Videoton: 18 éves horvát tehetség érkezett Zágrábból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.31. 13:54
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette a horvát Ante Solomunt az NK Lucko Zagrebtől.

Mint azt a vidi.hu írja, a 18 esztendős tehetség a felkészülés folyamán néhány napig a Videoton II-vel készült, valamint pályára lépett a DAC II elleni találkozón is. vidi.hu írja, a 18 esztendős tehetség a felkészülés folyamán néhány napig a Videoton II-vel készült, valamint pályára lépett a DAC II elleni találkozón is.

A szélsőként és támadó középpályásként is bevethető futballista az előző kiírást a szlovén NK Zavrc csapatánál töltötte.

Ante Solomun teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot, a következő szezonban kölcsönjátékosként húzhatja magára a Vidi-mezt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Barczi Dávid (DVTK), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Bódi Ádám (DVSC), Danko Lazovics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Anel Hadzic (bosnyák, Eskisehirspor – Törökország, szabadon igazolható), Varga József (DVSC), Marko Scsepovics (Olympiakosz)
Kölcsönbe érkezők: Ante Solomun (NK Lucko Zagreb),
Kölcsönből visszatérők: Horváth Tamás (Mezőkövesd), Lorentz Márton (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Varga Bence
Kiszemeltek: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Alekszandar Filipovics (szerb, Jagodina – Szerbia), Vida Máté (Vasas)
Távozók: Gábor Péter (siófoki kölcsön után PMFC), Haraszti Zsolt (Paks), Heffler Tibor (Puskás Akadémia), Koltai Tamás (Paks, kölcsön után végleg), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható), Paudits Patrik (Csákvár), Rudolf Gergely (Nyíregyháza, szabadon igazolható), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd, a tavasszal kölcsönben DAC 1904 – Szlovákia), Dinko Trebotic (horvát, szabadon igazolható), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, onnan DVSC), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Kovács István, Lang Ádám (Anglia, Franciaország, Tyerek Gorznij – Oroszország), Paulo Vinícius (Leeds United, Middlesbrough – Anglia), Sejben Viktor (Honvéd – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
19 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
19 órája

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
21 órája

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
22 órája

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
22 órája

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
23 órája

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
23 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 20:43
Ezek is érdekelhetik