Videoton: a csapatorvos elárulta, Vinícius mikor térhet vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 17:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC játékosai közül Varga József, Juhász Roland, Ezekiel Henty, Kovács István, Marko Scsepovics és Vinícius is megsérült az elmúlt időszakban. Az ő állapotukról és visszatérésüknek várható időpontjáról Kovács Tibor csapatorvos adott tájékoztatást a klub hivatalos honlapján.

„Varga József hétvégi játéka jelen pillanatban erősen kérdéses, míg a jövő heti El-mérkőzésen semmiképp sem szerepelhet a piros lapja miatt. Szintén a jelenlegi állapotot figyelembe véve azt mondhatom, arra jó esély van, hogy Juhász Roland és Ezekiel Henty rövid időn belül visszatérjen. Marko Scsepovicsnak a Bordeaux elleni visszavágón egy, az ellenfél kapusával való ütközés során megsérült a bordája, mára azonban kijelenthetjük, hogy az ő sérülése rendbe jött, és már együtt edz a csapattal, miután a fájdalmai jelentősen csökkentek” – mondta dr. Kovács Tibor a vidi.hu-nak.„Varga József hétvégi játéka jelen pillanatban erősen kérdéses, míg a jövő heti El-mérkőzésen semmiképp sem szerepelhet a piros lapja miatt. Szintén a jelenlegi állapotot figyelembe véve azt mondhatom, arra jó esély van, hogy Juhász Roland és Ezekiel Henty rövid időn belül visszatérjen. Marko Scsepovicsnak a Bordeaux elleni visszavágón egy, az ellenfél kapusával való ütközés során megsérült a bordája, mára azonban kijelenthetjük, hogy az ő sérülése rendbe jött, és már együtt edz a csapattal, miután a fájdalmai jelentősen csökkentek” – mondta dr. Kovács Tibor a vidi.hu-nak.

„Kovács István – Vargához hasonlóan – roppant balszerencsés az utóbbi időszakban a sérüléseket illetően. Először ugye kettős alkarcsonttörést szenvedett, majd az egyik edzésen a bokája sérült meg, amikor pedig már úgy tűnt, hogy ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet, akkor egy vírusfertőzés döntötte le a lábáról. Reményeink szerint a hét második felében csatlakozik a kerethez, és akkor ismét teljes intenzitással edzhet. Vinícius a műtét utáni sebkezelés stádiumából ezekben a napokban lép át a rehabilitáció következő szakaszába, amikor is elkezdi a közös munkát a fizioterapeutáinkkal. Ezután még gyógytorna vár rá, és ha minden a tervek szerint halad, szeptember végén térhet vissza” – tette hozzá a székesfehérváriak csapatorvosa.

A Videoton szombaton 20.30 órától az eddig nyeretlen Debreceni VSC-vel csap össze a felcsúti Pancho Arénában, az NB I 5. fordulójában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik