Vignjevics: Nem tudom, mi lesz velünk; Bekő: A siker éltet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.16. 12:52
null
Suljicék közül nem mindenki akart győzni a Honvéd ellen? Vignjevics így érezte (Fotó: Földi Attila)
A labdarúgó NB I 5. fordulójára már több cikkünkben is visszapillantottunk, most lássuk, hogyan vélekedtek a mérkőzésekről a vezetőedzők.

FTC–MTK 2–0

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Hamarabb is gólt szerezhettünk volna, de kétgólos győzelmünk jogosságában senki sem kételkedhet. Gyakran előfordul a futballban, hogy a kihagyott helyzeteket megbünteti az ellenfél, ezúttal azonban nem így történt. Az öt győzelmünk önmagáért beszél.

LÁSZLÓ CSABA, az MTK vezetőedzője: – Remek ritmusban futballoztunk, de Gera Zoltán csodálatos gólja megtörte a lendületünket. A Ferencváros később is többet támadott, nekünk viszont muszáj volt nyíltabban játszanunk, így több lehetőséget adtunk a hazaiaknak. Ilyen a futball, most kikaptunk.

ÚJPEST–HONVÉD 1–1

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Mindenekelőtt elismerem, hogy a Honvéd jó csapat, de…Az az érzésem, néhányan már a meccs előtt úgy döntenek, hogy nem akarnak nyerni! Nem szépítem, az első félidőben megpróbáltuk „kinyírni” magunkat, és bár azt hittem, hogy a szünetben tudtam hatni a játékosokra, a második félidőben ugyanez történt. Hogy miért, azt nem tudom, de mindent másképp tettünk, mint ahogyan kellett volna. Az a baj, hogy túl sok artista és jó fiú van a csapatban. Hogy egy pontot szereztünk, az csak annak tudható be, hogy a szurkolók végig űztek-hajtottak bennünket. Elkeserít, hogy így játszottunk, és bár nem szokásom, elnézést kérek a teljesítményünkért. Ha ez így folytatódik, nem tudom, mi lesz velünk. Két éve vagyok az Újpestnél, azóta már sok mindent megpróbáltam. Mindig azt hiszem, hogy intelligens játékosaim vannak, akik tanulnak a hibáikból, de be kell látnom, hogy olykor tévedek. Ha a futballisták nem akarnak változni, akkor nehéz az ügy, ráadásul az is problémát okoz, hogy nincs minden poszton versenyhelyzet a csapatban. De nem adom fel!

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője:– Mondhatni, az első félidő taktikailag rendben volt a részünkről, voltak lehetőségeink, igaz, két hibát is elkövettünk hátul, de abból az ellenfelünk nem szerzett gólt. Miután gólt lőttünk, több esélyünk is nyílt rá, hogy eldöntsük a mérkőzés sorsát, de képtelenek voltunk megszerezni a második gólunkat. Az utolsó negyedórában már nagy nyomást helyezett ránk az Újpest, és ezt nem bírtuk. Hidi Patriknak van egy kisebb izomsérülése, és nem akartuk megkockáztatni, hogy hosszabb időre kidőljön. Ami pedig Alekszandar Ignjatovicsot illeti, a legutóbbi két bajnokinkon a Debrecen és a Paks ellen is három gólt kaptunk, ebben sajnos a védelem is ludas volt – indokolta a hiányzókat a szakember. – Hozzáteszem, nem csak Alekszandar, hanem például Baráth Botond is, de a fiatal magyar játékost nem akartam kivenni a csapatból, már csak azért sem, mert igyekszünk megfelelni az MLSZ által előírt szabályoknak. Légióst így légiósra cseréltem. Azt azonban leszögezem, hogy senkivel sem vagyok elégedetlen.

DVTK–DVSC 0–2

BEKŐ BALÁZS, a DVTK vezetőedzője: – Rendkívül szervezett ellenféllel találkoztunk, és roppant nehéz volt áttörni a védőfalát. A Debrecen valójában nem is igen akart valamit is csinálni, visszahúzódott a saját térfelére, s átadta nekünk a kezdeményezést. Adódtak gólszerzési lehetőségeink, de ezeket sajnos nem tudtuk kihasználni. Nincs ezen mit szépíteni, a tények önmagukért beszélnek. Mintha rontás ülne rajtunk, egyik sérülés követi a másikat, és hétről hétre apad a keretünk. Nagyon nehéz ebből a helyzetből kikecmeregni, de mindent elkövetünk, hogy sikerüljön. A szurkolók természetesen kinyilváníthatják a véleményüket – mondta a szakvezető a meccsen elhangzó kritikák kapcsán. – Megértem, hogy a sorozatban elszenvedett négy vereség után meglehetősen lehangoltak, de higgyék el, hogy engem is csak a siker éltet, amely jelenleg sajnos nagyon hiányzik.

Az amigeleken.hu szurkolói oldal híre szerint a vereség a szakember állásába kerülhet, az előző szezonban a Videotonnal bajnoki címet nyerő Joan Carrillo válthatja.

A Nemzeti Sport Online ugyanakkor úgy értesült, Carrillót még nem keresték a DVTK-tól.

KONDÁS ELEMÉR, a DVSC vezetőedzője: – Azzal a nem titkolt szándékkal érkeztünk Diósgyőrbe, hogy megszerezzük mind a három bajnoki pontot, ehhez gólokat kellett szereznünk. Sikerült, vagyis elértük a célunkat. Szereztünk két gólt, nem kaptunk egyet sem, megszereztük a hőn áhított győzelmet, és noha a játékunk olykor akadozott, összességében nem lehetek elégedetlen.

HALADÁS–PAKS 1–0

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Az történt a pályán, amit elterveztünk. Nem biztos, hogy most játszottunk a legjobban, de nagyon fontos győzelem volt, nagyon akarták a srácok. Persze nagy taktikai csatát is láttam. A második félidőben is voltak lehetőségeink, sajnos kimaradtak, mindenesetre jár a gratuláció a játékosoknak a küzdeni tudásukért. Németh Máriót régóta ismerem, és azt kell mondanom, elképesztő ütemben javul a játéka. Mindig tudtuk, hogy tehetséges futballista, talán a korosztályos válogatottban is újra felfigyelnek rá. Persze dolgoznia kell tovább, de hétről hétre elszántan edz és játszik, ennek meglett gyümölcse.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Sajnos már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. Be kell valljam, megijedtem a saját futballunktól, ilyet még nem láttam a csapattól. A másodikban mindent egy lapra feltéve mentünk előre, de egész egyszerűen jobb volt a Haladás. Ennyi. Szerintem ha nagyon jól játszunk, ma akkor sem verjük meg a Halit. A kapuig sem volt esélyünk eljutni, agresszívan játszott az ellenfelünk.

PUSKÁS AKADÉMIA–BÉKÉSCSABA 1–2

ROBERT JARNI, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Tipikus labdarúgómese, ami történt. Az első félidőben kidolgoztunk négy-öt ziccert, és nemcsak a vezetést szereztük meg, hanem le is zárhattuk volna a meccset, aztán feltámadt az ellenfél, és fordított. Az első kapott gól után elszállt az a magabiztosság, ami addig jellemzett bennünket. A szünetben felhívtuk a figyelmet arra, hogy nagyon nehéz lesz a folytatás. Azt kértem a játékosoktól, futballozzunk továbbra is úgy, ahogy az első játékrészben, csak figyeljünk jobban a helyzetkihasználásra. Noha megvoltak a helyzeteink, nem tudtuk megszerezni a második találatot, ami magabiztossá tehetett volna bennünket. Nagyon sok tanulsága van ennek a meccsnek.

ZORAN SZPISLJAK, a Békéscsaba vezetőedzője: – Nagyon boldog vagyok, hiszen megszereztük első pontjainkat az NB I-ben. A meccs előtt elmondtam az öltözőben, most már mindenkinek be kell tartania a taktikai utasításokat, olyan hibák nem férnek bele, mint az első négy fordulóban. Az első fél órában voltak gondjaink, gólt kaptunk, helyzetei voltak a Puskás Akadémiának, a második félidőre azonban feljavultunk, és fordítottunk. Nagy dolog, hogy fordítottunk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy még javulnunk kell.

A VASAS–VIDEOTON (2–1) MÉRKŐZÉS UTÁNI EDZŐI NYILATKOZATOKAT ITT OLVASHATJA!

A Vasas–Videoton mérkőzést követő sajtótájékoztatón Nagy Mihály neve került szóba, mint Bernard Casoni lehetséges utódja. A francia edző szerint ez a vezetőség dolga, mindenesetre hangsúlyozta, ő nem olyan kerettel dolgozhat, amiben korábban megegyeztek.

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Nézőszámok
Augusztus 15., szombat
18.00 Újpest–Bp. Honvéd 1–1
Vad II István
4157
18.00 Haladás–Paks 1–0
Erdős József
3148
18.00 Puskás Akadémia–Békéscsaba 1–2
Németh Ádám
941
18.00 Vasas–Videoton 2–1
Solymosi Péter
2500 *
18.00 DVTK–DVSC 0–2 Kassai Viktor
2705
20.30 Ferencváros–MTK 2–0 Iványi Zoltán
6817
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 5 5 12–2 +10 15
2. Szombathelyi Haladás 5 3 1 1 5–4 +1 10
3. Újpest FC 5 2 3 8–4 +4 9
4. Debreceni VSC-Teva 5 2 2 1 9–7 +2 8
5. Budapest Honvéd 5 2 2 1 8–8 0 8
6. Paksi FC 5 2 1 2 7–3 +4 7
7. MTK Budapest 5 2 1 2 9–6 +3 7
8. Vasas FC 5 2 3 6–8 –2 6
9. Puskás Akadémia FC 5 1 2 2 5–6 –1 5
10. Videoton FC 5 1 4 4–8 –4 3
11. Békéscsaba Előre 5 1 4 4–12 –8 3
12. Diósgyőri VTK 5 1 4 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik