CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2020.03.10 12:27 Frissítve: 2020.03.10 12:36

Fél évszázados hűség – meccsen az utolsó futballutazóval

Váratlan és szomorú aktualitást adott Vendégszektor rovatunknak a Kazincbarcika–MTK (3–1) NB II-es bajnoki mérkőzés ügyében indított fegyelmi eljárás. A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfői közleménye szerint rasszista, antiszemita rigmusok hangzottak el a nézőtérről. A mérkőzést a félig zsidó származású, a meccs előtt éppen az antiszemitizmus lelátói visszaszorulásáról beszélő MTK-ősszurkolóval, Holló Ivánnal néztük végig. A visszafogott franciatanár a putnoki pályán felhangzó, fülsértő bekiabálásokat hallva csendesen csak ennyit jegyzett meg: „Ilyenkor a mérkőzést előbb ideiglenesen, majd ismétlődés esetén végleg le kellene fújni. Nem igaz, hogy nem hallják.”

Holló Iván a szép bogarakat és az MTK-játékosok fényképeit is évtizedek óta szenvedélyesen gyűjti (Fotók: Tumbász Hédi)

 

De kanyarodjunk vissza a putnoki mérkőzés előzményeihez, a futballutazó lakásán tett csütörtöki látogatásunkhoz.

Csetényi Csaba, aki „meghalt” a pályán

„Látszólag semmi köze a labdarúgásnak a bogárgyűjtéshez, mégis összeköti őket a hihetetlen változatosság, az ezerszínűség. Engem ez ragad magával. A futballban is ott van az élet millió és millió színe, sokfélesége” – mutatja a dolgozószobája üvegtárlóiban sorakozó, feltűzött orrszarvú-, szarvas- és egyéb színpompás trópusi bogarakat Holló Iván, akinek az apró állatoknál talán csak az MTK futballistáiból van nagyobb gyűjteménye.

A ragasztott fényképekkel, kivágott újságcikkekkel teli vaskos albumok egy klubjához végletekig hűséges, régi vágású törzsszurkoló csendes szenvedélyének lenyomatai. Az oldalakon kiemelt helyen a titkos kedvenc, Csetényi Csaba hátvéd („Nem a legjobb játékosként emlékeznek rá, de ő volt az, aki mindig »meghalt« a pályán”), és persze ott vannak a gyűjtő édesapja, Holló Ottó ügyvéd egykori védencei is, Kottán György, Varga László, Bicskei Bertalan, valamint a pálya bohém porondmestere, Becsei József, aki „úgy tudott cselezni, hogy a közönség dőlt közben a röhögéstől”.

„Ezerkilencszázhatvannyolc március elseje óta ott vagyok az MTK minden hazai és idegenbeli mérkőzésén, pontosabban a mérkőzések kilencvenkilenc százalékán. Az egy százalék az osztálytalálkozókat takarja, az az egy felülírja. Előfordult a hetvenes években, hogy nyugat-európai körútra nem mentem el a szüleimmel, mert kimaradt volna miatta két MTK-meccs” – ad számot elszakíthatatlan kötődéséről a nyugalmazott franciatanár, akinek egy-egy idegenbeli túra általában két-három napig tart, a gondosan megtervezett hosszú hétvégét a környék felfedezése, kulturális és gasztronómiai kínálatának magányos élvezete teszi teljessé. Így készül csapata Kazincbarcika elleni vasárnapi NB II-es bajnoki mérkőzésére is, amelyet a kazincbarcikai pálya építése miatt Putnokon rendeznek meg.

„Pénteken kényelmes időben elindulok, vonattal elutazom Miskolcra – nyugdíjasként jegyet sem kell vennem –, szállást már foglaltam a Petőfi kollégiumban. Ezernyolcszáz forint egy éjszakára, engem az sem zavar, ha a folyosó végén van a vécé, csak legyen vízszintes fekhely, ahol elalhatok. Aztán elmegyek Miskolctapolcára, felkeresem a barlangfürdőt, figyelem a környezetet, hallgatom, miről beszélgetnek az emberek. Másnap Lillafüreden sétálok egyet, és ha már Miskolcon vagyok, délután kimegyek a Diósgyőr–Újpest mérkőzésre. Vasárnap a Tiszai pályaudvarról tíz óra negyvenegy perckor indul a vonat Putnokra, a Kazincbarcika elleni meccs előtt teszek helyben egy sétát, az ebédemet a Havanna étteremben fogyasztom el.”

A borsodi útiterv ismertetése után a Népsportot, illetve a Nemzeti Sportot 1968 óta járató MTK-drukker beavat minket másik különleges küldetésébe, családi gyökerei feltérképezésébe. Erszényéből három kulcsot vesz elő, felvidéki zsidó temetők engedéllyel megkapott kulcsait, az ipolyságiét, a lévaiét és a nyitraiét, az elmúlt években ugyanis fáradhatatlan türelemmel újította fel, csiszolta, festette saját kezével ősei régóta elfeledett sírkövét.

A sírfeliratok üzeneteiből megfejtett, levéltárakban őrzött anyakönyvekből összeállt elképesztő családi adatgyűjteményét Ne sírj, Apa! címen megjelent könyvében publikálta, a falon pedig díszesen megrajzolt családfa tiszteleg a felmenők emléke előtt, ebből tudjuk, hogy az apai Hirschberg ágon az ükapa Friedländer Ármin (1795–1847) korának egyik legmegbecsültebb főrabbijaként vezette a nagysurányi zsidó hitközséget.

Holló Iván a szép bogarakat és az MTK-játékosok fényképeit is évtizedek óta szenvedélyesen gyűjti (Fotók: Tumbász Hédi)

A Népsportot böngészve lett kék-fehér szurkoló

Anyai rokonságát is nemzedékekre visszamenően kinyomozta Holló Iván, a kiakasztott családfák szintén a társadalmi viszonyok árulkodó tükrei: anyai nagyapja Koncsek György József iskolaigazgató, katolikus nemesi család sarja, akinek hét gyermeke született balkézről a nála negyvenöt évvel fiatalabb cselédlánytól, a vésztői református szülők szorultságból házvezetőnőnek adott gyermekétől, Varga Juliánnától.

„Egy úrnak egy lány nem mondhatott nemet” – magyarázza a szokatlan gyermeksorozatot az unoka, akinek édesanyja, Ilona sohasem viselhette apja vezetéknevét. A rendhagyó kapcsolatból született asszony mentette meg 1944-ben a nyilasok karmai közül férjét, az őröket ékszerrel lefizetve vitte ki Holló Ottót a gettóból, és rejtette el egy hűvösvölgyi pincében. Tizenkét évvel később ismét a történelem forgószelébe került a házaspár, az 1956-os forradalom idején nem kis kockázatot vállalva a Kossuth téri lakásban mentette és ápolta a Parlament előtti sortűz sebesültjeit.


„Tízéves lehettem, amikor a Népsportban nézegettem a tabellát, hogy melyik csapatnak drukkoljak. A Ferencvárosnak? Annak éppen elegen szurkolnak. A Vasasnak? Nem vagyok én angyalföldi, a belvárosban, a Parlament előtt nőttem fel. És akkor megláttam az MTK-t, és azt mondtam, ez nekem való. Félzsidó mivoltommal ráéreztem, hogy ott a helyem, pedig nálunk el sem hangzott otthon az a szó, hogy zsidó.”

Ülünk a Putnok felé zötyögő vonaton, Miskolcon csatlakoztunk Holló Iván hétvégi futballturnéjához, és a borsodi tájat, a leharcolt gyárépületeket, rozsdás csöveket figyelve beszélgetünk az MTK-szerelem kezdeteiről. Nagybátyja, Holló Walter, a szakosztály választmányi tagja vitte ki első meccseire, ő maga már tizenhat évesen az MTK ifjú szurkolók baráti körének titkáraként árulta a jegyeket, azt pedig édesapjától hallotta, hogy Orth Györgynél jobb futballistát nem hordott hátán a föld. Oszi fedőnéven felbukkan az apa alakja Bondy Endre Foci című 1970-es regényé-ben, például ennél a passzusnál: „A vége mindig az lett, hogy belém kapaszkodott, és szép lassú lépésben elbaktattunk a Vörösmarty utca ama általa nagyon előnyösen ismert műintézetébe.”

 
1. rész: „Mintha a saját vallásom templomában ülnék, de nem érteném a zsoltárokat”
2. rész: Marlenka a stadionban – élete első meccsére vittük ki Finy Petra költőnőt
3. rész: Betonfutball Angyalföldön – meccsen az acsai kőművessel
 4. rész: Mérkőzés félhomályban – kupameccsen a vak zongoristával

Időközben nagyot döccenve áll meg a vonat Putnokon, az állomásépület falán márványtábla emlékeztet az 1944. június 14-én Auschwitzba elhurcolt 588 zsidó sorsára. Bőven van még idő kezdésig, sétára indulunk a Sajó-parti kisvárosban, megcsodáljuk a Serényi grófok kastélyát, Tóth Ede színműíró takaros szülőházát és persze a Vasas-csillag Várady Béláét (a falon vendégünk szerint tökéletesen igaz felirat: „Várady Béluska úgy lő, mint a géppuska”).

A libások becenevet az ebéd ihlette

„Ahogyan a magyarok asztalán ott volt a pörkölt, a háború előtt a zsidó családok többsége libát evett sabbatkor, ezért mondták az ellenfelek az MTK-sokra, hogy libások. Édesanyám a Hold utcai piacról hozta a libát, volt, hogy kilenckilós példányt vonszolt haza. Az omlós, ízes, sötét libahúsnál kevés finomabb étel létezik, a hizlalt liba mája tele van ízzel” – világítja meg a jobbára inkább burkolt sértésként emlegetett becenév magyarázatát a Havanna étteremben, a gondolatmenetet pedig már a Kazincbarcika–MTK mérkőzés első félidejében folytatja. Tudniillik igencsak megosztotta a szurkolókat, amikor néhány éve felvetődött Gedeon Gúnár kabalaállattá emelése, némelyek úgy érezték, ezzel önként kínálnának céltáblát a gúnyolódóknak. Holló Iván emlékszik a hetvenes évekbeli fehérvári meccsre, amelyen a Videoton-szurkolók kék-fehér sállal átkötött élő libát reptettek a pályára, mégis határozottan Gedeon-párti volt a vitában, mondván, az önirónia a zsidó humor legnemesebb fegyvere. Kedvesen említi Kohn bácsi híres dilemmáját: sertéshús, de ingyen.

Utazás a Bzmot-vonaton a putnoki mérkőzésre

„Bognár Istvánt ismeri? – fordul felém aztán, miközben szabadrúgása előtt a göndör hajú középpályás éppen felveszi a CR7-terpeszt. – Kiemelkedő technikájú játékos, ezt örökölte édesapjától, az ötvenszeres válogatott Bognár Györgytől. Ahogyan ő cselez vagy a labdát kapura tekeri, na, az még emlékeztet kicsit a régi idők futballjára.”

Most azonban éppen telibe találja a sorfalat, különben is vezet már 1–0-ra a Kazincbarcika, sőt még némi fölényben is játszik. Az elfogulatlan nézőpontjára büszke MTK-s elismerően beszél a borsodi csapat lelkesedéséről és fegyelmezettségéről, a sajátjaival – különösképp Katona Mátéval – szemben viszont felettébb kritikus, Kanta Józsefet nagyon hiányolja a csapatból. A kazincbarcikaiak között ülünk, megszámolhatjuk a szemközti oldalon helyet foglaló MTK-tábort (tizennyolc fő), társam pedig az identitás tekintetében is ad némi fogódzót: „Nyugodtan leírhatja, a hatvan év feletti meccsre járók közül megérzésem szerint mindenki zsidó származású. A fiataloknál vegyes a helyzet, a zsidó azonosság felvállalása összefügg az antiszemitizmus kisfokú enyhülésével.”

A szünetben állunk a büfénél, egyszer csak halkan, szinte súgva szól oda nekem: „Látja azt, aki most cigarettára gyújt, ott oldalt? Nagyon nagy ember. Salamon Józsefnek hívják, negyvennyolcas születésű, a Diósgyőr futballistája volt, a válogatottban is játszott.”

Hasonló tisztelettel beszél utóbb a mellettünk felbukkanó Csank Jánosról, és a második félidő során szeretettel szól a maiakról is, bár néha finom bírálattal él, különösképp, miután a hajrában a Kazincbarcika a maga javára fordítja az állást, és 3–1-re nyer. Ötvenkét évnyi meccsre járás tapasztalatával viseli a vereséget, csalódottsága általánosabb és mélyebb, mintsem hogy egy meccs eredménye befolyásolhatná: „Ahogyan a világ legjobbjaiból lettünk a futballban a FIFA-ranglista ötven-akárhányadikjai, az élet is sokkal sivárabb ma már, az emberi kapcsolatok rossz utánzatai a régieknek.”

Várjuk a miskolci személyt a putnoki állomáson, a peronon tizenéves pár sétál el, a fiú kabátzsebéből zörgő telefonzene szól. Az állomásépületnél régi MTK-s szurkolók fényképezik a márvány emléklapot, odaköszönnek a jól ismert szurkolótársnak, és miközben az okostelefon rögzíti a putnoki deportálás emlékét, latolgatják a feljutási esélyeket, megvitatják a friss híreket a Budafokról és a Vasasról.

Az MTK-törzsszurkoló a kazincbarcikai nézők körében tiszteletre méltó türelemmel figyeli, ahogy csapata meglepetésre 3–1-es vereséget szenved

 

2020.09.24 09:49:14

Labdarúgó NB II SOMOGYI ZSOLT

„Maradhattam volna Fehérváron, de végül közösen úgy döntöttünk, hogy elköszönök.”

2020.09.22 22:29:18

Labdarúgó NB II THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. „Dzsudzsák Balázsban láttuk a vezért.”     

2020.09.22 14:17:36

Labdarúgó NB II P. K.

A hazatérő szélső karrierjét, a különböző állomásait, sikereit fotókon elevenítjük fel.

2020.09.21 21:52:16

Labdarúgó NB II MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A Vasas múltja mozgalmi (is), és ugyebár ott a filozófia, így a produkció kapcsán idézhető a marxi axióma, amely szerint a lét határozza meg a tudatot. Pontosabban tréfásnak szánt változata, amely szerint a lé a döntő.

2020.09.19 19:36:11

Labdarúgó NB II BACSKAI JÁNOS

Sokkal pontosabban és hatékonyabban futballoztak a győriek, a lelkesen támadó hazaiak két gólig jutottak.