Vidi: két klublegendát gyászolnak a fehérváriak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 11:27
Rövid időn belül klubunk két legendája is távozott közülünk: Horváth Lajos hétfőn, Németh Lajos kedden hunyt el – írja hivatalos honlapján a Mol Vidi FC.

A 80 esztendős korában elhunyt Horváth II Lajos a Vidi korai éveinek egyik legnagyobb legendája volt, 1958-as debütálásától egészen 1968-ig szolgálta az akkor még VT Vasas néven szereplő klubot – összegez a vidi.hu. Több mint 220 NB-s bajnokin lépett pályára, visszavonulása után, 1969-től 1979-ig technikai vezetőként segítette a csapatot.Horváth II Lajos a Vidi korai éveinek egyik legnagyobb legendája volt, 1958-as debütálásától egészen 1968-ig szolgálta az akkor még VT Vasas néven szereplő klubot – összegez a vidi.hu. Több mint 220 NB-s bajnokin lépett pályára, visszavonulása után, 1969-től 1979-ig technikai vezetőként segítette a csapatot.

A 88 évesen elhunyt Németh Lajos 1955-től 1962-ig játszott a fehérvári csapatban, visszavonulását követően egy ideig szakosztályvezető-helyettes, majd a második csapat edzője lett, sőt rövid ideig az NB I-es csapatot is irányította. Később az élvonalbeli Kaposvár és a Veszprém vezetőedzője volt, majd visszatért a fehérvári utánpótlásba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik