Gólt nem, csak nagy küzdelmet hozott a Vidi-Dinamo

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 15:26
null
Nem született gól a nagy küzdelem során (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu">vidi.hu</a>)
A Videoton labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott Dzsudzsák Balázs klubjával, az orosz Dinamo Moszkvával.


A fehérváriak már két összecsapást lejátszottak Marbellában, az egyaránt spanyol negyedik ligás El Palo (17–0) és UD Marbella (9–1) elleni mérkőzések után ezúttal az orosz élvonal 9.-jével találkoznak.

A fehérváriak a Bozsovics – Brachi, Caneira, Vinícius, Szolnoki – Tóth B., Mitrovics – F. Oliveira, Kovács I., Gyurcsó – Nikolics N. tizeneggyel álltak fel, a Dinamónál pedig Dzsudzsák Balázs és Kevin Kuranyi is csak a kispadon foglalt helyet a kezdésnél.

A magyar csapat szemlátomást nem ijedt meg ellenfelétől, és már a mérkőzés elején többször is próbálkoztak, de Nikolics Nemanja és Brachi sem találta el túl jól a labdát, így veszély egyiket sem követte.

Utóbbi a 11. percben már a kaput is eltalálta, távoli szabadrúgását azonban vetődve védte Sunyin, majd a túloldalon Jantscher kapáslövés helyett második szándékból lőtt fölé.

EDZŐI NYILATKOZATOK
José Gomes (Videoton): „A támadásainknak még agresszívebbnek kell lenniük, és a labdatartásunkat is szeretnénk még tovább javítani. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy egy nagyon erős csapattal játszottunk a mai napon. Szervezetten és jól védekezett a Dinamo Moszkva, tehát nem volt könnyű dolgunk a támadásokkal. Van még hova fejlődnünk, azonban összességében elégedett vagyok a látottakkal.”
Dan Petrescu (Dinamo Moszkva): „Igazságos eredmény született. Mi a felkészülés elején járunk, 10 napja kezdtük el a munkát. Ez volt a második felkészülési mérkőzésünk, és annak ellenére, hogy a sok edzés miatt fáradtabbak vagyunk, elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A Videoton FC nagyon jó csapat, ezt tavaly Törökországban is megtapasztalhattam a Kuban Krasznodar vezetőedzőjeként, most azonban talán még annál is erősebbek. Ráadásul új edző érkezett a csapathoz, és látszott, hogy minden játékos bizonyítani szeretne. Ahogy mondtam, az eredmény reális, a mutatott játékunkkal pedig elégedett vagyok.”

Az első félidőben a nagy mezőnymunka ziccerek helyett inkább csak nagy harcot hozott, rengeteg volt a szabálytalanság, a dél-koreai játékvezető nem győzte elővenni a sárga lapot a zsebéből, és többször is ápolásra szorultak a játékosok.

A szabadrúgások sokaságából egy bal felső fölé szálló Rikov-fejest, valamint egy a lécet nem sokkal elkerülő Gyurcsó lövést jegyezhettünk fel, így gól nélküli állás vonultak pihenőre a felek.

A második játékrészre sort cserélt mindkét csapat, csak a két kapus maradt a helyén, Bozsovicsnak pedig hamarosan játékba is kellett avatkoznia, a szünetben beálló Dzsudzsák legurított szabadrúgása után Szapeta lövését védte a jobb alsónál.

A fehérváriak a nagyon aktív Haraszti révén veszélyeztettek többször is a bal oldalon, a legnagyobb helyzet azonban Uros Nikolics előtt adódott, ő azonban az elvétett moszkvai tisztázási kísérlet után kapáslövés helyett még egyet tolt a labdán, így pedig próbálkozását már blokkolni tudták az oroszok.

A második félidő feléhez érve Dzsudzsák 26 méteres szabadrúgását könnyedén fogta a pár perccel korábban beálló Tujvel, majd ismét Haraszti pillanatai jöttek, de különösebb átütő erő nélkül.

A 80. percben Tujvelnek már bravúrt kellett bemutatnia a bal alsónál, Dzsudzsák Balázs lőtt távolról veszélyesen, majd nem sokkal később Szapeta fejelhetett 5 méterről viszonylag üresen kapura, azonban a labda a jobb alsó mellett hagyta el a játékteret, így végül gól nélküli döntetlenre végeztek a felek.

PERCRŐL PERCRE

1. A fehérváriak kezdték el a mérkőzést.
3. A 16-os jobb sarka mellől végezhetett el szabadrúgást a Videoton, Gyurcsó középre gurítását Nikolics lőtte el 16 méterről, kapásból, de eltört labdája jócskán a jobb alsó mellé szállt.
6. Vínicius szerelt a 16-oson belül.
8. Bozsovics futott ki kapujából, és könnyedén kaparintott meg egy túl hosszú indítást.
9. A fehérváriak újabb szabadrúgást végezhettek el a jobb oldalon, ezúttal azonban a kaputól jó harminc méterre, a beadás után Brachi elé pattant a labda, az ő 28 méteres lökete azonban a 16-os vonalánál, egy saját emberben akadt el. Ha nem ér hozzá sem lett volna veszélyes, jócskán jobb alsó mellé szállt volna a labda.
10. Kovácsot vágták fel a kaputól 25 méterre, középen.
11.Brachi tekerte kapura a labdát, a kapu jobb oldalára tartó, félmagas lövést Sunyin vetődve védte.
12. A sarokrúgás után nincs újabb helyzet.
16. Nikolics lőtt lesről sípszó után kapura, ezért megkapta a mérkőzés első sárgáját.
18. Az első Dinamo-helyzet. Egy a jobb oldalon gyorsan végigvitt támadásra Jantscher érkezett középen a kaputól 11 méterre, de kapásból nem tudta kapura lőni, majd fordulásból a bal felső fölé-mellé lőtt.
20. Megvan az első orosz sárga is, Gyurcsó 27 méteres szabadrúgása viszont elhalt a sorfalon.
27. Szolovjov passza után Jantscher lövése kerülte el a kaput.
30. Brachi beadásáról Nikolics maradt le kevéssel.
32.Brachi kapott sárgát, Dinamo-szabadrúgás jöhet az alapvonal közeléből, a kaputól 20 méterre. Jantscher beívelést követően középen Rikov fejelt a léc fölé.
35. Kovácsot sodorták el labdával együtt a 16-os előterében, nincs szabadrúgás.
38.Epureanu szabálytalankodott Nikoliccsal szemben a kaputól 30 méterre.
39. Gyurcsó szabadrúgása kevéssel a jobb felső fölé hullott.
41. Gyurcsó maradt lent a földön Jeremejev szabálytalansága után, utóbbi is besárgult.
44. Gyurcsó bepörgetett labdája után reklamáltak kezezést a fehérváriak, a síp azonban néma maradt.
45.Rikov is besárgult.
45. Véget ért az első félidő.
46. Folytatódik a mérkőzés.
46. A második félidőre beállt Dzsudzsák is, a Videoton a Bozsovics – Fábio, Kaká, Szekeres, Héctor – Haraszti, U. Nikolics, Zsótér, Luque – Paraiba, Torghelle tizeneggyel folytatja.
50. A 16-os bal sarkáról jöhet szabadrúgással a Dinamo.
51. Dzsudzsák legurítása után Szapeta lapos lövését védte Bozsovics a jobb alsónál.
56. Haraszti bal oldali szabadrúgását könnyedén fejelték ki a védők.
57. Dzsudzsák indítása lett hosszú Kuranyinak.
61. Egy bal oldali beadás után nem tudtak tisztázni a moszkvaiak, így Uros Nikolics került nagy helyzetbe, tolt egyet a labdán, majd 10 méterről kapura lőtt, de a védők blokkolni tudták.
64. Bozsovics helyére Tujvel állt be.
67. Egy bal oldali Dinamo-szöglet a 16-os másik sarkánál pattant le.
68. Torghelle szabálytalankodott a kaputól 26 méterre, kissé jobbra. Dzsudzsák szabadrúgását Tujvel magabiztosan fogta.
74. Haraszti szöglettel felérő szabadrúgását könnyedén fejelték ki.
78. Haraszti elől mentettek a védők a bal oldalon. A bedobás után alapvonal környékéről gyorsan a félpályáig „jutott” a fehérvári támadás.
79. Torghelle jobb oldali beadása szögletre pattant.
79. Haraszti sarokrúgása után nincs helyzet.
80. Dzsudzsák 25 méteres lövését Tujvel szedte ki a bal alsóból, sarokrúgás következik.
81. A jobb oldali Dinamo-szöglet után indult a fehérvári kontra, Harasztin löktek egyet, jött is az újabb orosz sárga, ezúttal Csicserinnek.
82. Haraszti szabadrúgását az egyszemélyes „sorfal”, Szemsov kézzel blokkolta, még egy sárga. Az újrarúgás után sincs azonban helyzet.
84. Szapeta közelről a jobb sarok mellé fejelt.
90. Hosszabbítás nélkül véget ért a mérkőzés.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–DINAMO MOSZKVA (orosz) 0–0
Marbella.
VIDEOTON
1. félidő: Bozsovics – Brachi, Caneira, Vinícius, Szolnoki – Tóth B., Mitrovics – F. Oliveira, Kovács I., Gyurcsó – Nikolics N.
2. félidő: Bozsovics (Tujvel, 64.) – Fábio, Kaká, Szekeres, Héctor – Haraszti, U. Nikolics, Zsótér, Luque – Paraiba, Torghelle
DINAMO MOSZKVA
1. félidő: Sunyin – Epureanu, Wilkshire, Lomics, Rikov –Iljin, Jeremejev, Szolovjov, Jantscher – Juszupov, Kokorin
2. félidő: Sunyin – Szemsov, Fernández, Szolomatin (Ignatovics, 77.), Csicserin – Jevszejev, Szapeta, Dzsudzsák, Noboa – Granat, Kuranyi
A VIDEOTON FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: január 7.
Tervezett edzőtábor: január 9.-től három hét, Spanyolország (Marbella)
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 17., 17.30 (Marbella)
Videoton–CD El Palo (spanyol IV.) 17–0 (Oliveira 8., 29., Mitrovics 14., 33. – a másodikat 11-esből, Haraszti 20., Torghelle 44. – 11-esből, U. Nikolics 47., Nikolics N. 51., 57., 61., 77., 82., Kovács I. 52., Paraiba 68., 84., Kleinheisler 75., Gyurcsó 81.)
Január 21., 16.30Videoton–UD Marbella (spanyol) 9–1 (Kovács I. 8., Paraíba 48., N. Nikolics 57., 63., Luque 62., 64., F. Oliveira 70., Haraszti 77., Zsótér 78.)
Január 24.
Videoton–Dinamo Moszkva (orosz) 0–0
Január 27.
Videoton–Rapid Bucuresti (román)
Január 29.
Videoton–CFR Cluj (román)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik