MLSZ: visszavonták a Dunakanyar-Vác licencét

2013.03.26. 12:36
null
Az együttes nem teljesítette a hiánypótlási felszólításban szereplő feltételeket • Az ítélet nem jogerős, a klub fellebbezhet <br />(Fotó: Grnák László)
Az MLSZ elsőfokú licencadó bizottsága visszavonta a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. NB II-es licencét a 2012–2013-as bajnoki évad vonatkozásában, mivel a csapat az MLSZ elnöksége által elfogadott klublicencszabályzatban előírt több kritériumnak nem felel meg – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.

 


„A Bizottság 2013. február 20-án a Licencesnél licencvizsgálat lefolytatását rendelte el, tekintettel arra, hogy a Bizottság birtokában lévő információk alapján feltételezhető volt, hogy a Licences a Szabályzat több pontjának, illetve kritériumának nem felel meg. A Bizottság a Licencest az eljárás keretében 2013. március 5-én hiánypótlásra szólította fel. A Bizottság 2013. március 25-én tartott ülésén megvizsgálta a Licences által a Bizottság részére eljuttatott hiánypótlási dokumentációt, és a határozat egyes pontjaira beküldött hiánypótlás áttekintése után megállapította, hogy a Licences nem teljesített a hiánypótlási felszólításban rögzített több feltételt. Ennek értelmében két szabályhely vonatkozásában is a Licences ún. „A” kritériumot sért:

– A Licences egyrészt nem rendelkezik a Klublicenc Szabályzatban foglalt megfelelő számú és korú utánpótláscsapattal sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján.
– A Licences továbbá nem rendelkezik a Klublicenc Szabályzatban foglalt NB II-es kritériumoknak megfelelő stadion, vagy pálya jogszerű használati jogával, sem saját jogán, sem harmadik féllel kötött megállapodás alapján.

A Bizottság további jogi és pénzügyi szabálytalanságokat is megállapított a vizsgálat során. Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése nem jogerős és nem előzetesen végrehajtható, ellene fellebbezést a Fellebbviteli Licencadó Bizottságnak címezve lehet benyújtani a döntés kézhezvételét követő naptól számított 8 napon belül” – tudatta az mlsz.hu.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56