T. SZ. G. 2020.06.04 08:03

Videó: amikor a borsodiaknak sikerült történelmet írniuk a Magyar Kupában

Szerda este Bp. Honvéd–Mezőkövesd (2–1) kupadöntőt rendeztek a Puskás Arénában. A miskolci Attila FC és a Diósgyőri VTK után a Mezőkövesd a harmadik borsodi együttes, amely döntőt játszott a Magyar Kupában. A megye csapatai a szerdaival együtt nyolc kupadöntőt vívtak, ebből kettő végződött borsodi sikerrel, mind a kétszer a DVTK játékosai emelhették a magasba a serleget.


Az első borsodi kupagyőztes – a DVTK 1976–1977-es csapata (Fotó: dvtk.eu)

 

A Magyar Kupa 1909 óta íródó történelmében a miskolci Attila FC volt az első borsodi csapat, amely kupadöntőt játszott: 1928 nyarán 5:1-re kikapott a Ferencvárostól az Üllői úti stadionban.

Tizennégy évvel később, 1942-ben a másik miskolci csapat, az akkor DiMÁVAG néven szereplő DVTK jutott be a kupadöntőbe, és az Attilához hasonlóan szintén a Ferencvárostól szenvedett nagy arányú vereséget, 6:2-re veszített.

A diósgyőriek 1965-ben is kupadöntőt játszottak, és akkor sem sikerült elhódítaniuk a serleget, a Népstadionban 4:0-ra kaptak ki a Győri Vasas ETO-tól.

A DVTK az első kupagyőzelmét 1977-ben ünnepelhette, akkor körmérkőzéses rendszerben négyes döntőt rendeztek az MNK-ban. A diósgyőriek előbb Gyöngyösön 4–1-re megverték az Újpesti Dózsát, majd Egerben 3–0-ra kikaptak az FTC-től, végül Hatvanban 1–0-ra legyőzték a Vasast, így ők lettek a kupagyőztesek.

TATÁR GYÖRGY GÓLJÁVAL VERTE MEG A DVTK A VASAST

Három évvel később, 1980 májusában már klasszikus döntőben győzött a DVTK, Veszprémben 3–1-re múlta felül a Vasast. 

Egy évvel később, 1981 júniusában ismét a DVTK és a Vasas játszotta a kupadöntőt, a finálé ezúttal az angyalföldiek sikerét hozta: Szegeden a Vasas 1–0-ra nyert.

A DVTK azóta még egy kupadöntőt játszott, 2014 májusában a Puskás Ferenc Stadionban 1–1 után tizenegyesekkel kapott ki az Újpest FC-től. 

Az Attila FC egy és a DVTK hat kupafináléja után a Mezőkövesd harmadik borsodi csapatként játszott szerdán kupadöntőt, amely a Honvéd 2–1-es sikerével zárult.

2020.10.25 13:09:44

Labdarúgó NB I DOROS LÁSZLÓ (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

A hazaiak rossz sorozata véget ért, a felcsútiak egymás után harmadszor vesztettek.

2020.10.25 12:58:43

Labdarúgó NB I NAGY ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Mezőkövesd a legutóbbi tíz hazai bajnoki mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni.

2020.10.25 12:49:36

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Hamar vezetést szerzett odahaza a Zalaegerszeg, a bátran futballozó vendégek azonban három góllal válaszoltak.

2020.10.24 14:19:48

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

...kihagyott büntető, dulakodás a végén, no és kétgólos, megérdemelt zöld-fehér siker.