Videoton: „Nem ígérjük, hogy mindenkit meg tudunk tartani”

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 11:39
null
Burcsa Győző a szurkolók kérdéseire válaszolt (Fotó:<a href="http://www.vidi.hu"> vidi.hu</a>)
Burcsa Győző, a Videoton labdarúgócsapatának klubigazgatója a vidi.hu-nak szurkolói kérdésekre válaszolt. A sportvezető beszélt a játékospolitikáról, hosszú távú célokról.

 

„Abban bíztam, hogy egy rossz fél év után mindig egy jó következik, a játékosok bizonyítani tudják, hogy többre is képesek, és ennek megfelelően teljesítettek" – összegezte a vidi.hu-n megjelent videóinterjúban szurkolói kérdésre válaszolva a Videoton klubigazgatója, Burcsa Győző előzetes várakozásait, illetve azt, hogy a csapat mennyiben felelt meg a várakozásoknak. Elmondta, bízik benne, hogy tavasszal is hasonló győzelmi szériával tudnak kezdeni, mint ősszel és bajnokságot tudnak nyerni.

Az egyik legtöbbet feszegetett kérdés a játékospolitika volt, illetve az, hogy az erősítésekkel milyen célokat tűzhet ki maga elé hosszabb távon a klub.

Burcsa ezzel kapcsolatban egyértelműen fogalmazott. Úgy véli, először meg kell teremteni az alapjait egy stabil csapatnak, amely az NB I-ben is meghatározó szerepet tud játszani. Ez van most folyamatban, és ezután lehet majd nagyobb, csoportkörös elvárásokat támasztani. Hangsúlyozta, sztárok igazolására senki se számítson.

„Ne éljünk abban a hitben, hogy fél év alatt meg tudjuk váltani a világot. Az volt a célunk a szezon előtt, hogy megteremtsük egy stabil csapat alapjait, és nemzetközi szereplésre feljogosító helyen végezzünk. A jó eredményekhez ugyanis biztos alapokra kell helyezni a csapatot. Kell egy stabil csapat, amely folyamatos fejlődésre képes, meghatározó szerepet játszik a magyar bajnokságban. A csoportkörös szereplés hosszú távú cél lehet. Sok meghatározó játékos nem fog távozni, akit pedig igazolni szeretnénk, annak jobbnak kell lennie azoknál, akik jelenleg itt vannak, de sztárjátékosokat nem tudunk igazolni” – fogalmazott ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban a sportvezető.

A sztárjátékosok igazolását többek közt amiatt zárta ki, mert konkrét felvetést kapott, hogy miért nem próbálják meg szerződtetni a korábbi francia válogatott Djibril Cissét. Burcsa hangsúlyozta, ilyen kaliberű labdarúgók fizetésére nincs pénz, ugyanakkor hosszú távon azt kell célul kitűzni, hogy nemzetközi szinten is jó futballistának számító labdarúgók akarjanak a Vidihez igazolni, lássanak továbblépési lehetőséget egy fehérvári szerződésben.

A szurkolók a nyáron lejáró szerződésű labdarúgókkal kapcsolatban is érdeklődtek. Juhász Roland, Stopira és természetesen Nikolics Nemanja neve is elhangzott. A csatárral kapcsolatban egy drukker arra volt kíváncsi, mennyit ér a játékos a Videoton számára.

„Az a cél, hogy minden olyan játékost, aki az őszi sikerért sokat tett, azt meg tudjuk tartani, de azt nem ígérhetjük, hogy minden játékost meg tudunk tartani, mert voltak olyanok, akik jelezték, hogy külföldön szeretnék folytatni – mondta Burcsa, aki egy másik kérdésnél konkrétan Nikolicsra is kitért. – Nikolicsnak szerintem nagyon jó és erős ajánlatot tettünk, de ő elmondta, szeretné magát kipróbálni külföldön, ezért nem a Videotonon múlik, hogy marad-e. Ha elmegy, mindent megteszünk, hogy megfelelően pótoljuk.”

Az említettek mellett Juan Calatayudnak is lejár a szerződése, vele már folynak egyeztetések (erről a kapus nyilatkozott múlt héten az NSO-nak). Továbbá a transfermarkt.de adatai szerint nyáron Sándor Györgynek, Filipe Oliveirának, Arturo Álvareznek és Marco Caneirának jár le a megállapodása. Utóbbi azonban ősszel már nem számított meghatározó játékosnak, így nem lenne meglepetés, ha a portugál védő legkésőbb nyáron távozna.

A Burcsa Győzővel készült teljes interjút, amelyben beszél a magyar labdarúgás általános helyzetéről, kitér többek között a szurkolói kártyára, és válaszolt Garancsi István tulajdonos kérdésére is, itt tekintheti meg!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Nikolics Nemanja (érdeklődnek iránta: AEK Athén – Görögország, Beitar Jeruzsálem – Izrael, Maccabi Haifa – Izrael)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik