Megyei foci: Simek Péter a budapesti első osztályba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 09:08
A korábban a Haladásban, a REAC-ban és az Újpestben is futballozó Nagy Gábor, valamint volt újpesti csapattársa, Simek Péter a BLSZ I-ben szereplő Újbuda FC-Voyage-ba igazolt.

A játékosként a Győri ETO-ban, az Újpestben és a Videotonban is szereplő Farkas Balázs, a budapesti első osztályban szereplő csapat vezetőedzője a budapestsoccer.hu-nak árulta el, hogy több új igazolás mellett Nagy Gábor és Simek Péter is az újbudaiakat erősíti a tavasszal.

Nagy Gábor a 2015–2016-os idény óta az Újpest FC öregfiúk csapatában futballozik, míg Simek Péter 2015 nyarán a BLSZ II-es Újbuda II-höz igazolt, ám csupán hét találkozón lépett pályára. A nemrég a Videoton utánpótlásában szerepet vállaló Simek 2013 óta erősíti az újpesti öregfiúkat – igaz, a mostani szezonban nem lépett pályára.

budapestsoccer.hu-nak árulta el, hogy több új igazolás mellett Nagy Gábor és Simek Péter is az újbudaiakat erősíti a tavasszal.

Nagy Gábor a 2015–2016-os idény óta az Újpest FC öregfiúk csapatában futballozik, míg Simek Péter 2015 nyarán a BLSZ II-es Újbuda II-höz igazolt, ám csupán hét találkozón lépett pályára. A nemrég a Videoton utánpótlásában szerepet vállaló Simek 2013 óta erősíti az újpesti öregfiúkat – igaz, a mostani szezonban nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik