A volt Atlético-csatár Diósgyőrben is sok gólt szerezne

Vágólapra másolva!
2011.02.28. 10:57
null
Luque egy évre kötelezte el magát a miskolciakhoz
Címkék
Hazánkban az átigazolási időszak alighanem legnagyobb fogását a másodosztályú Diósgyőri VTK labdarúgócsapata könyvelhette el. Aligha gondolták sokan, hogy az NB II Keleti csoportjában jelenleg harmadik helyen álló piros-fehér alakulat a télen megszerzi José Luque-t, aki megfordult a Sevilla, az Atlético Madrid, az Espanyol és a Málaga gárdájában! A 33 éves spanyol légiós hozzáállását dicséri, hogy mindegyik diósgyőri felkészülési mérkőzésén sikerült gólt szereznie, és a gólpasszai révén a csapatmunkából is kivette a részét.

– Hogyan került a képbe Magyarország és éppen a DVTK?
– Van egy spanyol vállalkozó barátom, aki több magyar üzletemberrel ápol kapcsolatot – mondta José Luque. – Egyikük említette, hogy eltölthetnék Magyarországon egy hetet, mindenfajta kötelezettség nélkül. A tapasztalatok birtokában pedig mondjak véleményt. A próbahét gyorsan elröppent, leültem a menedzseremmel, a családommal, és úgy határoztunk, hogy érdemes belevágni a kalandba.

– Mennyi időre írta alá a DVTK-hoz a szerződését?
– Erre az évre, a kontraktusom tehát december utolsó napján jár le.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott azon a bizonyos héten?
– Szimpatikus társakat ismertem meg. Nekem sem ment rosszul a játék, hiszen minden előkészületi mérkőzésen sikerült betalálnom az ellenfél kapujába, és adtam néhány gólpasszt is.

– Hallott egyáltalán korábban a Diósgyőrről?
– Nem, soha, a magyar futballt sem nagyon ismertem. Amikor viszont eldőlt, hogy ide igazolok, azonnal utánanéztem, és az interneten tájékozódtam. Nyugodtan kijelenthetem, most már képben vagyok.

– Itt, Magyarországon vannak néhányan, akiknek meglepetést okozott, hogy ilyen kaliberű labdarúgó eljön a magyar második vonalba.
– Nincs ebben semmi különös. Úgy vagyok a labdarúgással, hogy ha lehetőséget ajánlanak a játékra, azt elfogadom. Itt is meg lehet mutatni, mire képes az ember, azaz itt is szeretnék sok gólt szerezni.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
33 perce

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
38 perce

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
49 perce

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
55 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
1 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
1 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik