BODNÁR ZALÁN 2019.04.06 06:47 Frissítve: 2019.04.06 08:40

A Dunaszerdahely elleni meccsel avatja fel új stadionját a Vasas

A DAC lesz a nyitó mérkőzés vendége a Fáy utcában, és tizenhat legendás játékos nevét viselik majd a szektorok, nyilatkozta Markovits László, a Vasas klubelnöke.

A Vasast irányító Markovits László optimistán tekint a jövőbe (Fotó: Koncz György)
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

 

Illusztris társaság
Az Illovszky Rudolf Stadion hazai szektorai a következő ikonikus Vasas-játékosok nevét viselik majd: Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Kárpáti Béla, Komjáti András, Mészöly Kálmán, Raduly József, Sárosi László, Szilágyi Gyula, Várady Béla. A vendégszektorok pedig az alábbi kettős kötődésű labdarúgók nevét kapják: Machos Ferenc (a Vasas mellett a Honvédot is erősítette), Plattkó Ferenc (MTK, Barcelona), Szentmihályi Antal (Újpest), Takács II József (Ferencváros).

– A Vasas-szurkolók már tűkön ülve várják az új stadion megnyitását. Mikor lesz az ünnepélyes átadás?
– A stadiont a szerződésünk szerint már májusban átvesszük a generálkivitelezőtől, a klubon belüli egyeztetések után mostanra az is biztossá vált, hogy július ötödikén családi programsorozat keretében avatjuk fel a stadiont, amelynek csúcspontja az esti Vasas–Dunaszerdahely barátságos mérkőzés lesz. Változatos programokat tervezünk, amelyekbe aktívan bevonjuk szurkolóinkat, az utánpótlásunkat és természetesen a legendáinkat is.

– Miért éppen a DAC lesz az ellenfél? Nem terveztek olyan csapatot meghívni, amelynek van közös múltja a Vasassal? Például a bécsi Rapidot, amely ellen legemlékezetesebb meccseik egyikét nyerték meg a piros-kékek a Közép-európai Kupa döntőjében, vagy a szintén KK-döntőben legyőzött Vojvodinát, esetleg az Inter Bratislavát.
– Miként az új stadionnal kapcsolatos valamennyi fontos döntés kapcsán, ebben a tekintetben is törekedtem minél szélesebb kör véleményét kikérni. Eleinte számításba jött a Rapid Wien, sőt a chilei Colo-Colóval is felvettük a kapcsolatot a közös múlt apropóján, de végül minden szempontot mérlegelve a DAC mellett tettük le a garast. A pénzügyi lehetőségeink mellett befolyásoló tényező volt, hogy ez a nyári időpont hogyan illeszkedik a lehetséges ellenfél programjába, a dunaszerdahelyiek nagyon nyitottak voltak a megkeresésünkre. Függetlenül a múltbeli kapcsolódás hiányától, a DAC népszerű és eredményes csapat, és az Illovszky Team projektcsapat, valamint a Vasas Szurkolói Klub is pozitívan fogadta ezt az opciót.

– Lesz-e klubmúzeum a stadionban? Úgy értesültünk, hogy a stadion arculati elemei a Vasas történelmére emlékeztetnek majd. Hogyan kell ezt elképzelni?
– Mi nem múzeumról beszélünk. Kezdettől fogva az volt a vízióm, hogy a stadion minden egyes szegletéből visszaköszönjön a Vasas-múlt. Jelentős történeti, grafikai, művészeti munkát fektettünk a folyamatba az általam felkért arculati csapattal, a megnyitóig hátralévő három hónapban egy-egy részletet be is mutatunk ezekből az internetes felületeinken, de még a megnyitóra is tartogatunk meglepetést.

– Az új Illovszky-stadion szektorai legendás Vasas-játékosok nevét viselik majd. Lehet-e már tudni, hogy kiket ért e megtiszteltetés, illetve kik és milyen szempontok alapján döntöttek erről?
– A szektorok névadása is fontos része volt az előző válaszomban vázolt koncepciónak. Ennek jegyében a Vasas különböző korszakainak legendáiról neveztünk el tizenkét hazai szektort, a vendéglelátó négy részének pedig – a sportbarátság jegyében – olyan kettős kötődésű labdarúgók nevét adjuk, akik hagyományos fővárosi riválisainknál is nagy karriert futottak be. A névadók kilétével kapcsolatos döntés bizonyos fázisában részt vettek a szurkolóink, a végső szót a stadion tervezését segítő Illovszky Team mondta ki. Nyugodtan mondhatom, hogy a bőség zavarával küzdöttünk, annyi kiemelkedő egyénisége volt a Vasas labdarúgásának, így a szektorok mellett edzőpályák névadásával is tisztelgünk majd korábbi kiváló játékosaink előtt.

– Meglátásunk szerint a Vasasnak van az egyik legnagyobb „szunnyadó” szurkolótábora: jó szereplés esetén nem lesz-e szűk az ötezer férőhelyes új stadion? Ha feljutna a csapat, milyen átlagnézőszámmal terveznének az NB I-ben?
– A szunnyadó szurkolótábor jó kifejezés. Valóban nagyon sokan szeretik a Vasast országszerte, de a meccslátogatási adatok azt mutatják, csak kevesen aktívak közülük. A Vasas FC-vel és a Kubala Akadémiával közösen van elképzelésünk arra vonatkozóan, miként lehetne ezen a helyzeten javítani. Ahogyan a közeljövő szakmai célja fiatal magyar játékosok szerepeltetésével a stabil NB I-es szereplés, a nézőszám tekintetében azt szeretnénk majd elérni, hogy az új stadion minimum harmada bérletes szurkolókkal teljen meg.

– Tompít-e az ünnep fényén, hogy a nagy múltú klub valószínűleg NB II-es csapatként avatja fel új stadionját?
– A feljutás esélyét azért még ne vessük el, de való igaz, nagyobb az esélye annak, hogy a következő idényben is a másodosztályban maradunk. Szerintem ez nem befolyásolja a nyitó meccs hangulatát.

– Mit lehet tudni a jegyárakról és a különböző szolgáltatásokról?
– A Vasas-függők körében többször is felmértük az igényeket a jegyárak és a stadionhoz köthető egyéb szolgáltatások tekintetében. A bajnoki mérkőzéseket különböző programokkal kiegészítve szeretnénk még vonzóbbá tenni a családok számára. Ennek előkészítésében az anyaegyesület, a Vasas Szurkolói Klub és a Vasas FC szorosan együttműködik.

– Megmarad az Illovszky Rudolf Stadion elnevezés, netán megvásárolta egy szponzor a stadion névhasználati jogát?
– Az új Vasas-stadion is Rudi bácsi nevét viseli. Fel sem vetődött bennünk más eshetőség, de igazság szerint nem is érkezett szponzori ajánlat, amely dilemmát keltett volna.

– Érinti-e bármilyen módon az SC vagy a stadion sorsát, hogy az FC élén – tudomásunk szerint – tulajdonosváltás várható?
– A stadion építtetője, vagyonkezelője és jövőbeni fenntartója a Vasas SC mint anyaegyesület, tehát ebből a szempontból irreleváns, hogy ki a felnőttcsapat tulajdonosa. Annyit elárulhatok: a Vasas Kubala Akadémia új tulajdonosa, Nagy Miklós jelenleg kifejezetten nyitott arra, hogy a felnőttcsapat működtetésében is meghatározó szerepet vállaljon, ráadásul olyan pénzügyi partner bevonásával tenné, akit az anyaegyesület részéről is jól ismerünk. Egy ilyen megállapodás nagyban segíthetné, hogy 2011 után újra közös szakmai irányítás alá kerüljön a Vasas felnőtt- és utánpótlás-labdarúgása. Nagyon drukkolok, hogy a Vasas FC jelenlegi tulajdonosával, Jámbor Jánossal eredményesen záruljanak az egyeztetések.

Jutalmazzák a hűséget

Az Illovszky-stadion nyitó mérkőzésére május 20-án kezdődik a jegyértékesítés, az anyaegyesület május 31-ig elővásárlási jogot ad a Vasas-család következő tagjainak: akik 2018. március óta megújított Vasas-függő regisztrációval rendelkeznek; akik a Vasas Szurkolói Klub tagjai; akiknek van a 2018–2019-es idényre érvényes labdarúgóbérletük, illetve a Vasas SC tagdíjfizető sportolói vagy az ő családtagjaik. 

 

 

 

 

2019.05.19 14:25:12

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Budaörs a Csákvárnak, a Balmaz a Vácnak rúgott négyet • Nyert a Kaposvár • Szépen búcsúzott a Monor.

2019.05.13 09:58:07

Labdarúgó NB II BODNÁR ZALÁN

Edzőközpont-avatás után győzelemmel búcsúzott el közönségétől az NB II-ből feljutó ZTE.

2019.05.05 15:18:59

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Újabb Gyirmót-bukta • Kiesett a Monor • Levegőhöz jutott a Balmaz • Hatgólos meccsen ikszelt a Vasas.

2019.05.02 09:48:30

Labdarúgó NB II P. K.

Sallói: Itthon még nem egyértelmű, hogy egy klub legnagyobb értéke a játékos, a cél elérésének legfontosabb eleme a kiválasztás.