Komlósi Kazincbarcikán, Salami Nyíregyházán - átigazolási összefoglaló

Vágólapra másolva!
2011.09.02. 12:21
null
Eugene Salami a DVSC-től kölcsönbe szerződött a Nyíregyházához (Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
Augusztus 31-én bezárult az átigazolási piac itthon is, de a szokásoknak megfelelően még az utolsó pillanatokban is több változás történt a csapatok keretében. Szerkesztőségünk az NB I-es klubok után körülnézett a hazai másodosztályban is, és elsőként az NB II Keleti csoportjában szereplő együtteseket vizsgálta meg. Bár összeállításunk a teljesség igénye nélkül készült, reméljük, sikerül átfogó, komplett képet adnunk az újdonságokról!
NB II, KELETI CSOPORT – ÁTIGAZOLÁSOK, 2011 NYÁR
Balmazújváros Sport
Érkezett: Szalma Pál, Ludánszki István (mindkettő BFC Siófok), Kiss László, Papp Ferenc (Hajdúböszörmény), Szűcs László, Oláh Gergő (Debreceni VSC – utóbbi kölcsönbe), Szécsi Gergő (Békéscsabai Előre)
Távozott:
Békéscsabai Előre 1912 SE
Érkezett: Fülöp Tibor (Makói FC), Jimmy Jones Tchana (Dubai), Nagy Viktor (Kecskemét), Lecuta Dan Alexandru (UTA Arad – Románia), Balogh Tamás (Cigánd), Kerekes István, Balogh Miklós (Orosháza FC), Szigeti Attila, Tóth Norbert, Ferenczi Máté (Békéscsabai UFC)
Távozott: Szécsi Gergő, Oláh Gergő (mindkettő Balmazújváros), Simon Attila (abbahagyta), Csiszár Zoltán (Szigetszentmiklósi TK), Gajda István (Maglód), Csák Zoltán (Baja), Dányi Márk (BKV Előre)
DVSC-DEAC
Érkezett: Al-Mohamed Ádám (Ózdi FC), Albert István (Létavértes)
Távozott:
Dunakanyar-Vác
Érkezett: Héger Ádám, Jámbor Csaba, Andrejcsik Ádám (Foci24.com-Kaposvölgye-VSC, utóbbi kölcsönből vissza), Berki István (Illés Akadémia), Lovrencsics Balázs (Gödöllő, kölcsönből vissza), Borszéki Csaba (csapat nélkül), Gulyás Gábor (Egri FC), Szabados Tamás (Ausztria)
Távozott: Sztankó Gábor (Egri FC), Horváth Gergely (csapat nélkül), Palásthy Dávid (ZTE FC II), Farkas Péter (Kaposvár), Rob Kornél (visszavonult), Petre-Daniel Ivanovici (román II. osztály), Fekete László (Szigetszentmiklósi TK), Illés Bence, Jámbor Csaba (mindkettő FC Hatvan – kölcsönbe), Surányi Gábor (Kecskeméti TE II)
EGRI FC
Érkezett: Balog Zsolt, Fürjes Ádám (mindkettő Vasas), Benke Viktor (Anglia), Bíró Péter (Lombard Pápa), Bojtor László (Vecsés), Farkas Ádám, Koós Gábor (Budaörs), Horváth Zoltán (Cigánd), Katona Attila (BFC Siófok), Sallai Balázs (Szigetszentmiklósi TK), Sztankó Gábor (Dunakanyar-Vác), Szasa Dobrics (szerb, Vosztok Oszkemen – Kazahsztán), Dusan Pavlov (FK Bacska Topola – Szerbia), Preklet Csaba (Reggina – Olaszország), Olasz János (REAC), Petr Knakal, Josef Jamouz (mindkettő cseh, Csehország)
Távozott: Bardi Gábor, Busai Barnabás, Kiskapusi Balázs, Kotula László, Somodi Krisztián, Vén Gábor (Jászapáti), Szűcs Ádám (Salgótarján), Kálmán József (Nagybátony), Kerékgyártó Tamás (Felsőtárkány – kölcsönbe) Gömöri Ottó, Káposzta Péter (mindkettő FC Hatvan), Szabó Gergő (MTK, kölcsönből vissza), Gulyás Gábor (Dunakanyar-Vác), Horváth Ádám (Kaposvölgye, kölcsönből vissza), Hamar Ádám, Zováth János (mindkettő Mezőkövesd), Mile Krisztián (Szolnok)
BP. HONVÉD-MFA
Érkezett: Sánta András (Győri ETO), Marek Kostolani, Boris Bjelkanovic (mindkettő Szerbia)
Távozott: Sós Márkó (REAC), Jammeh Haruna, Mustapha Diallo (mindkettő Kaposvár), Haman Sadjo (Szigetszentmiklósi TK-Erima), Madar Máté, Bussy Dávid, Balázs Bálint (mindhárom Vecsés – kölcsönbe), Berki Péter (BKV Előre), Kunsági Roland (REAC), Kovács Ádám (Nyíregyháza), Farkas Márk (Tisza Volán)
RESTART-CEGLÉDI VSE
Érkezett: Kása Tibor (Örkény) Markó Ádám (Győri ETO), Robson de Sousa, Farkas István (mindkettő Kecskemét – kölcsönbe), Szilasi Milán (Kaposvölgye – kölcsönből vissza), Terék Balázs, Sinka Tamás és Mailáth Zoltán (U19-es csapat)
Távozott: Szabó László (MTK – kölcsönből vissza, majd Soproni VSE), Nagy Adrián, Mojzes Róbert (mindkettő Dabas), Nagy Tamás (MTK – kölcsönből vissza, majd SZTK-Erima)
SZOLNOKI MÁV
Érkezett: Vári Barnabás (Paks II – kölcsönbe), Mile Krisztián (Egri FC), Pintér László, Ulvicki Mihály (mindkettő Törtel), Tóth Zoltán (Kecskemét), Szepessy Róbert (Kaposvár), Mundi Roland Vasas – kölcsönbe) Pap Szilárd, Szeleczki Alex, Kis Róbert (mindhárom Videoton-PFLA, előbbi kettő kölcsönbe)
Távozott: Vitalijs Melnicenko (lett, ?), Braniszlav Vukomanovics (szerb, FK Metalac Gornji Milanovac – Szerbia), Remili Mohamed (Újpest – kölcsönből vissza), Máté Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Fitos László (FTC – kölcsönből vissza), Milos Jokics (Vasas), Búrány Zoltán (Haladás), Hervé Tchami (Honvéd), Joseph Ngalle (SZTK), Dragan Gosics (szerb, ?), Nenad Djurovics (montenegrói, Petrolul Ploiesti – Románia), Borisz Milicsics (szerb, ?), Kövesfalvi István (Dabas), Némedi Norbert (Kunszállás)
MEZŐKÖVESD SE-ZSÓRY
Érkezett: Irhás Ignác (Haladás – kölcsönbe), Zováth János, Hamar Ádám (Egri FC), Palásthy Norbert (Paks), Lipusz Norbert (Kazincbarcika), Olasz Dénes (Videoton-PFLA – kölcsönbe), Ur László, Andrei Stefan Enescu (Bőcs Sport), Nagy Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza)
Távozott: Szabó Viktor (BKV Előre – kölcsönbe), Robson de Sousa (Kecskemét – kölcsönből vissza, majd Cegléd), Hegedűs Ádám (Kecskemét – kölcsönből vissza), Kovács Bence (DVTK – kölcsönből vissza, majd Kazincbarcika) Éles Szilárd (Siófok), Toplenszki Szabolcs, Bene Attila (mindkettő Kazincbarcika – kölcsönbe), Hegedűs Tibor (Várda SE), Haburcsák Bertalan (Nyíregyháza – kölcsönbe)
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS
Érkezett: Eugene Salami (DVSC – kölcsönbe), Lavrencsik Ladik, Ovidiu Popa, Ionut Suciu (mindhárom Nagyszalonta), Erdélyi Dávid (Ausztria), Batizi-Pócsi Balázs (MTK – kölcsönbe), Nánási Balázs (ZTE), Radványi Dávid, Stranigg Ferenc (mindkettő Vasas – kölcsönbe), Kovács Ádám (Bp. Honvéd II), Mészáros Márk (Lombard Pápa), Murányi Kristóf (Dabas), Milan Davidov (Szerbia), Dejan Vukadinovics (MTK), Gendur László (Solymár), Haburcsák Bertalan (Mezőkövesd – kölcsönbe), Borsi Márton (REAC)
Távozott: Holczer Ádám, Bajzát Péter, Andorka Péter, Demjén Gábor, Pákolicz Dávid és Sabin-Cosmin Goia (mind Pécsi MFC), Germán Tamás, Horváth Levente (mindkettő Lombard Pápa), Minczér Tibor (Hajdúböszörmény), Ambrusz Árpád (Kemecse), Zabos Attila (Putnok), Cséke György (?), Nacim Abdelali (francia-algériai, Yverdon – Svájc), Zseljko Kovacsevics (szerb, ?), Adrian Pujante (spanyol, ?)
KAZINCBARCIKAI SC
Érkezett: Komlósi Ádám (Debreceni VSC), Bene Attila, Toplenszki Szabolcs (Mezőkövesd), Kovács Bence (Diósgyőri VTK – kölcsönbe) Horváth Szabolcs (Budaörs), Dávid Zoltán (Tiszaújvárosból), Szabó Ádám (ZTE), Simon Pasteur Emmanuel Mbei, Cheick Youssouf Konate (Bőcs Sport), Horváth Bence, Nyitrai Dávid (mindkettő U19-es csapat)
Távozott: Müller Zsolt (Ausztria), Lipusz Norbert (Mezőkövesd), Ciprian Binder (Tiszaújváros), Vasas Viktor (Tállya kölcsönbe), Orlóczki Krisztián (Mád), Kiss János (Tiszaújváros kölcsönbe), Mező Ádám (Várda SE, kölcsönbe), Nagy Péter (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Hamar Zsolt (?), Mészáros Márk (Pápa – kölcsönből vissza, majd Nyíregyháza), Bihari Gyula, Kovács Szilárd, Urbancsik Attila, Asszony Béla, Tamás Gábor, Nagy Gábor (Ózdi FC – kölcsönbe), Zimányi Adrián, Máthé Gábor, Zimányi Ádám, Tátrai Dávid (Putnok, utóbbi kettő kölcsönbe)
OROSHÁZA FC
Érkezett: Bordás Dániel (Újpest B), Tóth Dániel (Békéscsaba), Varga Róbert (Makói FC), Bozsóki Dániel, Lévai Balázs, Hrabovszki Zoltán, Gyarmati Zoltán (mind U19-es csapat)
Távozott: Baranyai Béla (visszavonult), Balogh Miklós, Kerekes István (Békéscsaba), Bartyik Norbert (?)
REAC
Érkezett: Kunsági Roland, Sós Márkó (Bp. Honvéd-MFA), Kornis Attila (MTK), Szabó Zsolt (Lombard Pápa), Czimmermann Patrik (Újpest), Kiss Károly (Vecsés), Ködöböcz Csaba (Tatabánya)
Távozott: Torma Gábor (Veresegyház), Bogdán Márk (Ausztria), Ferencz Dániel (Vecsés), Somogyi Csaba (Fulham – Anglia), Tóth Máté (Csehország), Vajda Gellért (Dunakeszi Vasutas), Dancs Roland (Ausztria), Bubori Kornél (Szeged 2011), Olasz János (Egri FC), Borsi Márton (REAC)
SZEGED 2011
Érkezett: Podonyi Norbert, Tóth Imre, Puskás Csaba, Magyar György, Czirbus Gábor (Makói FC), Bubori Kornél (REAC), Radnai György (Vecsés), Kazi László, Vágó Andor (Tisza Volán SC), Orosz Márk (Cavese – Olaszország), Alekszandar Lanistanin (Szerbia), Jean-Paul Nomel (Siófok), Trepák Attila (Bőcs Sport), Nenad Puhalak (FK Zlatibor – Szerbia), Batik Gergő, Varga Ferenc, Varga István, Laczkó János, Batik Bence, Gellér Gábor, Brinszky Adrián, Vágó Andor, Bernáth Péter, Gahwagi Nebil, Kulacsik Tamás (mind KITE-Szeged)
Távozott:
VECSÉS FC
Érkezett: Ferencz Dániel (REAC), Madar Máté, Bussy Dávid, Balázs Bálint (mindhárom Budapest Honvéd-MFA) Kollár Dániel (Szigetszentmiklós), Krajnc Balázs, Petruska Csaba (Ausztria), Kiss Renátó (Ferencváros), Boros Attila (Újpest), Gecse Gyula (Vasas), Lázok Tamás (Gyula), Nagy Gergő, Jakab Máté (ZTE II)
Távozott: Gyenes Dávid (Ferencváros), Lannert Bence (Gyirmót), Hungler Gábor (RKSK), Máj Zoltán (BKV Előre), Vasas Zoltán (Ausztria), Radnai György (Szeged 2011), Bojtor László (Eger), Krajnc Balázs (Felsőpakony – kölcsönbe)
ÚJPEST B
Érkezett: Kocsis Dávid (Videoton), Dombai Viktor (Tatabánya), Nagy Patrik (Vasas II), Nagy János, Petrezselyem Tamás, Horváth Krisztián, Erős Dávid, Horváth Richárd, Iflinger Norbert, Tóth Bálint, Banai Dávid (mind U19-es csapat)
Távozott: Czimmermann Patrik (REAC), Marques Jhonnes de Sousa (NK Varazdin – Horvátország), Pfeffer Péter (Maglód), Hullám Attila (Biatorbágy), Tóvizi Tamás (Pilissport-PLSE), Bordás Dániel (Orosháza)

A Nyugati csoport átigazolásairól ide kattintva olvashatnak!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik