Feczkó: Mindenki az MTK-t akarja megverni – NB II-es felvezetés

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 13:38
null
Feczkó Tamás szerint nem jelent terhet, hogy mindenki a feljutást várja el tőlük (Fotó: mtk.hu)
Vasárnap elrajtol a labdarúgó NB II 2017–2018-as kiírásának őszi idénye. A bajnokság végén az első két helyezett jut fel az NB I-be, és az utolsó három együttes esik ki az NB III-ba. A Nemzeti Sport Online szokás szerint esélyt latolgat: az MTK egyértelműen topfavoritnak számít, Feczkó Tamás vezetőedző szerint a csapat kerete megfelel a kitűzött céloknak. A kék-fehéreken kívül hatan küzdenek még a feljutásért, míg a középmezőny masszívnak ígérkezik, és több együttes is „sötét lónak” számít. Az újonc Kazincbarcika, valamint a Mosonmagyaróvár és a Dorog bennmaradása bravúrnak számítana.

AZ MTK A TOPFAVORIT – FECZKÓ: MIND A HARMINCNYOLC MECCSET NEM TUDJUK MEGNYERNI

Az MTK Balmazújvárosból szerződtetett új vezetőedzője, Feczkó Tamás tisztában van azzal, hogy a csapatát tartják az NB II egyik fő esélyesének az új idényben, de hangsúlyozta, ez nem jelenthet terhet számukra.

„Az előző szezonban a Puskás Akadémiát akarta mindenki megverni, most az MTK lesz ez a csapat. Ezért mindegyik meccsen a legjobbunkat kell nyújtani – nyilatkozta az NSO-nak Feczkó Tamás. – Nem jelent terhet, hogy feljutást, illetve bajnoki címet várnak tőlünk. Tisztában vagyunk vele, hogy ezért szerződtettek minket, a szakmai stábot és a játékosokat is.”

„A keretünk megfelel a céloknak. Ideális a fiatal és az idősebb játékosok aránya, azzal együtt, hogy a szűk kereteket nézve nálunk lesz a legtöbb fiatal. Azért vagyunk szerencsés helyzetben, mert olyan rutinos játékosaink vannak, akik képesek segíteni a fiatalabbakat abban, hogy egyre jobb labdarúgóvá érjenek” – folytatta a szakember, aki jelenleg úgy érzi, készen áll a keret a rajtra, de ha néhány forduló után úgy ítélik meg, hogy szükséges, akkor érkezhet még a nyáron erősítés.

A kék-fehérekhez a nyáron volt MTK-sok, illetve olyan rutinos játékosok érkeztek, akik korábban szerepeltek a magyar válogatottban. Ebbe a sorba tartozik Balogh Béla,Bori Gábor, Lencse László, Vass Patrik és Farkas Balázs. Miközben a legutóbbi idény meghatározó játékosai közül, a légiósokat leszámítva, a többség maradt a klubnál. Főképp Kanta József és Torghelle Sándor megtartása számít nagy fegyverténynek. A fiatalok közül egyedül Vogyicska Bálint távozott, ő a Vasashoz szerződött kölcsönbe. Ezzel együtt Feczkó kiélezett bajnokságra számít.

„Tisztában vagyunk vele, hogy mind a harmincnyolc meccset nem tudjuk megnyerni. Az MTK-n kívül a Nyíregyháza, a Győr, a Gyirmót, a ZTE, a Kisvárda és a Békéscsaba is eséllyel pályázhat a feljutásra, illetve még egy meglepetéscsapatra is számítok. A felsoroltak közül nekünk van az egyik legerősebb játékoskertünk az NB II-ben. Ez most egy másik helyzet, mint az előző szezonban, Balmazújvárosban. Ott sok játékos még az NB I küszöbén sem volt korábban, nem volt elvárás a feljutást, amit annak ellenére sikerült kiharcolni, hogy nem a mi keretünk volt a második legerősebb.”

Az egyetlen problémát az jelentheti a csákvári rajt előtt, hogy hatan is sérüléssel bajlódnak, így Gera Dániel, Farkas Balázs, Hrepka Ádám, Talabér Attila, Baki Ákos és Kanta József is, de Feczkó nem tért ki külön a sérültekre, a nehézségektől függetlenül bízik a sikeres rajtban.

A szakember véleménye szerint ehhez jó alapot adhatnak a felkészülési meccsek, melyek közül négyet megnyert a csapat, kétszer játszott döntetlent, és csak egyszer szenvedett vereséget, igaz, éppen az egyik NB II-es riválissal, a Siófokkal szemben maradt alul. Ugyanakkor legyőzte például a török Trabzonsport. Feczkó Tamásnak az elmúlt években a felkészülési időszakban volt része hasonló sikerekben a Balmazújvárossal az olasz Palermo és az ukrán Harkiv ellen. Az MTK vezetőedzője szerint az edzőmeccseken aratott sikerek pozitív töltetet adhatnak a csapatnak, de nagy következtetéseket nem érdemes levonni belőlük.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Balogh Béla (Mezőkövesd), Bori Gábor (Gyirmót FC Győr), Farkas Balázs (Balmazújváros) Gengeliczki Gergő (Soroksár), Lencse László (Puskás Akadémia), Szentpéteri Viktor (Vác FC), Vass Patrik (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog), Deutsch Bence (Zalaegerszeg), Horváth Péter (Soproni VSE), Hujber Tamás (Kaposvár), Jakab Dávid (Zalaegerszeg), Schrammel Ádám (SZEOL SC), Szatmári István (Zalaegerszeg), Talabér Attila (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek: Nagy Zsombor, Szerencsi Miklós
Távozók: Bolla Bendegúz
(Videoton), Federico Groppioni (olasz, Csep-Gól), Jurij Kolomojec (ukrán, Vorszkla Poltava – Ukrajna), Nikházi Márk (Paks), Danijel Petkovics (montenegrói, FC Lorient – Franciaország), Poór Patrik (Puskás Akadémia), Vadnai Dániel (Mezőkövesd), Dragan Vukmir (III. kerületi TVE)
Kölcsönbe távozók: Hinora Kristóf (Nyíregyháza), Myke Bouard Ramos (brazil, Haladás), Vogyicska Bálint (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Pintér András (Soroksár), Khaly Thiam (szenegáli, Gaziantepspor-kölcsön után), Szatmári István (Békéscsaba)

AZ MTK-N KÍVÜL HATAN KÜZDHETNEK MÉG A FELJUTÁSÉRT

Ahogy Feczkó Tamás is említette, több csapat is pályázik a feljutásra az MTK mellett. A Nyíregyháza Spartacus új edzővel, Lucsánszky Tamással vág neki az új szezonnak, a szabolcsiak célja az NB I-es tagság kivívása. A nyári erősítések alapján a Szparinak minden esélye megvan erre, a csapathoz többek között Pekár László, Forró Gyula, Fodor Ferenc, Jova Levente, Kelemen Dávid, Csilus Tamás érkezett, és visszatért Bajzát Péter is.

A szabolcsiak egyik riválisa a másik szabolcsi csapat, a Kisvárda lehet, amelynél szintén nagy keretátalakítás volt. A gárdát a nyáron átvevő Kondás Elemér sok új játékossal számolhat, a Várda a védő Matija Misicet a horvát első osztályból, míg a támadó Brana Ilicset a görög élvonalból szerződtette. A klubnak várhatóan a fiatalok szerepeltetésével sem lesz gondja, mert négy ifjú érkezett a munkácsi partnerakadémiáról.

Az NB I-ből kiesett Gyirmót FC Győr egy szlovák másodosztályú gólkirállyal, Róbert Janóval bővítette keretét, és Stieber András, Németh Zsolt, valamint Czár Richárd is kulcsember lehet az újak közül – eközben a klub elköszönt külföldi játékosaitól, hiszen az NB II-ben anyagilag nem éri meg nem magyar, vagy magyar felmenővel nem rendelkező labdarúgókat szerepeltetni, mert a központi források egy részétől elesik a klub.

Mint minden évben, most is a feljutásra esélyesek közé számítható a Zalaegerszegi TE FC. Az egerszegiek a szlovák élvonalból érkező Tomás Dubek mellett Balázs Zsolttal, Nagy Gáborral és Vernes Richárddal erősítettek, miközben esély van még Bobál Gergely újbóli kölcsönvételére is.

KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
IDE KATTINTVA MINDEN ÁTIGAZOLÁST MEGTUDHAT!

Az újonc ETO FC Győr is jól igazolt. A győriek szeretnének markáns csapattá válni, amely jelentős célokért küzdhet – az egyaránt nyári szerzemény Szatmári Lóránd, Debreceni András, Erdélyi László, Bagi István és a szlovák élvonalból érkező Nagy Martin sokat segíthet ennek elérésében.

Nem hagyhatjuk ki a feljutásra esélyesek közül a Békéscsabát sem, amely „okosan”, posztra igazolt Dlusztus András, Nagy Sándor, Király Patrik és Eszlátyi István megszerzésével; a nagy kérdés az, hogy a fiatal edzőnek, Boér Gábornak mennyire sikerül egységes csapatot formálnia a játékosokból.

SOK A „SÖTÉT LÓ” – MASSZÍV LESZ A KÖZÉPMEZŐNY

Sok a „sötét ló" a másodosztályban, jelenleg még nehéz meghatározni több csapat leendő helyét, de minden bizonnyal a középmezőny nagyon masszív lesz.

MEGVÁLTOZOTT A VÉGEREDMÉNY

Megváltozott az előző NB II-es kiírás hivatalos végeredménye. Az. MLSZ Dokumentumtárából kiderül, hogy nemcsak a Cigándtól, hanem a SZEOL-tól is levont három pontot a szövetség – mert a klub U18-as leány csapata háromszor nem állt ki a bajnokságban –, így a szegediek nem 19, hanem csak 16 ponttal zárták a június 4-én befejeződő idény – helyezésük azonban nem változott, hiszen így is, úgy is sereghajtóként búcsúztak a második ligától.

A Soroksár jelentős „vérveszteséget” szenvedett a nyáron, de a távozók helyére Albert Ádámot, Dvorschák Gábort, Gyömbér Gábort és Tamási Zsoltot is megszerezte, míg Lucsánszky Tamás helyett a csapat új edzője az FTC-től érkező Lipcsei Péter lett.

A Budaörs elveszítette legjobbját, Stieber Andrást, de megszerezte Czvitkovics Pétert, és Bognár György munkája elég lehet egy biztos középmezőnybeli helyezés eléréséhez.

Várhatóan a „derékhad” tagja lesz az egyaránt lépésről lépésre építkező Szolnok és a szezonnak új edzővel, Supka Attilával nekivágó Szeged 2011 is.

A „sötét ló” kitétel legfőképpen a nyáron főként fiatal labdarúgókat igazoló Budafokra és a hazai meccseit most Óbudán játszó Vácra, az egyaránt jelentősen átalakuló Sopronra és a Ceglédre, az állandóságban és a fiatalokban bízó Siófokra, illetve a Sándor Györgyöt és Jelena Richárdot is megszerző Csákvárra igaz.

HÁROM CSAPATNAK BIZTOSAN BRAVÚR KELL A BENNMARADÁSHOZ

Várhatóan a kiesés ellen fog küzdeni a már Várhidi Péter által edzett Mosonmagyaróvár, amelynek kerete jelentősen gyengült a nyáron, de gondjai lehetnek a bennmaradással az újonc Kazincbarcikának is, amely elveszítette házi gólkirályát, Farkas Jánost – kérdés, hogy a fiatal diósgyőri, Boros Gábor pótolni tudja-e a gólvágót.

A Dorog egymás után a második szezonját kezdheti meg a másodosztályban, a klub a sikeredző, Németh Szabolcs távozása után főleg fiatal labdarúgókat szerződtetett, miközben a kulcsemberek közül elveszítette Bor Dávidot, Kővári Róbertet és Medgyes Zoltánt is – így nehéz dolga lesz, ha bent akar maradni.

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ
, VASÁRNAP
18.00:
Budaörs–Gyirmót FC Győr (Tatabányán)
18.00: Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus
18.00: Szolnoki MÁV–Dorogi FC
18.00: Vác FC–Soroksár SC (Budapesten, a III. ker. TVE stadionjában)
18.00: Kisvárda–Mosonmagyaróvár
18.00: Ceglédi VSE–Szeged 2011 (Albertirsán)
19.00: Békéscsaba–Kazincbarcika
19.00: Csákvár–MTK Budapest
19.00: BFC Siófok–Soproni VSE
JÚLIUS 31., HÉTFŐ
18.30: ZTE FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik