Videoton: Gomes segítője lehet az új vezetőedző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 00:15
A Videoton hamarosan bejelentheti új edzőjét – új edzőjét, azaz régi pályaedzőjét. A klubhoz nagyon közeli forrásból úgy értesültünk, hogy a következő szezonban Joan Carrillo vezeti a csapatot. José Gomes segítőjét – akit még Paulo Sousa hozott a csapathoz – a játékosok megkedvelték, voltaképpen közfelkiáltásra kapta meg a bizalmat.

Feladata nyilvánvalóan az lesz, hogy helyreállítsa a Videoton presztízsét, hiszen ez az év nem sikerült a fehérvári csapatnak, egyik kupát sem nyerte meg, a bajnokságban pedig alighanem a dobogóról is lemarad – így pedig nem indulhat nemzetközi kupasorozatban. Carrillo szerződése még egy évig érvényes a Vidinél, ha megvalósul a kinevezése, akkor a jövő szezonra való felkészülést már vezetőedzőként irányíthatja.

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
5 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
17 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik