Megyei foci: Paris Hilton gumicsizmájától Laci bá horkolásáig

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 15:22
Ősszel egymásra licitált nyilatkozataival a Pátroha és a Kék edzője – előbbi nem azért távozott, mert kifogyott a humorbonbonokból.



A nyolcvanas években a váci Haász Sándor volt az úttörője a szellemes, mérkőzések utáni edzői nyilatkozatoknak, megszólalásai nem feltétlenül szakmai szemmel elemezték a mérkőzést, inkább áthallásosak voltak. Manapság a Szombathelyen dolgozó Horváth Ferenc az élvonal mókamestere, más kérdés, hogy az NB I sereghajtójaként mennyi kedve lehet az edzőnek viccelődni.

A nyolcvanas években a váci Haász Sándor volt az úttörője a szellemes, mérkőzések utáni edzői nyilatkozatoknak, megszólalásai nem feltétlenül szakmai szemmel elemezték a mérkőzést, inkább áthallásosak voltak. Manapság a Szombathelyen dolgozó Horváth Ferenc az élvonal mókamestere, más kérdés, hogy az NB I sereghajtójaként mennyi kedve lehet az edzőnek viccelődni.

BEST OF LELT JÓZSEF
– Olyan izgalmas mérkőzést játszottunk, hogy Laci bácsi horkolását tisztán hallottam a kispad mögött a harmadik sorban.
– A győzelem értéket növeli, hogy olyan pályán értük el, ahova a teheneket is bokagumival engedik ki legelni.
– Az első félidőben még jól tartották magukat a vendégek, a második játékrész azonban háromesélyes volt: hat, hét, nyolc…
– Azért nem nyertünk, mert olyan zavarban voltunk hátul, mint falusi gyerek a mozgólépcsőn.

Ősszel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztály Nyírerdő-csoportjában két edző versengett egymással ezen a téren. A Pátroha szakvezetője, Lelt József és a Kék mestere, Fabók István durrogtatja a humorbombákat.

„Szó sincs róla, hogy előre meg lenne írva a nyilatkozatom, mivel nem is tudhatom, miként alakul a mérkőzés – hárította el a „puskázás” lehetőségét Lelt József, aki labdarúgóként a Nyíregyházában és a Sényőben az NB II-ig vitte. – Van egy szurkolóm, Sanyi bácsi, aki a meccs előtti napon már tudni szeretné, mit nyilatkozom, de neki is csak azt mondhatom, arra nem lehet készülni. Azt mondja, hétfőn velem kezdi az újságot, mert én legalább nem a polgármester feleségének ajánlom a győzelmet… Igen, olykor kritikus vagyok, de aki nem bírja a kritikát, ne vállaljon ilyen fajta közszereplést. Volt úgy, hogy saját játékosom is zokon vette egy-egy megszólalásomat, pedig arra figyelek, hogy ne sértsek meg senkit, és hogy a nyomdafestéket azért bírja el a mondandóm. Az első humoros megnyilvánulásaim után jók voltak a visszajelzések, törekszem rá, hogy mindig valami frappánsat mondjak. A kedvencem? Talán, amikor a Rohod elleni három-nullás győzelem után azt mondtam, olyan izgalmas volt a meccs, mint disznóól ajtaján a festékszáradás.”

Időközben már nem Lelt József a Pátroha edzője. Netán azért mondott le, mert kifogyott a frappáns nyilatkozatokból?

BEST OF FABÓK ISTVÁN
– Ez a vereség, úgy hiányzott nekünk, mint őstermelőnek az áfás számla.
– Volt egy igazi csapatom, ráadásul a kapusunk úgy fogott, mint húsvétkor a krepp-papír.
– Sok év után kezembe vettem a Nagy Indiánkönyvet, igaz, csak azért, mert leesett a könyvespolcról. Ennek semmi köze nincs a mérkőzéshez, de a végeredmény számít, az pedig az, hogy nyertünk.
– A fiúk úgy mozogtak futballcipőben, mint Paris Hilton gumicsizmában.

„Arról van szó, hogy aki egyszer már nekifutott a kétméteres magasságnak, nem szívesen teszi a lécet százhúsz centire” – mondta távozása hátteréről az önmagát meg nem hazudtoló módon Lelt József. Könnyen viccelődik a tabellán harmadik helyen álló Pátrohai LSE edzője, no, de az utóbbi években rendre az alsóházban szereplő Kék SE trénere honnan veszi az erőt a humorhoz?

„A meccsek után van félóra magány, amikor az embernek sok minden eszébe jut – mondta sejtelmesen Fabók István.Nyilván kell egy kis önirónia, és azt is mondhatnám, így legalább felhívjuk magunkra a figyelmet. Kívülről persze nem látszik, olykor mekkora erőfeszítésembe is kerül, hogy legalább tizenegy hadra fogható emberem legyen a mérkőzéseken. Mi aztán tényleg színtiszta amatőr csapat vagyunk, megpróbáljuk jól érezni magunkat, a nyilatkozataim is ezt tükrözik. Érdekes, a csoport valamennyi csapatának edzőjével jó viszonyt ápolok, talán, mert látják rajtam, lazán kezelem a helyzetet. Civilben egy cég vezérigazgatójának vagyok a személyi titkára, ha úgy tetszik, sofőrje, amíg várakozom a főnökre, rengeteget olvasok, onnan kapok egy-egy ihletet a hétvégi nyilatkozathoz. Előre nem készülök, és arra nagyon figyelek, hogy ne bántsak meg senkit. Sajnálom, hogy Lelt Józsi kollégám távozott, hiányoznak majd a frappáns nyilatkozatai, amelyek olykor engem is még jobb „teljesítményre” sarkalltak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik