Ki akar feljutni a Vasas mellett? – NB II-es felvezetés

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 07:37
null
A Vasasnál egyértelműen a feljutásért dolgoznak (Fotó: Tumbász Hédi)
Vasárnap elrajtol a 20 csapatos labdarúgó NB II 38 fordulót magába foglaló 2018–2019-es kiírásának őszi idénye, a Nemzeti Sport Online pedig idén is felméri az erőviszonyokat. Az esélyeket azonban a tavalyinál  nehezebb „belőni”, hiszen ezúttal nem látszik olyan csapat, amely annyira kimagasodna a mezőnyből, mint egy éve ilyenkor az MTK, illetve az sem egyértelmű, hogy a legnevesebb – és egyben legesélyesebb – szereplő, a hatszoros magyar bajnok Vasas mellett ki akar biztosan feljutni az élvonalba. Az MLSZ „fiatalszabálya” bizonyos értelemben sok klub kezét megköti, ugyanakkor sok ifjú magyar játékosnak megadja a berobbanás lehetőségét a másodosztályban.

 

 

NEM LÁTSZIK IGAZÁN KIEMELKEDŐ CSAPAT – KI AKAR FELJUTNI A VASAS MELLETT?

A feljutás első számú esélyese az NB I-ből idén kiesett Vasas FC, amelynél a nyáron új tréner, Kis Károly állt munkába. A Domonyai László által irányított új klubvezetőség olyan játékoskeretet igyekezett kialakítani, amely kiharcolhatja a visszajutást az első osztályba. Bár nagyon sokan távoztak (a külföldi játékosok mellett többek között Hangya Szilveszter, Vida Máté, Nagy Gergely, Berecz Zsombor és Gaál Bálint egyaránt elment), sokan jöttek is. A legnagyobb fogás az előző szezon NB II-es gólkirálya, Birtalan Botond, aki hosszú évek után tért vissza Angyalföldre, de többen érkeztek az MTK-tól is (Hrepka Ádám, Bese Balázs, Borbély Bálint, Talabér Attila, Hinora Kristóf). Arra azonban nem lehet számítani, hogy a Vasas hasonlóan kiemelkedne a mezőnyből, mint az előző szezonban az MTK. Az angyalföldiek ősszel még biztosan „albérletben”, a Szusza Ferenc Stadionban játsszák a hazai meccseiket.

És hogy a Vasas mellett kik lehetnek még esélyesek a feljutásra? Az erőviszonyok annyira kiegyenlítettek, hogy ezt nehéz megjósolni, az azonban megjósolható, hogy a tavalyinál komolyabb célokat tűzhetnek ki az ETO FC Győrnél. A Rába-partiak új trénere Mészöly Géza lett, a keret többek között a külföldről hazatérő Mervó Bencével, illetve Koltai Tamással, Horváth Tamással és Jakab Dáviddal erősödött, így a győriek harcban lehetnek a feljutásért.

A Zalaegerszegi TE a legutóbbi szezonban az utolsó fordulóban biztosította be a bennmaradását, nem csoda, ha ezek után a vezetőségben, a szakmai stábban, valamint a játékoskeretben is jelentős változások történtek. A zalaiaknál korábban már dolgozó Nagy Tamás lett a vezetőedző, Sallói István pedig a sportigazgató, a korábban Pápán és a Haladásban szereplő „óriás”, a kétméteres szerb Szasa Popin szerződtetésével pedig bővültek a szakmai stáb variációs lehetőségei. A csatár mellett kilenc új labdarúgó érkezett, az előrelépés szinte borítékolható – kérdés, lesz-e ez akkora, hogy a feljutás is szóba kerülhessen majd.

KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
IDE KATTINTVA MINDEN ÁTIGAZOLÁST MEGTUDHAT!

Heffler Norbert megszerzésével biztosat húzott a Gyirmót FC Győr, a középpályásról ugyanis tudvalévő, hogy az előző években kizárólag olyan gárdákban futballozott (Mezőkövesd, Balmazújváros, Kisvárda), amely kiharcolta az NB I-es tagságot. Marek Strestík és Vólent Roland is jó igazolásnak tűnik, a gyirmótiak harcban lehetnek a feljutásért.

A vezetőedző, Horváth Ferenc maradt a másik NB I-es kiesőnél, a Balmazújvárosnál, amelytől a légiósok mellett nagyon sok magyar labdarúgó is elment, így a trénernek szinte teljesen új együttest kell építenie. A 11 érkező között zömében fiatalokat találunk, ezért nehéz megjósolni, milyen céljaik lehetnek a hajdúságiaknak, az azonban tény, hogy Horváth Ferenc az előző idényben bizonyította, csapatára nem érdemes legyinteni.

HATAN ALBÉRLETBEN

A Magyar Labdarúgó-szövetség határozatai értelmében a Monor és a Vác is a III. kerületi TVE otthonában játssza a hazai bajnoki és kupamérkőzéseit a 2018–2019-es idényben. A két együttesen kívül tovább négy kényszerül „albérletbe”: a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban, a Budaörs Tatabányán, a Cegléd Tiszakécskén, a Kazincbarcika Putnokon fogadja az ellenfeleit.

Ismét koncepcióváltás történt a Nyíregyháza Spartacusnál, a klubnál most nem a „nagy nevek” leigazolásában látják a siker elérésének garanciáját – azért a korábbi NB II-es gólkirály, Daru Bence megszerzése nagy fogásnak számít. Eközben 18 futballista távozott (Bajzát Péter pedig befejezte a pályafutását), így ifjabb Bozsik Józsefnek lesz dolga a csapatépítéssel. A szakmai stábot az ifjabb Bozsik édesapja, Bozsik Péter szakmai igazgatóként erősíti a továbbiakban.

MASSZÍV KÖZÉPMEZŐNY VÁRHATÓ, FIATAL A CSABAI EGYÜTTES

A Békéscsaba 1912 Előre látványosan nem igazolt a nyáron, a klub elsősorban helyi fiataloknak akar lehetőséget adni. Boér Gábor együttesének átlagéletkora mindössze 22 év, ami egyedülállónak nevezhető a másodosztályban. A vezetőség által meghatározott 5–10. pozíciók valamelyikének megszerzése így nem lesz könnyű.

Jól igazolt a Kazincbarcika SC (Lukács Raymond, Tóth László és Olasz Dénes a támadósorban, Sergiu Oltean a középpályán, Fótyik Dominik a védelemben jelent erősítést), a borsodiaknak a bennmaradás kivívása helyett a középmezőnyt tűzhetik ki célul. Czvitkovics Péter maradt a Budaörsi SC-nél, Bognár György szakmai igazgató pedig ismét egy már „leírt” játékost, Csiki Norbertet csábított az együtteshez, amely így újfent a mezőny első felében végezhet.

Schindler Szabolcs helyett a helyi viszonyokat jól ismerő Miskei Attila lett a Dorogi FC edzője, a klubhoz több értékes játékos jött, a középmezőny így ezúttal sem elérhetetlen. Az előző évinél stabilabb szereplésre vágynak Budafokon, ahol elsősorban Króner Martin csatlakozása számít erősítésnek, a gárdát pedig az új szezonban a legutóbb Kazincbarcikán dolgozó Vitelki Zoltán irányítja. Csak az utolsó pillanatokban állt össze a BFC Siófok kerete, de a vágyott rutin megérkezett, ezért a csapatnak várhatóan nem lesznek gondjai a bennmaradás kivívásával.

Gyepes Gábor továbbállt a Soroksár SC-től, a fiatalos lendület azonban a középmezőnyig repítheti a dél-pestieket, míg a Vác FC-nél érzékeny veszteség Nagy Richárd és Gulyás Máté távozása, ám az új tréner, Zoran Szpisljak munkája középmezőnyt érhet. Ismét okosan igazolt a Mosonmagyaróvári TE 1904, Szabó Viktor, Stieber András, Forgács András, Somogyi Csaba jelentős rutint hozott a gárdához. Az Aqvital FC Csákvárhoz megint a testvércsapattól, a Puskás Akadémiától érkeztek fiatalok, míg a Klausz László által irányított Ceglédi VSE-nek nem lehet gond a másodosztályú tagság megtartása.

MINDHÁROM ÚJONC CÉLJA A BIZTOS BENNMARADÁS

A biztos bennmaradás lehet a célja a három újoncnak. A Monori SE az MTK-val kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően főként fiatalokat kapott kölcsön a fővárosiaktól, de Bori Gábor személyében egy rutinos labdarúgót is megszerzett. A Kaposvári Rákóczi Pogacsics Krisztián, Horváth Adrián, Hegedűs Dávid, Beliczky Gergő és Zsiga Ervin személyében rutinos futballistákkal erősített, kérdés, mire lesz ez elég a zömében fiatalokat állományában tudó együttesnél. A Tiszakécske VSE két Gréczivel, Gáborral és Mártonnal bővítette a keretét, rajtuk kívül fiatalok jöttek – a bennmaradás kivívása nem lesz könnyű feladat.

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ (JÚLIUS 29.)
18.00: Vác FC–Budafoki MTE
18.00: Balmazújváros–Dorog
18.00: Tiszakécske–Soroksár
18.00: ETO FC Győr–Budaörs
19.00: Kaposvári Rákóczi FC–Gyirmót FC Győr
19.00: Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika
19.00: Békéscsaba–Mosonmagyaróvár
19.00: Csákvár–Ceglédi VSE
19.00: BFC Siófok–Zalaegerszegi TE FC
19.00: Vasas FC–Monor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik