ETO: „Drasztikus fizetéscsökkentésre tettünk javaslatot”

Vágólapra másolva!
2020.03.29. 07:27
null
Soós Imre elmondta, a győri játékosok beleegyeztek a fizetéscsökkentésbe (Fotó: eto.hu, archív)
Mint az elmúlt napokban beszámoltunk róla, Kondás Elemér és Horváth Zoltán szerződését módosította a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr. Soós Imre ügyvezető most elárulta, hogy összességében drasztikus fizetéscsökkentésre tettek javaslatot a keret és a szakmai stáb tagjainak, amelyet mindenki elfogadott, és aláírta a módosított megállapodást.

 

Az ETO-t rendkívül érzékenyen érinti a megváltozó gazdasági helyzet. A koronavírus-járvány terjedésének következménye a bajnokság szünetelése, emiatt pedig a győrieknek is jelentős bevételkieséssel kell számolniuk. Mindezek megszorító intézkedéseket vonnak maguk után.

„A sportpiaci szereplőket is rendkívül érzékenyen érinti a megváltozott gazdasági helyzet – mondta a kisalfold.hu-nak Soós Imre, az ETO FC Győr ügyvezetője. – A megváltozott körülmények között, ahogy a világ valamennyi bajnokságában, úgy nálunk sem tudjuk garantálni a jövőt illetően az első csapat játékosainak és a szakmai stábnak, hogy a szerződésükben foglalt összegeket fizessük meg a későbbiekben. Nem tudjuk, hogyan alakul a jövő, nem látjuk, hogy a gazdasági megszorítások milyen hatással bírnak az elkövetkezendő időszakra. Drasztikus fizetéscsökkentésre tettünk javaslatot az első keret tagjainak és ezt minden futballista elfogadta és aláírta a közös megegyezéssel módosított megállapodását. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy mikor kezdődnek az edzések és mikor, hogyan folytatódik a bajnokság, bár a jelenlegi helyzetben nem is ez a legfontosabb.”

A Kisalföld is beszámolt arról, amiről korábban a Nemzeti Sport is írt, hogy Kondás Elemér szerződésének időtartamát jövő nyárról 2020. június 30-ra rövidítették le, és miután egyelőre kérdéses, mikor folytatódik a bajnokság, a vezetőedző összepakolt, és a megyei lapnak megerősítette, nem marad Győrben, nem folytatja a munkát.

Soós a Nemzeti Sport Online-nak hozzátette még, hogy Horváth Zoltán mellett a keret egy másik támadója, Lovrencsics Balázs is csak azzal a feltétellel egyezett bele a fizetéscsökkentésbe, hogy a szerződése időtartamát lerövidítsék, amely így már csak idén június 30-ig érvényes.

Legfrissebb hírek

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: Soós Imre helyett Bujtor Balázs lett az Ajka új ügyvezetője

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 14:33

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

Az ETO felajánlotta a kupameccs jegybevétele felét a Pilisnek

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 14:14

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
2025.10.04. 08:11

Borbély Balázs: A kupadöntő lehetne az évad csúcspontja

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:49

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33
Ezek is érdekelhetik