Videoton: A szurkolók számíthatnak távozókra a télen – Kovács Zoltán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.13. 11:26
null
A Ferencváros elleni első félidővel nem volt elégedett Kovács Zoltán (Fotó: Török Attila)
Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben a második helyen telelő Videoton sportigazgatója értékelte a székesfehérváriak őszi teljesítményét, illetve a téli játékosmozgásról is beszélt.

„Nagyon nehezen éltem meg az utolsó heteket – idézi a Videoton hivatalos honlapja Kovács Zoltánt, aki 2015 nyarán lett a fehérvári egyesület sportigazgatója. – Az egész őszt nézve egy szép idényről beszélhetnénk, a csapat játékát tekintve is, de nem sikerült ehhez méltóan zárni az évet. A bajnokságban és a nemzetközi kupában is jól teljesített az együttes az utolsó két hétig. A kupában azonban ismét egy alacsonyabb osztályú csapat ellen estünk ki, hiszen a Vác megérdemelten továbbjutott ellenünk, majd két vereséggel zártuk a bajnokságot. Ilyenkor mindenkinek önkritikával kell élnie, mert hiába vezettük tizenkét forduló alatt is a bajnokságot, ezért nem adnak aranyérmet – ahogy tavaly sem adtak azért, mert a téli szünet előtt mi álltunk az első helyen. Igaz, hogy akkor ehhez kevesebb szerzett pont is elég volt, de emiatt sem dőlhet hátra senki.”

„Visszatérve az elmúlt két hétre: a klub nem megy el szó nélkül az események mellett, mindenkinek nagyobb felelősséget kell vállalnia akkor is, amikor nem nyerünk meg minden meccset. Azt gondoltam, hogy a Vác elleni kupavereség szül egy olyan dacot a csapaton belül, hogy az utolsó két bajnokin csak azért is nyerünk majd. Sajnos a Ferencváros elleni meccs első félidejében nem mutattunk jó teljesítményt, Szombathelyen pedig közönségszórakoztató meccset játszottunk, de ez az én szempontomból nem túl örömteli, hiszen magabiztosan kellett volna három ponttal távoznunk. Ehelyett a végig nyílt, kiélezett meccsen végül a hazaiak örülhettek.”

„Legfőbb riválisunknál öt tétmérkőzéssel többet játszottunk a fél szezon során, tény, hogy kicsit elfogytunk a végére. Néhány játékoson látszott, hogy nem olyan frissek, mint az idény addigi részében, de nem foghatunk mindent erre. Nem is szeretnénk, ezzel csak magunkat csapnánk be. Kiderült az, hogy kikre lehet számítani és kikre nem. A téli szünetben szeretnénk tovább erősíteni a keretet, de számíthatnak a szurkolók távozókra is.”

„Az jól látható, hogy van egy erős mag, ezt a magot szeretnénk erősíteni meghatározó játékosokkal. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Garancsi István tulajdonos támogatását, aki minden feltételt előteremt a működésünkhöz. Természetesen a szurkolóinknak is köszönettel tartozunk, akik a felcsúti hazai pályán és idegenben is egész évben mellettünk álltak. Remélem, nem kell már sokat várni a pillanatra, amikor a csapat és a szurkolók visszatérhetnek a Sóstói Stadionba!”


A Kovács Zoltánnal készült teljes interjút – melyben a csapat fegyelmezetlenség miatti sárga és piros lapjairól, valamint a tehetséges fiatalok jövőjéről is beszél a sportigazgató – a vidi.hu-n elolvashatja.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik