Gyász: 35 évesen elhunyt Völgyi Dániel testvére

2020.01.05. 13:32
null
35 éves korában elhunyt Völgyi Dániel testvére (Fotó: Kisalföld)
Harmincöt éves korában elhunyt a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár játékosának, Völgyi Dánielnek a testvére, Roland.

 

A Kisalföld beszámolója szerint rendkívül nehéz időszakon megy keresztül Völgyi Dániel: a védő nemrég szakított menyasszonyával, a napokban pedig fiatalon elhunyt a testvére, Roland.

„Valóban nagyon fájdalmas év áll mögöttem, hiszen még a szakítást sem dolgoztam fel igazából, amikor kiderült, hogy nagyon nagy a baj a bátyámmal” – mondta Völgyi Dániel.

A korábban az ETO FC Győrben és Gyirmóton is megforduló védő elárulta, együtt kezdtek el futballozni a testvérével.

„Rolanddal együtt kezdtünk el futballozni a Tisza Volán Fociiskolában. Nálam is nagyobb tehetségnek tartották. Amolyan igazi vérbeli csatár volt. Én alig tizenhét évesen a fővárosba kerültem, ő sajnos nem kapott ilyen lehetőséget. Szegeden és környékén sok csapatban játszott, még gólkirály is volt. Azt gondolom, kis szerencsével igazán nagy karriert futhatott volna be.”

Völgyi Roland halálát súlyos betegség okozta.

„Az elmúlt szezonban még a megyei másodosztályban futballozott, aztán külföldön vállalt munkát. Tavaly nyáron már haza kellett jönnie, mert egyre többet köhögött, egyre komolyabbak lettek a tünetei. Itthon ment el orvoshoz, ahol közölték vele: tüdődaganata van. Sajnos már annyira előrehaladott volt az állapota, hogy műteni sem lehetett. Az orvosok sem tehettek semmit. Talán ha előbb észreveszi, s kiderül, mi a baj, megoperálhatták volna, s lehet, még mindig közöttünk lenne. Az év vége előtt nem sokkal, december 28-án búcsúztunk el tőle örökre.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
15 órája

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

Gyász: elhunyt a Haladás és az MTK korábbi élvonalbeli labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 08:52

Gyász: elhunyt id. Vlaszák Géza, a nagykanizsai labdarúgás emblematikus alakja

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 17:03

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 19:46
Ezek is érdekelhetik