Videó: így segítenek a lányai Lanzafaménak az edzésben

2020.04.06. 07:38
A Bp. Honvéd légiósa, Davide Lanzafame a fővárosi klub hivatalos honlapjának adott interjúban beszélt arról hogy bírja a koronavírus miatt kialakult helyzetet, és otthoni tréningjeiről egy különleges videót is megosztott.

„Számomra nem teher ez, hiszen normál esetben is igyekszem minél több időt a családommal tölteni– árulta el a jelenlegi helyzetről Davide Lanzafame, aki azért hozzátette, hogy a bezártság nekik is okoz néha nehéz pillanatokat. – Most, hogy itthon vagyok, igyekszem még többet segíteni a feleségemnek a házimunkában, hiszen három gyerekkel nem egyszerű az élet. Inkább Claudia szokott főzni, de néha én is beállok a konyhába. Természetesen főleg olasz kajákat készítek olyankor, tésztát, néha pizzát is, de a feleségemmel közösen szoktunk tiramisut, sütiket is készíteni a lányoknak.“

A Lanzafame család élete tehát a gyerekek körül forog, s mint a Honvéd labdarúgója elárulta, velük repül az idő. Edzés után közösen rajzolnak, filmet néznek, s ha apának edzőpartnerre van szüksége, egyértelmű a megoldás.

(Fotó: Tumbász Hédi)
(Fotó: Tumbász Hédi)

„Azért ne legyenek illúzióink, ha megkérdezem, hogy edzenek-e velem, még mindig inkább a játékot választják– mondta a 33 éves játékos. –De ha ilyen különleges program van, mint ez a mai videó, örömmel beszállnak mellém. A feleségemmel közösen igyekszünk néha a Youtube-videók alapján közös gyakorlatokat csinálni velük, így a lányok is egy kicsit elfáradnak és jobban alszanak éjszaka. Szóval ez egy jól kigondolt taktika nálunk!“

„Büszke vagyok a szövetségre, hogy meghozta a szükséges döntést, hiszen az egészség a legfontosabb – tette hozzá a honvedfc.hu-nak adott interjúban az olasz – Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de biztos vagyok benne, hogy a magyar kormány és a szövetség is a lehető legjobb döntéseket hozza majd meg ebben a nehéz szituációban.“

„Hogy őszinte legyek, eddig nem fordult még elő velem, hogy egy hónapnál hosszabb ideig távol kell lennem a pályától – mondta Lanzafame, aki addig is igyekszik pozitívan hozzáállni a rendkívüli helyzethez. –Ez most egy jó lehetőség arra, hogy több időt töltsek a családommal, egy kicsit félretegyem a stresszt és kipihenve térjek majd vissza. Én hiszek abban, hogy nemcsak testileg, lelkileg is fontos a regeneráció, és próbálom úgy felfogni ezt a nehéz helyzetet, hogy ez a szituáció remek lehetőséget teremt mind a kettőre.“

Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
15 órája

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:26

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46
Ezek is érdekelhetik