nemzetisport.hu 2020.09.22 16:39 Frissítve: 2020.09.22 17:43

DVSC: „Szerintem itt fejezem majd be” – Dzsudzsák észszerű érvekkel döntött a Loki mellett

Mint beszámoltunk róla, Dzsudzsák Balázs több mint 12 év elteltével visszatért nevelőegyesületéhez, és a labdarúgó NB II-ben éllovas Debreceni VSC-ben folytatja a pályafutását. A 108-szoros magyar válogatott támadó a debreceni klub hivatalos honlapján mesélt döntése hátteréről, valamint arról, hogy Lengyelországból volt egy komoly ajánlata.

 

Dzsudzsák valószínűleg Debrecenben fejezi be a pályafutását (Fotó: dvsc.hu)


„Egyelőre nagyon sok minden van a fejemben –
kezdte Dzsudzsák a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatát. – Előjönnek a debreceni karrierem pillanatai, az élmények, a sikerek, a gólok, a szurkolók és a régi stadion. Elég kesze-kusza minden, még mindig sokkhatás számomra, hogy itt vagyok és véget ért a külföldi pályafutásom. Azt mondhatom, így teljes a gyerekkori álom. Boldog vagyok, örülök, hogy itt lehetek.”

Sok szurkolóban felvetődik a kérdés: Dzsudzsák azért tért haza, mert külföldről nem kapott vonzó ajánlatot. Erre a 33 éves futballista így felelt:

„A menedzseremmel minden egyes átigazolási időszakban kitűzünk egy olyan időpontot, ameddig érdemes várni, ez most a szeptember tizenötödike volt. Megmondom őszintén, volt egy komoly lengyel érdeklődő, és várhatnék még egy szaúdi és egy török ajánlatra. Törökországba egy nem topcsapathoz nem akartam csak azért eligazolni, hogy még külföldön játszhassak, míg a lengyel csapat várt rám, ráadásul jól is megy neki a bajnokságban, de a Debrecennel is folyamatosan tartottam a kapcsolatot, és úgy döntöttem, mérlegelek. Mindent átbeszélve és meggondolva a lehető legjobb választásnak bizonyult a Loki. A múltat nem kell bemutatnom és azt mondom, így teljes a karrierem. Innen mentem el tizenkét évvel ezelőtt, itt lettem profi labdarúgó és válogatott, itt kaptam meg az alapjait a pályafutásomnak. Keményen beleállok az előttem álló feladatokba, ám hangsúlyoznám, nem a végső pánikmegoldás volt számomra a Loki. Abszolút észszerű érvekkel alátámasztva döntöttem, és valóban azt gondolom, ez volt a legjobb megoldás” – mondta Dzsudzsák, aki tudomásul venné, ha (eleinte) nem jutna számára hely Kondás Elemér kezdőcsapatában.

„Nem az a tizennyolc éves duzzogó srác vagyok, aki megsértődik, ha van nála jobb. Azért jöttem ide, hogy minden nap, minden edzésen, minden meccsen megmutassam, hogy mennyi van még bennem. Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem, remélem, a teljesítményemmel meg tudom győzni Kondás Elemért, hogy a pályán a helyem. Messze vagyok a levezetéstől, sokkal többet érzek magamban, minthogy megelégedjek a kispaddal vagy az utolsó húsz percekkel.”

A klub honlapján közzétett interjúból az is kiderült, Dzsudzsák a korábbi mezszámában, a 19-esben futballozik majd Debrecenben. De vajon motiválja-e, hogy mennyi pénzt keres a labdarúgással?

„Nem, és kiemelném, eddig sem motivált. Ugyanakkor elmondanám, hogy a pályán nyújtott teljesítmény egyenesen arányos azzal, hogy több pénzért egy jobb csapatba hívnak. Itthon ez egy picit át lett gondolva, a rosszindulatú szurkolók sajnos a pénzzel kötik össze a pályafutásom. Azt hiszem, nem kell megmagyarázni a mögöttem álló tizenkét évet, melyre nagyon büszke vagyok. Kíváncsi vagyok, hány magyar labdarúgó utasította volna vissza azokat az ajánlatokat, melyeket kaptam. Kívánom, hogy legyen még egy olyan futballista, aki eléri azt, ami nekem sikerült Nyírlugosról. Mint említettem, a jó teljesítményt jó fizetéssel honorálják, ami teljesen normális. Ezt én teljesen máshogy látom, mint az emberek többsége.”

Dzsudzsák elmondta, bízik benne, van még számára visszaút a magyar válogatottba.

„Lépésről lépésre érkeztem haza. Számomra jelenleg az az elsődleges, hogy a DVSC-ben minél több alkalommal lépjek pályára, és jó teljesítményt nyújtsak. Ha ez azzal párosul, hogy ismét meghívnak, nagyon boldog leszek, de most tényleg a saját dolgaimra fókuszálok. Szerintem itt fejezem majd be. Amikor az ember harminchárom évesen azon gondolkozik, hogy hamarosan lezár egy pályafutást, akkor már arra is készül, hol legyen az a bizonyos búcsú, hol lehet a legszebbet kihozni belőle. Itt kezdtem el megvágni a tortát, és úgy gondolom, a Lokinál fogyasztom el az utolsó szeletet, de korai még ez a téma.”

2020.10.20 12:47:53

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

Győzelmével a harmadik helyre ugrott a Gyirmót, amely korai góllal nyert Szegeden.

2020.10.18 22:59:31

Labdarúgó NB II PUM ANDRÁS

Medgyes Zoltán góljára Vitális Milán hatalmas bombával válaszolt.

2020.10.18 00:40:46

Labdarúgó NB II RÁDIN MÁRKÓ

A születésnapos Bódi Ádám duplázott, majd Pintér Ádám alakította ki a 3–0-s végeredményt.

2020.10.16 21:44:42

Labdarúgó NB II PATAI GERGELY

Második győzelmét ünnepelhette a Vasas Schindler Szabolcs vezetésével, Radó duplája mellett Hinora és Vernes volt eredményes.

2020.10.16 23:14:00

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

Újabb hazai sikert aratott a Szeged-Csanád GA, amely a győztes találatot a hajrában szerezte meg.