CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2019.10.22 11:46 Frissítve: 2019.10.22 13:20

„Mintha a saját vallásom templomában ülnék, de nem érteném a zsoltárokat”

Óbuda fradista régiségkereskedője, a városszerte ismert Frici harminc éve nem volt az Üllői úton, kivittük a Ferencváros–Újpest rangadóra.

Frici. az ószeres, egyik kezében egy fontos kegytárggyal (Fotó: Török Attila)


„Elmesélek egy réges-régi történetet, életem sohasem felejthető mozzanatát. Hetvenes évek eleje, Csorbai utca Kelenföld szélén, hatlakásos kertes társasház...”
– fogja halkra a szót Frici, az ószeres, és az óbudai bolt ódon varázsvilágában szinte még a százéves rádiókészülékből szóló fojtott háttérdallam is a rejtélyt fokozza. Festett porcelánhuszárok, zománcos cégérek, ezüst cigarettatárcák mindenütt, Frigyesi József – mert így nevezik hivatalosan a városszerte Friciként ismert üzletvezetőt – saját íróasztala fölött Sport utca feliratú utcanévtábla, polcán hollóházi porcelánból öntött Fradi-futballista, fából készült Fradi-stopperóra és egy csúnyácska, műanyag Fradi-kulacs sorakozik. Utóbbi a házigazda 1992-ben született lánya, a korábban a Ferencvárosban kézilabdázó Frigyesi Szandra első személyes klubtárgyaként kapott helyet a furcsa tünemények birodalmában, amelyben azért – merő kereskedői elfogulatlanságból – várja vevőjét egy filléres Újpest-tányér is. Aztán a múlt ködébe vesző kelenföldi gyermekkor titokzatos kalandját megismerve kiderül, a Fradi–Újpest párharc erősen kétesélyes volt az Ószeres Frici, a Gróf és az Igazi Zsola Műintézete című üzlet 51 éves társtulajdonosának életében.

„Szóval ebbe a Csorbai utcai házba születtem, ott éltünk kilencéves koromig. Lakott a földszinten egy idős házaspár, Aji bácsi és Mária néni, és emlékeimben úgy él, az öregúrhoz járt valamiért Szőke Pista, a Fradi legendás csatára. Gyakran láttuk a környéken, és amikor feltűnt piros Skodájával, az nekünk olyan szenzáció volt, mintha manapság újjáalakulna a Beatles, feltámasztanák John Lennont, és ingyenes koncertet adnának Óbudán. Noszogatott minket a futballra, mondta, hogy visz minket labdaszedőnek a stadionba, mi meg csak tátottuk a szájunkat négy-öt évesen barátommal, Auerbach Józsikával. Érdekes, akkoriban nem tudtuk eldönteni, melyik csapatnak szurkoljunk. Szőke Pista miatt a Fradi adta volna magát, csakhogy Józsika egyszer talált egy gyönyörű Dózsa-zászlót a szenespincéjükben. Sohasem felejtem el, ahogy kihúzta a lomok közül azt a gyönyörű lila, aranysujtásos nagy Dózsa-zászlót. Helyben közölte, ő mostantól Dózsa-szurkoló. Így lettem én fradista, ő meg dózsás, a kocka el volt vetve. De addig nem halhatok meg, amíg ki nem derítem, miért járt felénk Szőke Pista.”

***

Fejünkre vigyázva, előrehajolva lépdelünk le a lépcsőn Szőke Pista nevezetes pincehelyiségébe, a József utcai Volán Klubba. Ha most hollywoodi film forgatókönyvét írnánk, következne az a jelenet, amelyben az egykori rajongott futballcsillag elgondolkozva nézegeti az arcot, majd a homlokára csap, felismeri őszes hajú vendégében a negyven évvel ezelőtti, csillogó szemű gyereket, és keblére ölelve meséli el neki, mi mindent jelentett neki a Csorbai utca. Mi azonban egy józsefvárosi söntésben járunk, az őszinteség terepén, itt nincsen mellébeszélés, a 72 éves, kétszeres bajnok futballista széttárja a karját: sajnos nem tud segíteni, nem mond semmit neki az utcanév. Piros autója volt ugyan, de nem Skoda, hanem Fiat, Kelenföld is stimmel, lakásuk azonban néhány sarokkal arrébb, az akkori Szakasits Árpád, a mai Etele úton feküdt. Az Aji bácsi-féle halvány gyerekkori emlék talánya megfejtetlen marad.

Kelenföldről a családjával tizenegy évesen a környékre költöző, tehetségét a Tétényi út menti grundon csillogtató Nyilasi Tiborra terelődik a szó, róla már jóval határozottabb emlékeket őriz a Volán Klub vendége. Meséli, a Csorbai utca után a Bükköny utcába költözött a családja, a ház nyolcadik emeletén Zsiborás Gábor testvére, a negyediken pedig Nyilasi nővére lakott.

„Amikor »Nyíl« az Austria Wienben játszott, valamiért a nővéréhez jött haza, és ha megláttuk a
Peugeot-t a ház mellett, már tódultunk is be hozzájuk, hogy meséljen, mi volt, hogy volt Ausztriában. Korábban a Fradi-meccseken ő volt a császár, de amikor zengett a »Nyilasi Tibi!«, mi a barátaimmal négyen-öten Ebedli Zolit kiáltottunk. Hatvanméteres, hajszálpontos átadásai, kissé léhának mondott életmódja nagyon bejött nekünk, halálosan szerelmesek voltunk Ebedlibe. Tizenkét évesen hívott ki először Fradi-meccsre egy barátom, a Győrt vertük kettő egyre nyolcvanegy tavaszán, onnantól kezdve én a nyolcvanas éveket végigfradiztam. Nagyon menő volt az ember, amikor hétfőn bement a suliba, és szerdáig mesélte a hétvégét, ki rúgta a gólt, merre szaladtunk, milyen balhét láttunk. Előfordult, hogy szóltam otthon, kiviszem a szemetet, aztán két nap múlva kerültem elő egy Békéscsaba elleni idegenbeli meccsről.”

De nincs idő nosztalgiázni, indulni kell a Fradi–Újpestre, vagy ahogy Szőke István mondja a József utcai kocsmapult mellett, a Fradi–Dózsára. Mert neki már Dózsa marad, és nemcsak azért, amiért egy Honvéd-drukker törzsvendége bosszantásból Édosznak nevezi a Fradit, egyszerűen megszokásból. Tiszteli ő az ellenfelet, azt is nehezen emészti meg, hogy a közelmúltban feloszlott az Újpest öregfiúkcsapata. Persze, ha az ember végignéz a külföldiekkel teletűzdelt játékoskereten, az Üllői úton is borús a jövő.

„Ki játszik majd tíz év múlva a Fradi-öregfiúkban? A Tökmag?!” – teszi fel a kérdést a maga fanyar stílusában Szőke István, az aktuális derbiről pedig vállát megvonva, egykedvűen jósolja: „Egy nullára győzünk. És akkor elmondhatjuk, hogy agyonvertük a Dózsát...”

Frici és Szőke István (Fotó: Török Attila)

***

„A fradizmus lényegéről mondta nemrég Fiedler Erika, a klub korábbi kézilabdázója, ha felhúzza a zöld-fehér címeres melegítőt, valami furcsa melegség járja át. Tökéletesen megértem, én is így vagyok vele. Amikor a lányom a Fradi kézilabdázója lett, nekem felfoghatatlan esemény volt. Mintha harminc éven át szerelmes lennél a világ legjobb nőjébe, aztán egyszer csak lehúzná neked a bugyiját.”

Tőlünk néhány méterre petárda robban, a népligeti aluljáróból „áléáléáléózó” fradisták tódulnak felfelé, a házasságával elcsendesedett, szunnyadó klubvonzalmát évtizedek után újra megélő Frici ószeressel az Üllői úti stadion oldalán sorakozó klubtörténeti fényképek mellé sodródunk. Az egyiken meglepve ismeri fel az 1949-es bajnoki címért osztott, Kéri Károly nevével díszített ezüstkoszorú fotóját: „Nem fogod elhinni, ebből a sorozatból Rudas Feri bácsié nálam volt a boltban! Amikor kinyitottam a díszdobozt, valósággal kirázott a hideg. Ötvenéves volt a Fradi, százéves a szabadságharc, hihetetlenül fontos pillanat a klub életében. Fájó szívvel eladtam végül, az árra nem emlékszem, de több százezer forintot fizettek érte. Nekem az volt a szent Grál. Ennél már csak az lenne különlegesebb, ha előkerülne a sétapálca, amelyet Brüll Alfréd vásárolt Schlosser Imrének egy bécsi régiségkereskedésben, és amellyel állítólag átcsábította a tízes években az FTC-től az MTK-hoz. Mondtad, ugye, hogy egy haverod újpesti relikviát keres. Üzenem neki, hogy a Vaterán láttam egy újpesti herendi vázát kilenc rongyért. Szerintem ér vagy ötvenet.”

Túl vagyunk a vénaszkenneres beléptetésen, a biztonsági emberek gyorsan, hatékonyan vizsgálják át a belépőket, Frici, az ószeres csodálkozva figyeli az új környezetet. Neki még az volt a Fradi–Újpest, amikor tizenhárom évesen a Ferenc körúti metróaluljáróban késsel felvágták az anyjától kapott bőrkabátját. Legutóbb a kilencvenes évek hajnalán járt meccsen az Üllői úti stadionban.

„Mi a nyolcvanas években hozzászoktunk ahhoz, hogy százötven lovasrendőr áll velünk szemben, és sokszor azért vernek meg minket, mert vagyunk. Aztán valami megváltozott. Élénken él az emlékezetemben a jelenet, amikor a huszon­akárhány évvel ezelőtti meccsen egy szurkoló szájából véletlenül egy rendőr kabátjára repült egy szotyihéj. Már vártam, hogy előkapja a gumibotot, de legnagyobb meglepetésemre nem csinált semmit, lesöpörte a földre. Nekem az a pillanat jelentette a rendszerváltást.”

***

Megyünk fel a fényárban úszó stadion lépcsőjén, Frici egyelőre pislog jobbra-balra, a harmincévnyi változást emészti: „Kis lépés ez a Ferencvárosnak, de nagy lépés nekem” – mondja a tribünre kiérve, próbálja összerakni a képet, összevetve a Komár Laci-féle régi VIP-szektort a mai dísztribünsorral, a pénzverde felőli oldalon a felüljáró valamikori látványát a mai B-középével. Közben pályán már a csapatok, előttünk éppen az újpesti Feczesin Róbert ugrik fel fejelni: „Hú, de nagy darab így élőben, a tévében nem tűnt ekkorának. Bevallom, félek tőle. Bombaformában van, Rossi helyében én az azeriek ellen is bedobtam volna” – jegyzi meg a 30. sor 34. ülésének gazdája, a Fradi elkötelezett „tv-szurkolója”.

Akármit nem néz meg, nem kell neki minden vasárnap Barcelona-meccs, mint mondja, nem ehet az ember ebédre folyton rántott húst francia krémessel, kell néha a krumplifőzelék is. Figyeli viszont hétről hétre a Fradi meccseit, igaz, a Honvéd elleni 0–0-n elaludt, csak arra ébredt fel, hogy a végén Hajdú B. István bemondta: „A mérkőzést ismétlésben megnézhetik az M4 csatornán, de az önök érdekében nem mondom el, mikor.”

Nem rejti véka alá véleményét a klub átigazolásairól sem: „Nekem rokonszenvesebb lenne a Fradi Bödével az NB III-ban, mint nélküle az NB I-ben. Rózsa Sándorként jött, csinálta a királyságát, itt volt mellette Lanzafame, szórta a gólokat. Elengedték őket, és érkezett helyettük Norvégiából Boli, akiről állítólag láttak néhány jó videót előzőleg. Közben pedig Varga Roland, az NB I egyik legjobb támadója a kispadon ül. Már bocsánat, de nekem, egyszerű szurkolónak ezt nehéz megmagyarázni...”

Egyszerre ugrik fel a közönség a 23. percben, Boli váratlanul vezetést szerez a Ferencvárosnak. Frici ószeres elhalkul: „Kellett nekem szidnom, látod. A végén még gólkirály lesz.”

A szerző, Csillag Péter és Frici a Groupama Aréna lelátóján (Fotó: Török Attila)

***

A Fradi-tábor tűzijátékozik, fegyelmezetten skandálja az előénekelt rigmusokat, az elöl állók a fáklyákat engedelmesen adják le a tűzoltóknak. Szemközt az újpesti közönség feliratokkal üzen az ellenfélnek, fizetett szurkolókat emleget. Családokat, nőket, gyerekeket is látni a tribünön, a hangulatra nem lehet panasz, a civilizált körülmények pedig Frici ószeres értelmezésében kilenc és fél millió ember igényét tükrözik egy ötvenezres kisebbséggel szemben. Más világ jár már az Üllői úton, biztonságosabb, szelídebb és sterilebb, mint harminc éve.

„Olyan érzésem van, mintha a saját vallásom templomában ülnék, de nem mindig érteném a zsoltárokat. Igazi show-műsor zajlik körülöttünk. A multiplex mozik világa: vége a hatforintos jegyeknek, de van hová tenni a kólát. Mondom ezt, és közben az újpesti szektor felé pillantgatok.”

Érezhetően elégedetlen a közönség a Ferencváros teljesítményével, mind gyakrabban hangzik fel a füttyszó – és egyéb is. „Akkor nem csak én gondolom így – jegyzi meg diplomatikusan Frici, a védők meddő tilitolizását látva vonva merész párhuzamot: – És régen még Novák Dezsőt szidták, hogy nem támad eléggé. Mit mondjak, fogy a gáz a lufiból.”

Valamennyi azért csak maradt benne, a Ferencváros megőrzi 1–0-s előnyét. Kifelé menet szóba kerül Szőke Pista előrejelzése, az ószeres bölcsen elmosolyodik: „Mindig mondom, a régiekben bízhatunk.”

2019.11.12 22:20:25

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

Novellahőse, a kilenc ujjal védő Zsák Károly kapus összeomlásának színhelyén nézte velünk a Honvéd–DVTK-t.

2019.11.10 13:01:41

Labdarúgó NB I BERECZKY ATTILA (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Csak egy gólig jutott a borzalmasan gyengén védekező Loki a helyzeteivel remekül sáfárkodó FTC ellen.

2019.11.10 12:39:53

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR, DÖMÖTÖR CSABA (fotók)

Élete második legjobb döntésének tartja, hogy rábólintott a Mezőkövesd megkeresésére.