Budafok: Háromszor a Fradi ellen? Jó ezt hallani, még nem fogtam fel – Csizmadia

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.05.08. 07:05
Hetvennégy év után tér vissza az élvonalba a Budafoki MTE. Csizmadia Csaba csapata meglepetésre a 2. helyen állt a labdarúgó NB II tabelláján, és mivel a bajnokság nem folytatódik, osztályt léphet. Az NSO Tv beszélgetett a vezetőedzővel saját maga fejlődéséről, a keret megerősítéséről, az öt esztendővel ezelőtti pápai kiesésről, illetve arról, hogy a következő évadban volt együttese, a Ferencváros ellen is vezetheti játékosait.

Tavaly októberben az MTK elleni 2–1-es vereség után a Budafok vezetőedzője, Csizmadia Csaba még azt mondta az NSO Tv-nek, hogy hosszú a szezon, korai még a feljutásról beszélni.

„Maximalista vagyok, amikor elkezdek egy sorozatot, akkor mindig a minél több győzelem a cél. De reálisan is látom a dolgokat: az előző idényben a kiesés ellen harcoltunk, és a csapathoz nem érkezett túl sok játékos, akik jöttek, azok is fiatalok voltak. Igaz, olyan játékot nyújtottunk már addig is, ami bizakodásra adott okot, ám még nagyon az elején jártunk. Az MTK-meccs után következett egy olyan sorozat, ami bizonyította, hogy ebből még feljutás is lehet. Aztán idáig jutottunk...”

Videónkban Csizmadia kijelenti: rengeteg tanulnivalója van még az NB I-hez; a keretet legalább öt-hat futballistával kell megerősíteni; célnak a bennmaradást lehet kitűzni. Szóba kerül öt évvel ezelőtti utolsó NB I-es találkozója, amikor játékosként kiesett a Pápával, illetve korábbi csapata, a Ferencváros elleni mérkőzések is.

Legfrissebb hírek

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
40 perce

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 órája

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:05

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 08:55

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.07. 15:55
Ezek is érdekelhetik