Videoton: svájci és szlovén válogatott csatárt szemeltek ki – sajtóhír

2017.12.19. 16:48
null
Mario Gavranovic ősszel az Európa-ligában szerepelt a Rijekával (Fotó: AFP)
Horvát sajtóhírek szerint a Videoton is érdeklődik a Rijekától elvágyó svájci válogatott Mario Gavranovic iránt. A Transfermarkt szerint a szlovén válogatott Andraz Sporar szintén kiszemelt.

A korábban a Schalkéban is megforduló 11-szeres válogatott csatárnak a nyáron jár le a szerződése, de a klub már letett arról, hogy hosszabbítson vele, ugyanis Mario Gavranovic a 24sata.hr információi szerint túl sokat kér. Ezt megerősítette Damir Miskovic klubelnök is, aki beletörődött abba, hogy egyik legjobbja távozik – és lehet, hogy a csapat egységének megtartása érdekében ez már a januári átigazolási időszakban megtörténik.

A lap szerint a 28 éves támadó három kérő között válogathat: a Dinamo Zagreb és az olasz Torino mellett a Videoton a harmadik klub, amelyet a 24sata.hr megemlített.

A Vidivel szóba hozták Andraz Sporart is. A szlovén válogatott támadó minden bizonnyal távozik a télen az Arminia Bielefeldtől, ahol kevés lehetőséget kap. Sporar a Basel kölcsönjátékosaként futballozik a német másodosztályú klubnál, de elégedetlen a helyzetével, és valószínűleg a svájci együttesbe sem tér vissza, így új csapat után kell néznie.

A Videoton jelenlegi vezetőedzője, Marko Nikolics és Sporar korábban már dolgozott együtt, az Olimpija Ljubljanánál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Mario Gavranovic (svájci, Rijeka – Horvátország), Andraz Sporar (Basel – Svájc, legutóbb kölcsönben Arminia Bielefeld – Németország)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
16 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38