Videó: amikor véget ért a Stadler-sztori és hihetetlen 11-est fújtak be

2020.05.28. 08:04
A sportvilág lassan ugyan éledezik a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően, de mivel archív visszatekintéseink népszerűek voltak olvasóink körében, folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Ezúttal 1998-ig megyünk vissza, amikor véget ért a Stadler FC története.

Ha van nagyon „kilencvenes évek hangulatú” sztorija a magyar labdarúgásnak, hát az a Stadler FC-é – a 2017-ben elhunyt Stadler József vállalkozó „magáncsapata” 1994-től 1998-ig szerepelt a magyar élvonalban. Az akasztói csapat kétszer a 9. helyen zárt, 1996–1997-ben a 16.-on (osztályozóval maradt bent), 1997–1998-ban pedig a 18. lett az élvonalban és „ellovagolt a naplementébe” – nem kiesett, hanem megszűnt.

Az akasztói Stadler Stadionban a későbbiekben még rendeztek élvonalbeli mérkőzéseket (a Gázszer, sőt, a Dunaferr is használta az akasztói arénát pályaválasztóként), de a házigazdák utoljára 1998. június 6-án, a Haladás ellen futottak ki a pályára. Ez volt a 128. és utolsó NB I-es találkozójuk. A búcsú szomorú volt, de győztes: a már kiesett Stadler 0–2-ről 3–2-re fordított a Haladás ellen, igaz, a fordítást egy egészen különös tizenegyes indította el (a videón 0:52-től).

A 36. percben Miroszlav Resko elvágódott a Haladás tizenhatosán belül – ha valaki emlékszik a FIFA Road To World Cup 98 számítógépes játékra, az E billentyű dupla megnyomásával lehetett előidézni pontosan ezt a műesést –, Tóth Vencel a tizenegyespontra mutatott. Károlyi Róbert belőtte a büntetőt, majd jött még két akasztói gól, és a Stadler FC lelépett a magyar futball színpadáról.

Erre mondják, a játékvezető megadta. Volt egy kisebb kézfogó, de az még a tizenhatos vonala előtt…
Erre mondják, a játékvezető megadta. Volt egy kisebb kézfogó, de az még a tizenhatos vonala előtt…
Legfrissebb hírek

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Amikor egy faluból országos ügy lett: a Stadler FC tündöklése és bukása

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 17:26

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28
Ezek is érdekelhetik