Fehérvár: Pátkai Máté a Vasasban folytathatja a pályafutását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.09.22. 15:53
null
Pátkai a Vasasban köthet ki (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport Online több forrásból is úgy értesült, hogy az NB II-es Vasasban folytathatja pályafutását a Mol Fehérvár válogatott középpályása, Pátkai Máté.

Értesüléseink szerint a hazai átigazolási időszak utolsó napján megszületett a megállapodás a felek között: a Mol Fehérvár 32 éves, 23-szoros válogatott játékosa az NB II-es Vasasban folytatja a pályafutását (Fehérváron jövő nyárig szólna a szerződése).

A két klub ugyan még nem reagált megkeresésünkre, de úgy tudjuk, hamarosan hivatalosan is bejelenthetik az átigazolást.

Pátkait 2015-ben a Győri ETO-tól szerződtette a Videoton, mellyel 2018-ban bajnok, 2019-ben kupagyőztes lett.

A Vasas a nyáron több rutinos játékost is szerződtetett az NB I-ből, köztük az élvonal aktuális gólkirályát, Radó Andrást is, de a csapat így is a vártnál gyengébben kezdte a bajnokságot. Bene Ferenc vezetőedzőt időközben Schindler Szabolcs váltotta a kispadon, de a csapat 9 forduló után továbbra is csak a 13. helyen áll a másodosztály tabelláján, így nem meglepetés a további erősítési szándék.

A Debrecenbe szerződött Dzsudzsák Balázzsal, Korhut Mihállyal, valamint a Vasasban játszó Feczesin Róberttel együtt így már négy olyan labdarúgó futballozhat az ősszel az NB II-ben, aki az elmúlt egy évben szerepelt a válogatottban Marco Rossi szövetségi kapitánynál.

Pátkai az új idényben a Mol Fehérvárban két bajnokin, egy Magyar Kupa-mérkőzésen és két El-selejtezőn lépett pályára.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
20 órája

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
21 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 16:38

Két játékos érkezett Újpestről az NB II-es Kozármislenyhez

Labdarúgó NB II
2026.09.04. 15:32

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 10:05

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 09:59

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 00:35