ZTE: Boér Gábor lett az új vezetőedző – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 17:04
null
Boér Gábor a ZTE új vezetőedzője (Fotó: ZTE FC Zalaegerszeg/Facebook)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megállapodott a legutóbb Kazincbarcikán dolgozó Boér Gáborral, így a 2020–2021-es évadban ő irányíthatja a zalai együttest.

Ahogy szombaton megírtuk, Boér Gábor az első számú jelölt a ZTE megüresedett kispadjára. A 37 éves, legutóbb az ETO FC Győrnél tevékenykedő, korábban a Békéscsabát is irányító szakembert június elején nevezték ki az NB II-ben szereplő Kazincbarcika vezetőedzőjének. Korábban megírtuk, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint megszületett az egyezség a Barcikával az elengedéséről, és a délután folyamán már be is jelenthetik Boért a zalaegerszegiek.

„Egy olyan edzőtől, aki még nem dolgozott NB I-ben nyilvánvalóan őszinte első mondatnak számít az, hogy megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú csapat kispadját megkapni az első osztályban – idézi a ztefc.hu Boért. – Nem titkolom, mindig erre vágytam, ezért kezdtem edzősködni, ide akartam eljutni. Köszönöm Végh Gábor tulajdonos úrnak és Sallói István sportigazgatónak, hogy rám gondoltak, és bizalmat szavaztak nekem. Ehelyütt is meg kell köszönnöm a Kazincbarcika tulajdonosának, Sztupák Péter úrnak a nagyvonalú hozzáállását, hiszen ő tette lehetővé, hogy élő szerződésem ellenére a ZTE hívására igent mondhassak. Ezzel le is zárnám a mondandómat, a megtiszteltetés és a köszönet kinyilvánítása után mostantól csak azzal szeretnék foglalkozni, amire szerződtem: dolgozni a ZTE sikeréért. A tulajdonos és a sportigazgató egyértelművé tette, hogy bíznak bennemés a stábomban, és semmi más dolgom nincs, mint bizonyítani azt, hogy kemény munkával egy fiatal magyar edző is sikeres lehet az első osztályban. Hiszek magamban, és a stábomban, azt, hogy most itt lehetünk a munkánknak köszönhetjük, tudjuk, hogy erre lehet csak alapozni, úgyhogy munkához is látunk.”

„Felvázoltuk Gábornak a következő évekre elképzelt stratégiánkat, amellyel teljes mértékben azonosulni tud. Szeret fiatalokkal dolgozni, de eredményorientált, így vele építhetjük fel az új csapatunkat – mondta a ZTE sportigazgatója, Sallói István. – Szeretek fiatal, ambiciózus edzőknek lehetőséget adni, mert a kezdeti lendületük jó hatással lehet a játékosokra és az egész klubra. Nálam kezdett anno Csertői Aurél, Mészöly Géza, Bekő Balázs, Horváth Ferenc és papír szerint Márton Gabi is, aki korábban már ugyan dolgozott az NB I-ben, de még nem hivatalosan. A tulajdonosunk, Végh Gábor is szereti az új arcokat, keresi a tehetséget akár edzőről, akár játékosról van szó. Boér Gabi munkásságát már hosszabb ideje figyeljük. Többször is beszélgettem vele szakmai kérdésekről. Meggyőző volt a munkája eddig is csak az jelentett bökkenőt, hogy szerződése volt a Kazincbarcikával.

Sallói hozzátette, az új vezetőedző munkáját Makra Zsolt pályaedző, Dürgő Péter videoelemző, Vlaszák Géza kapusedző és Zombori Regő erőnléti edző segíti.

Mint ismert, a ZTE azután maradt edző nélkül, hogy Márton Gábor szerződése az idény végén lejárt, majd a tréner elfogadta a Mol Fehérvár FC ajánlatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik