Videoton: Elek Ákos tud a PAOK érdeklődéséről - menne is, maradna is

2011.08.03. 10:54
Címkék
Ha a szívére hallgatna, csakis a Videotonban futballozna, azonban tudja, az előrelépés érdekében külföldön kellene folytatnia a pályafutását. Elek Ákos a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, szívesen állna légiósnak, ám a Videotonban is örömmel futballozik.

„Már korábban is volt arról szó, hogy esetleg külföldre igazolok, ám miután bajnokok lettünk, mindenképpen szerettem volna a Bajnokok Ligájában futballozni – mondta Elek Ákos a Nemzeti Sportnak. – Sajnálom, hogy a legrangosabb sorozatban csak két mérkőzés jutott nekünk, a fejlődésem érdekében azonban talán egy következő szintre kellene lépnem. Soha nem tagadtam, a Videoton a mindenem, legszívesebben mindig ebben a csapatban futballoznék, de ha olyan ajánlat érkezik, ami a klubnak és nekem is megfelel, akkor alighanem váltok.”

A középpályás kapcsán leginkább a görög PAOK megkereséséről hallani, a válogatott játékos is tud az érdeklődésről.

„A PAOK élcsapat Görögországban, rendszeresen szerepel az Európa-ligában, és nem mellékesen Bölöni László személyében magyar edzője van. Tudok a görögök érdeklődéséről, az érdekeimet képviselő menedzserek tárgyalnak a fehérvári vezetőkkel az átigazolásról, és ha olyan stádiumban lesz az ügy, akkor nyilván szólnak nekem. Jó volna továbblépni, de nem fogom fel tragédiaként, ha mégis a Videotonban kell maradnom. Csak így vagy úgy, dőljön végre el ez a kérdés” – mondta Elek Ákos.

Legfrissebb hírek

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
19 perce

Zalánki Gergő visszatér a Pro Reccóhoz – hivatalos

Vízilabda
32 perce

A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával

Képes Sport
58 perce

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

A Zalaegerszeg argentin ügyvezetője szerint Messiék ismét világbajnokok lehetnek

Foci vb 2026
1 órája

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
1 órája

Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik