Lovrencsics már túltette magát a száműzetésen

Vágólapra másolva!
2011.03.02. 10:33
null
Lovrencsics Gergő továbbra is a pécsi csapat tagjának<br />tartja magát (Fotó: Laufer Péter)
Lovrencsics Gergőt meglepte a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC tulajdonosainak azon döntése, amely szerint csak a bírói öltözőt használhatja, de már túltette magát a különös száműzetésen. A 22 éves csatárt azért büntették ilyen módon, mert nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését, ehelyett aláírt a Lombard Pápához.

„Meglepett a klub döntése, bevallom, nem számítottam száműzetésre, de már túltettem magam rajta – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Lovrencsics Gergő. – Noha a bírók és a csapat öltözője csupán öt méterre van egymástól, és csak azt az öt percet töltöm távol a többiektől, amíg edzés előtt átöltözöm és utána lezuhanyozok, azért furcsa és kissé megalázó a helyzet. A zrikákból, az ugratásokból azonban nem maradok ki, különben pedig továbbra is a csapat tagjának tartom magam, és ahogy látom, a társaim is. A taktikai eligazításokon ott vagyok a többiekkel, és az edzéseken is hajtok becsülettel. Gondolom, a meccsek után bemehetek a társaimhoz, ám most úgy néz ki, a tavasszal már nem futballozhatok a Pécsi MFC-ben."

Lovrencsics Gergő Gödöllőn kezdte a futballt, Pécsen a harmadik szezonját tölti. Edzéseken ugyanúgy gyakorol, mint a többiek, ám árulkodó, hogy az egymás elleni játékban sohasem a kezdők alkotta oldalra kerül.

„Hogy meccsen mi lesz, nem tudom – folytatta Lovrencsics Gergő. – Ha a csapattal tartok, idegenben szerintem furcsállnák, ha a vezetők külön öltözőt kérnének, hazai pályán pedig mégsem kérhetem meg mondjuk Kassai Viktort, hogy húzódjon már egy kicsit arrébb, mert nekem is kell egy hely az öltözőben. Az igazi elégtétel talán az lenne, ha a harmincadik forduló kilencvenedik percében szerzett gólommal az élvonalba jutna PMFC, és mellettem az együttes is az NB I-ben szerepelhetne.”

Megkerestük Matyi Dezsőt, a PMFC tulajdonosát is, miért lett száműzött a tehetséges csatár. „Lovrencsics Gergő a keret perifériájára került, szerintem most nem jó a mentalitása, nem lenne a csapat hasznára” – mondta a tulajdonos. Az események érzékenyebben érintették Kiss László vezetőedzőt.

„Lovrencsics Gergő az egyik legfontosabb láncszem volt ősszel az együttes játékában, egyelőre nem tudtuk pótolni, de pótolhatatlan ember nincs.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik