Felkészülés: Negóé 2016 első Videoton-gólja, 1–0-s siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.15. 18:30
A Videoton FC 1–0-s győzelemmel kezdte meg felkészülését a tavaszi idényre – Horváth Ferenc csapata gyakorlómérkőzésen a Spanyol Játékosok Szövetségének alkalmi csapata ellen nyert. A spanyol csapat a klubot kereső profi játékosokból állt.

A vidi.hu beszámolója szerint a mérkőzést eldöntő találatot az 59. perc hozta, a felfutó jobbhátvéd, Loic Nego talált két szép csel után a kapuba. A kísérleti összeállításban játszó Videoton hozzáállásával elégedett volt Horváth Ferenc vezetőedző.vidi.hu beszámolója szerint a mérkőzést eldöntő találatot az 59. perc hozta, a felfutó jobbhátvéd, Loic Nego talált két szép csel után a kapuba. A kísérleti összeállításban játszó Videoton hozzáállásával elégedett volt Horváth Ferenc vezetőedző.

„Nem játszunk majd szerintem soha ilyen összeállításban, ahogyan ma álltunk fel a félidők elején, nem is az eredmény volt most a legfontosabb. A védekezésünk végig nagyon jól nézett ki, a második félidőben pedig mondhatom, hogy szervezetten is játszottunk. Mindenki beletette az összes energiáját a meccsbe, a szülinapos Loic Nego góljával pedig végül nyertünk is, jól szolgálta a felkészülést a mai meccs” – nyilatkozta a klubhonlapnak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON FC–A SPANYOL JÁTÉKOSOK SZÖVETSÉGÉNEK CSAPATA 1–0 (0–0)
Videoton. 1. félidő:
Danilovics – Szolnoki, Szekeres, Lang, Stopira – Heffler T., Simon Á. – Paudits, Kovács I., Rudolf – Feczesin. 2. félidő: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Fejes – Kiprich, Pátkai – Sejben, Géresi, Suljic – Feczesin (Paudits 65.)
Gólszerző: Nego (59.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik