Videoton: a felcsúti „Scholes” 3 plusz 1 éves szerződést kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 13:07
null
Kleinheisler László beverekedné magát a Videoton kezdőcsapatába (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu/2013/06/14/kleinheisler-laszlo-a-vidiben-folytatja.html">vidi.hu</a>)
Ahogy azt jövőre már előre jeleztük, a Videoton három plusz egy éves szerződést kötött Kleinheisler Lászlóval. A legutóbbi idényt a Puskás Akadémiánál kölcsönben töltő támadó középpályás januárban már együtt készült az első csapattal.

„Nagyon boldog vagyok, az álmom vált valóra azzal, hogy a Vidi labdarúgója lettem – mondta a 19 éves kazincbarcikai születésű játékos a vidi.hu-nak, amely Scholesnak becézi a játékost. – Úgy érzem, jó szezon van mögöttem, és készen állok az NB I-re. Tudom, nem lesz könnyű dolgom beverekedni magam a csapatba, hiszen kiváló játékosok szerepelnek a Vidiben, de szeretem a kihívásokat, és mindent megteszek azért, hogy már az ausztriai edzőtáborban bebizonyítsam José Gomesnek, hogy számíthat rám.”

KLEINHEISLER LEGSZEBB NB II-ES GÓLJAI

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Vasziliosz Aposztolopulosz (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (Siófok, kölcsönből vissza?), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönből vissza), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza?), Nagy Dániel (Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza?), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza?), Szakály Dénes (Puskás Akadémia FC – kölcsönből vissza?), Mamadu (Bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál)
Távozik/távozhat: Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsönből vissza?), Mladen Bozsovics (montenegrói, ?), Izing Martin (?), Juhász Roland (Anderlecht – belga, kölcsönből vissza ?), Nikola Mitrovics (szerb, ?), Héctor Sánchez (spanyol, ?)
Kiszemeltek: Adamo Coulibaly (francia, DVSC-Teva), Dibusz Dénes (Pécsi MFC), Radó András (Szombathelyi Haladás), Rúben Tiago Rodrigues Ribeiro (portugál, Beira Mar – portugál), Jaime Alas (salvadori, Rosenborg – norvég)
Legfrissebb hírek

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 11:33

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37
Ezek is érdekelhetik