Videoton: eldőlt, Lang Ádám a francia élvonalban folytatja!

Vágólapra másolva!
2016.09.05. 21:56
null
Lang Ádám (balra) örülhet, a francia élvonalban folytatja pályafutását (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján jelentette be, hogy a FIFA engedélyezte Lang Ádám Dijonba való igazolását, így a magyar válogatott védő a francia élvonalban folytatja pályafutását.

 

Mint arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, a Videoton labdarúgójának átigazolása ügyében a két klub egyezségre jutott egymással, csakhogy a Dijon minden jel szerint túl későn fogott hozzá a megállapodás hivatalos regisztrálásához.

A vidi.hu hétfő este bejelentette, hogy a FIFA engedélyezte az átigazolást, ennek értelmében Lang Ádám a Ligue 1-ben szereplő Dijonban folytatja pályafutását.

„Lang Ádámért olyan ajánlat érkezett, amelyet nem lehetett visszautasítani – a francia klub komoly összeget áldoz a válogatott hátvéd játékjogáért. Ismét egy európai topbajnokságba tudtunk eladni egy játékost, erre büszke lehet a klub. Ádám érthető okokból szerette volna kipróbálni magát külföldön, úgy gondolom, hogy ezzel az átigazolással mindenki elégedett lehet. Szeretném neki a Vidi nevében megköszönni az eddigi teljesítményét és azt, hogy akkor is tisztességesen dolgozott és mindent megtett a klub sikeréért, amikor nehezebb időszakon ment keresztül és kevesebb játéklehetőséghez jutott” – mondta a vidi.hu-nak Lang távozásáról Kovács Zoltán sportigazgató.

Francia lapinformációk szerint a Dijon 2019-ig szóló szerződésről egyezett meg a magyar válogatott védővel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Barczi Dávid (DVTK), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Bódi Ádám (DVSC), Danko Lazovics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Anel Hadzic (bosnyák, Eskisehirspor – Törökország, szabadon igazolható), Varga József (DVSC), Marko Scsepovics (Olympiakosz)
Kölcsönbe érkezők: Ante Solomun (NK Lucko Zagreb),
Kölcsönből visszatérők: Horváth Tamás (Mezőkövesd), Lorentz Márton (Dunaújváros, onnan Soroksár, ismét kölcsönbe)
Az utánpótlásból felkerültek:
Varga Bence
Kiszemeltek:
Távozók: Lang Ádám (Dijon), Gábor Péter (siófoki kölcsön után PMFC), Haraszti Zsolt (Paks), Heffler Tibor (Puskás Akadémia), Koltai Tamás (Paks, kölcsön után végleg), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható), Paudits Patrik (Csákvár), Rudolf Gergely (Nyíregyháza, szabadon igazolható), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd, a tavasszal kölcsönben DAC 1904 – Szlovákia), Dinko Trebotic (horvát, szabadon igazolható), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után Sint-Truiden – Belgium, majd onnan kölcsönbe a Bp. Honvédhoz)
Kölcsönbe távozók: Lorentz Márton (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, onnan DVSC), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Nadir Benbuali: Az NB I-ben nincs jobb csapat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
4 órája

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült…

Labdarúgó NB I
2025.11.10. 09:00

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55
Ezek is érdekelhetik