A Mezőkövesd már az NB I-ben érezheti magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 20:19
null
A Mezőkövesd fél lábbal már az élvonalban (Fotó: Havran Zoltán – archív)
A Mezőkövesd szinte már az NB I-ben érezheti magát: kétgólos hátrányból 3–2-re győzött a Putnok otthonában a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 27. fordulójában, míg a második Vasas nagy pofont kapott Orosházán, 4–1-re kikapott. A Békéscsaba nem bírt a DVSC-DEAC-cal, 1–1-es döntetlent érve el a 94. percben szerzett góllal.

 

Az NB I-es licencet már megkapó Kövesd ezzel hat ponttal előzi meg a Vasast és a Békéscsabát is. A csabaiak azonban már biztosan nem előzhetik meg az éllovast, mivel hiába érnék be pontszámban, a második helyen a több győzelem rangsorol a táblázaton, amelyből a kövesdieknek 17, míg a csabaiaknak 13 van. A Vasas ebből a szempontból még beérheti a listavezetőt, de a gólkülönbségben (ez rangsorol a harmadik helyen, ha pont-, illetve győzelemszám azonosság van két csapat között) szinte lehetetlen lesz megvernie a Mezőkövesdet.

LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT
27. FORDULÓ

PUTNOK VSE–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY 2–3 (2–1)
Putnok, 500 néző. Vezette: Bognár T. (Lémon, Márton Zs.)
PUTNOK: Efendic – Kelemen L., Morar, Bjelkanovics, Polényi – Üveges (Elek B., 58.), Zabos, Illés R. Mayor (Stanciu, 68.) – Monyók (Kerékgyártó, 51.), Pavlov. Vezetőedző: Koszta Péter
MEZŐKÖVESD
: Szántai – Hegedűs Cs., Szalai V., Kardos, Éles – Bényei (Bagi, 31.), Bognár I., Farkas B., Petneházi – Hamar Á. (Farkas J., a szünetben), George (Bogdány, 89.) Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Illés R. (1–0) az 5., Pavlov (2–0) a 18., Bognár I. (1–2) a 26., Bognár I. (2–2) az 50., Petneházi (2–3) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Koszta Péter: – Sajnos védelmünk gólképesebb volt, mint a támadósorunk. Hazai pályán két gólt szerezve, kétgólos vezetés után nyernünk kellett volna.
Véber György: – Az első félidőben alulmúltuk önmagunkat, a másodikban már rendeztük sorainkat, támadójátékunk is jobb volt, de van hiányérzetem.

OROSHÁZA FC–VASAS 4–1 (2–0)
Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 400 néző. Vezette: Berger (Hofbauer, Szeles)
OROSHÁZA: Molnár F. T. – Szűcs D., Kerekes I., Makra, Szabó N. – Ondrejó, Végh A. (Szabó T., 65.), Kerepeczki, Hamed (Bernáth, 80.) – Ács, Tóth D. (Lupsa, 83.). Vezetőedző: Major László
VASAS: Halász – Kovács D. (Ádám, 73.), Recklet, Szilágyi P., Kárpáti (Lucas, 36.) – F. Thiago, Ch. Wilson, Berecz (Popovics, 55.), Túri – Görgényi, Cseke. Vezetőedző: Dirk Berger
Gólszerző: Tóth D. (1–0) a 14., Tóth D. (2–0) a 40., Tóth D. (3–0) a 76., Bernáth (4–0) a 88., Cseke (4–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Major László: – Korrekt játékvezetés mellett tisztességes és nagyszerű játékkal nyertünk.
Dirk Berger: – Fejben nem voltak a pályán a játékosok... Minden mérkőzésen mindenkinek maximumot kellene nyújtania.

DVSC-DEAC–BÉKÉSCSABA ELŐRE SE 1–1 (0–0)
Debrecen, 700 néző. Vezette: Farkas T. (Becséri G., Török K.)
DVSC: Szécsi G. – Kuti, Wague (Böszörményi, 59.), Ludánszki B., Engel – Lucas, Ramos (Bereczki D., 72.) – Gál M., Sl. Bouadla (Szabó R., 91.) – Szécsi M., Angyal N. Edző: Szalánczi Tamás
BÉKÉSCSABA: Scsekics – Tolmbaye, Lengyel D., Botis, Juhász Gy. – Varga N., Kákonyi (Obot, 64.), Király P. (Pozsár, 61.), Leucuta – Hadar (Mosquera, 51.), Randelovics. Vezetőedző: Pásztor József
Gólszerző: Engel (1–0) a 68., Randelovics (1–1) a 94. percben
MESTERMÉRLEG
Szalánczi Tamás: – Le a kalappal a fiúk előtt, akik jól futballoztak a Békéscsaba ellen, de kár a hosszabbítás ráadásában egy rossz döntésünk következtében kapott egyenlítő gólért.
Pásztor József: – Az edzőmérkőzés-jellegű első félidő után a folytatásban mindkét csapat jól futballozott. A második játékrészben nulla nullánál volt két-három helyzetünk, amelyeket azonban elhibáztuk, így aztán nem is nyertünk.

BP. HONVÉD-MFA–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0–3 (0–1)
Bozsik-stadion, 200 néző. Vezette: Szilasi (Szalai D., Aradi)
HONVÉD: Vereckei – Csábi M., Gengeliczki, Remes, Fejes J. – Futó (Lengyel G., 63.), Csontos, Lőrinczi, Daru – Bobál G. (Erdélyi, 61.), Ivancsics (Varga M., 58.). Edző: Szijjártó István
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko – Bodnár L., Ambrusz, Farkas A., Patály – Minczér, Bárányos, Pákolicz (Lukács B., 91.), Davidov (Reznek, 76.), Katona Gy. (Jevtics, 85.) – Bajzát. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Remes (0–1, öngól) a 9., Bárányos (0–2) az 54., Bajzát (0–3) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Szijjártó István: – Úgy készültünk az utolsó öt mérkőzésre, hogy ez igazi értékmérő lesz, mert korábbi NB I-es és az NB I-be vágyó csapatok ellen játszunk. Valójában most derült ki, a jövőben melyik játékosok kerülhetnek fel a Honvéd első csapatába.
Lucsánszky Tamás: – Értékes győzelmet arattunk a Honvéd ellen, sikerünk megérdemelt.

AZ ÁLLÁS
1. Mezőkövesd-Zsóry 28 17 4 7 55–32 +23 55
2. Vasas 28 15 4 9 45–33 +12 49
3. Békéscsaba Előre 28 13 10 5 50–38 +12 49
4. Balmazújváros 27 13 6 8 47–35 +12 45
5. Nyíregyháza Spartacus 28 13 4 11 39–33 +6 43
6. Szeged 2011 27 11 8 8 40–35 +5 41
7. Szolnoki MÁV FC 27 11 6 10 47–41 +6 39
8. Budapest Honvéd II-MFA* 28 11 5 12 48–49 –1 38
9. Ferencvárosi TC II* 27 11 4 12 44–44 0 37
10. Ceglédi VSE 27 10 8 9 46–44 +2 36
11. Újpest FC B* 27 10 5 12 41–44 –3 35
12. Putnok VSE 28 9 8 11 43–46 –3 35
13. Orosháza FC 28 10 3 15 44–54 –10 33
14. Kazincbarcikai SC 27 8 5 14 36–51 –15 29
15. DVSC-DEAC* 28 7 6 15 41–55 –14 27
16. Dunakanyar-Vác 27 6 4 17 22–54 –32 22

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik