgatója. – A körülményeket megvizsgálták, és meghozták döntésüket. Minden elsőfokú döntés ellen fellebbezési lehetőség van, ám Illés László a mai napig nem élt ezzel. A játékvezetőnek tehát lehetősége van a játékvezetői bizottsághoz fordulni, és ott kérnie az ügye újratárgyalását.”

Az eltiltás okát továbbra sem tudni, ráadásul Illés László már kopogtatott több fórumon, de a kérdéseire érdemi választ nem kapott. Bíráskodni nem engedik, hiszen a történtek óta őt nem írják ki a meccsekre.

Ennyi hát a történet, amelyből az hallik ki, hogy Magyarországnak még mindig van olyan szeglete, ahol – úgy fest – az őszinteségért árat kell fizetni: meg kell hajlítani az egyenes gerincet.

Csakhogy Illés László nem akar megtörni...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik